Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-11-25 / 22. szám
Mozaik Paksi Hirnök, 2022. november 25. ■ 9 Negyed évszázados lett a vetélkedő Ez a vetélkedő is jól sikerült, summázhatták az ÖKO Munkacsoport Alapítvány tagjai a Szeresd, óvd és védd! elnevezésű tudáspróbán, amit 25. alkalommal tartottak meg. A civilszervezet kiemelt célja a környezettudatos magatartás alakítása és ezzel összefüggésben az ismeretterjesztés. Ezt célozza ez a felnőtteknek szóló, a szervezettel egyidős vetélkedő is, amelyen zömében pedagógusok vesznek részt. Jantnerné Oláh Ilona, az ÖKO Munkacsoport Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, mindig népszerű a vetélkedő. - Aki részt vett már rajta, megtapasztalhatta, hogy rendkívül hasznos időtöltés, játékosan lehet tanulni - fogalmazott, hozzátéve, hogy azt tudjuk igazán védeni, amit megszerettünk, megszeretni pedig úgy tudunk valamit, ha megismerjük. A megmérettetésen álltak már fókuszban Paks természeti és épített értékei, Magyarország nemzeti parkjai, idén pedig a World Wide Fund for Nature magyarországi tevékenysége volt a téma. A vetélkedő tartalmát minden alkalommal más állítja össze, és találja ki azt is, milyen módon adja tovább a stafétát. Idén a Paksi Bezerédj Általános Iskola pedagóguscsapata volt a tartalomfelelős, akik tíz érdekes, kreatív feladatot ötlöttek ki. A vetélkedőn állandó elem a tréfás bemutatkozás, amelynek során most egy védett állat bőrébe kellett bújniuk a csapatoknak, amely névadójuk is lett, és használni kellett a szövegben a flegmatikus, a traktor, a mimikri, a szélmalom és a színes ceruza szavakat. A feladat legjobbja lett a következő vetélkedő feladatsorának összeállítója, azaz a Deák Ferenc iskola Zöld küllők nevű csapata. A Paksról, Dunaföldvárról és Nagydorogról érkezett nyolc csapat közül első helyezett lett a Hétszínvirág tagóvoda Sólyomhölgyek elnevezésű csapata, második a Flegmatikus hiúzok, és harmadik az ÖKO munkacsoport Alapítvány Hiúzok nevű formációja. Az első helyezett megkapta a vándorkupát, az első öt helyezett értékes könyvvásárlási utalványokat vehetett át, és még számos ajándékot kiosztottak a programot támogató Paks Város Önkormányzata, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Természetbúvár Alapítvány és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat jóvoltából.-kgy-Növénydoktor: miért fontos a dózis? Sorozatunk előző részében az őszi növényvédelmi munkák fontossága volt a téma, most pedig a növényvédelmi feladatok szellemi jelentőségéről lesz szó. Amikor növényvédő szert vásárolunk, feltétlenül el kell olvasni a flakon címkéjét, hiszen nagyon fontos információk vannak rajta. Ezek betartása azért fontos, hogy a saját és a családunk egészségét megőrizzük, és óvjuk környezetünket. A címkén feltüntetik az adott nö-vényvédő szer nevét, hatóanyagát, hogy milyen betegségek, károsítok ellen hatásos, továbbá hogy a megvédendő növény mely fejlettségi állapotától meddig használhatjuk, illetve hogy egy tenyészidőszakban hányszor. Vegyünk egy konkrét példát: Folicur Solo kajszibarackban. Hatóanyaga a Tebukonazol, felhasználható monüia és gnómoniás levélfoltosság ellen 1 liter/ha dózisban 800-1000 liter vízhez. Természetesen a kis kiszereléses készítményeken fel van tüntetve, hogy 10 liter vízhez mennyi növényvédőszert adjunk. Fotó: Szép Zsóka/illusztráció A címkén láthatjuk azt is, hogy ezt a készítményt megelőző jelleggel, a virágzás kezdetén kell elkezdeni alkalmazni, és a fertőzöttség mértékétől függően 8-10 naponként kell megismételni a kezelést legfeljebb 3-4 alkalommal. A címkén megtalálható, hogy mi az a menynyiség, amit ki lehet juttatni, vagyis a dózis. Ennek a betartása azért fontos, mert ha a kijuttatható mennyiségnél kevesebbet szórunk, akkor nem öli meg a károsító szervezetet, viszont hozzászoktatja a méreganyaghoz, így a későbbiekben hiába szórunk ki nagyobb mennyiséget, már nem tudja elpusztítani. Ha a választott növényvédő szerből a dózisnál többet juttatunk ki, akkor pedig nemcsak ellenálló képességet váltunk ki, hanem megnő az élelmezés-egészségügyi várakozási idő (É.V.I.), ami napokban kifejezve mutatja, hogy mennyi időnek kell eltelnie az előírt mennyiséggel történt permetezéstől a termés leszedéséig/felszedéséig/ betakarításáig ahhoz, hogy a zöldségben, a gyümölcsben, a szántóföldi kultúrákban az egészségre ártalmatlanná váljon a felhasznált növényvédő szer. Tehát nagyobb dózis kijuttatása esetén nem lehet pontosan tudni, hogy mikor válik ehetővé a termés. A sorozat következő részében a növényvédő szerek biztonságos kijuttatásáról lesz szó. Komáromi Lilla, növényorvos