Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1927

8 Óasszonyre/nél a Duna elhagyja a szorost. Hamarosan feltűnik a Kazántól 10 km-re, a Tekia nevű szerb községgel átellenben, Orsova (Dierna vagy Tierna). Alatta ömlik a Dunába a Cserna. A folyóvölgy szélén az Aliion hegy tövében áll az a kis kápolna, melynek helyén 1849. aug. 23—24. éjjel a magyar Szentkoronát és a koronázási jelvényeket elásták. 1856-ban a fejedelmi kegyelet állította e kápolnát. — Adakaleh szép kis szigete azért nevezetes, mert itt kezdődik Nagymagyarország és Románia határa. Ettől kezdve tehát a baloldalon Románia partjai láthatók. További utunknak úgyszólván egyetlen kiemelkedőbb pontja a Vaskapu, az Alduna legnagyobb zuhatagja. Itt lép ki a Duna a Havasalföld kladovói öblébe. A Vaskaputól nem messze levő Turn-Szeverin-x\i\ épült az 1000 m széles és 6 m mély Dunán a híres Traianus-hídja 20 pilléren. Közülük két parti pillért és alacsony vízállásnál a vízben levők közül 11-nek tetejét lehet látni. Itt végződik a Duna völgyének természetes szépsége. Mielőtt tovább folytatnók utunkat, ismerkedjünk meg a hajó közönségével. Legtöbben kereskedelmi és üzleti ügyekben jártak. De kirándulók is akadtak nagy számmal. Többek közt egy 40—50 főből álló társaság. Hölgyek és urak. Mint értesültünk, Dobsináról jöttek. Utiprogrammjuk Konstantinápolyig a mienkkel egyező volt. Erinysként kísértek bennünket. Nemzeti szinű, „Hungaria" felírású jelvényeink nem igen hatották meg szívüket. Ellenben sokat kínoztak minket magyar fülnek kellemetlen énekükkel. Mi Villányi báró bukaresti magyar követ és meghatalmazott miniszter tanácsára — aki ugyanazon hajón utazott és gyakran felkeresett bennünket, néha órák hosszat eltársalgott velünk — tartózkodtunk az énektől Bulgária határáig. Hogy miért épen eddig, annak is meg van az oka. Sok bolgár fiatalember is volt az „üranus"-on. A budapesti és külföldi egyetemekről és főiskolákról mentek hazájukba vakációzni. Néhányan közülük, akik Budapesten tanultak, jól beszéltek magyarul. Hamar összeismerkedtünk és megbarátkoztunk velük. 2. Viddintől Szófiáig. Midőn már veszedelmesen közeledtünk Negotinhoz, hol a Timok folyó torkolatánál Bulgária határa kezdődik, bolgár testvéreink szíves invitálására felmentünk a hajó legfelső fedélzetére. Ott egymás mellé sorakozva hallgattuk a lelkes, megható éneket, a bolgár nemzeti himnuszt, mellyel az egyetemi hallgatók hazájuk földjét üdvözölték. Megtapsoltuk őket. Utánuk mi énekeltük el a mi himnuszunkat, cserkészindulónkat s néhány magyar nótát. Ettől kezdve, mint Villányi báró mondotta, miénk a hajó. Azonban már nem sokáig. 46 óráig tartó, mintegy 850 km hosszú fáradságos út és két, csak félig-meddig alvással töltött éjszaka után Viddinnél bolgár területre léptünk. Viddinnek a régi rómaiaknál Bononia volt a neve. 1365-ben Lajos magyar király elfoglalja. 1849. aug 22-én ide menekültek az emigráns magyarok és a szabad ég alatt táboroztak. A kikötőtől néhány perc a vasútállomás. Bolgár cserkészek és díszruhás rendőrtisztek fogadtak. Este 8 óra volt. Mivel vonatunk csak fél 10-kor indult, rövid sétát tettünk a városban. Majd egy vendéglő előtti fasoros parkban terített asztalhoz ültünk. Sörrel, szárított tökmaggal és amerikai mogyoróval kínálgattak. 9 óra után siettünk az állomásra. Míg külön Rocsink előtt beszélgetünk eddigi benyomásainkról, megszólít bennünket egy vasúti tiszt. Engedelmet kér, hadd élvezhesse a magyar nyelv