Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-07 / 1. szám

Közélet Paksi Hírnök, 2022. január 7. Oltási akciónapokjanuárban Fotó: Szép Zsóka én 10-től 18 óráig pedig dr. Fo­- Aki még nem oltatta magát, te­gye meg, illetve aki még nem vet­te fel az ismétlőoltást, az minden­képpen vegye fel, főként, ha már eltelt négy hónap az utolsó oltása óta - hangsúlyozta a koronavírus elleni oltások fontosságát Szabó Péter, Paks polgármestere sajtótá­jékoztatón, amit dr. Bodnár Imré­vel, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak. A tájé­koztató apropóját a januári tele­pülési oltási akciónapok adták El­hangzott, hogy ennek keretében Pakson a gyógyászati központban és a háziorvosoknál is felvehe­tik az oltást azok, akik eddig még nem tették meg, akár bejelentke­zés nélkül, bár a háziorvosok kö­szönettel veszik az előzetes jelzést, emellett kérik, hogy mindenki le­hetőség szerint a saját háziorvosá­nál oltássá be magát. Szabó Péter ismertette a kilenc körzet házior­vosainak oltási rendjét. Eszerint január 14-én pénteken 14-től 18 óráig és 15-én szombaton 10-től 18 óráig dr. Szilágyi Szabolcs és Puskásné dr. Szőcs Teodóra tar­tanak oltási akciónapot, dr. Juhász Katalin január 21-én paksi, 22-én dunakömlődi pácienseit oltja, ja­nuár 28-án 14-től 18 óráig és 29-dor Ágnes, dr. Czigler Csaba, dr. Farkas Éva Edina, dr. Palkó Ág­nes, dr. Lendvai-Sztanu Krisztina és dr. Bárok József oltanak rende­lőikben. A gyógyászati központ­ban négy hétvégén oltanak a szak­orvosok, amiről dr. Bodnár Imre főigazgató tájékoztatott. - Január 6-val kezdődően minden csütör­tökön és pénteken 14-től 18 óráig, szombatonként 10-től 18 óráig fo­gadják az oltakozókat a bőrgyógy­ászati szakrendelés váróhelyiségé­ben. Ezekre az alkalmakra is be­jelentkezés és regisztráció nélkül lehet menni, a hozzájáruló nyilat­kozatok előzetes kitöltése segítsé­get jelent. 12 év feletti gyerekeket is oltanak, az 5-11 éves gyerekek oltása problémamentes esetekben viszont a házi gyermekorvosi pra­xisokban történik. A jelentkezők adatait az elektronikus egészség­­ügyi szolgáltatási térben, azaz az EESZT-ben ellenőrzik - összeg­zett dr. Bodnár Imre. Hozzátet­te, hogy ötféle oltóanyagból lehet választani, az oltást végző szakor­vos szakmai egyetértésével. A fo­lyamat meggyorsítása érdekében az időpontfoglaló felületen (eeszt. gov.hu) jelentkezhetnek be az ol­tást igénylők. -se-Három utca újul meg Egy mintegy 294 millió forin­tos útfelújítási csomagról szóló projektet jelentett be Szabó Pé­ter polgármester sajtótájékoz­tatón. Arról tájékoztatott, hogy felújítják a Gábor Áron utcát, a Kálvária utcát és a Kápolna utca bölcsőde előtti szakaszát. Azt mondta, hogy hamaro­san indul a közbeszerzés, már­ciusban pedig a munkagépek is a helyszínekre érkezhetnek. Mindhárom szakaszon új asz­faltburkolatot építenek majd, felújítják a járdákat, az útsze­gélyeket. A Kálvária utcában a felújítás részeként az elörege­dett ivóvízvezetékeket is kicse­rélik, továbbá a kocsibeállókat és az úttest melletti parkolókat is megújítják. Szabó Péter arról is tájékoztatott, hogy az útfel­újításokat Magyarország Kor­mánya támogatja, az erről szóló szerződést már ellátta kézjegyé­vel. A megvalósuló fejlesztések eredményeként nemcsak ké­nyelmesebb lesz a közlekedés a három utcában, hanem bizton­ságosabb is.-Ik-Támogatás a tömegközlekedés fejlesztésére Ötszázkilencmillió forinttal tá­mogatja Magyarország Kormá­nya a paksi tömegközlekedés fej­lesztésének előkészítését. A tá­mogatási szerződést december 17-én írta alá dr. Kutnyánszky Zsolt, az Innovációs és Techno­lógiai Minisztérium helyettes ál­lamtitkára és Szabó Zoltán, a Paksi Közlekedési Bűt. igazgató­ja Budapesten, Süli János minisz­ter és dr. Mosóczi László állam­titkár jelenlétében. A Paksi Köz­lekedési Kft. vezetője szerint a kormány által biztosított forrás­nak köszönhetően az eddigi ma­gas színvonalú tömegközlekedés minősége még tovább emelke­dik. Szabó Zoltán külön köszö­netét mondott dr. Takács Zoltán­nak, az Innovációs és Technoló­giai Minisztérium főosztályveze­tőjének az együttműködésért A szerződés aláírásán Szántó Zol­tán, Paks alpolgármestere is részt vett. Megköszönve a kormány ál­tal biztosított forrást azt mond­ta, hogy a smart city fejlesztések fontos elemei valósulnak meg a támogatásból, hiszen elkezdőd­het annak a projektnek az előké­szítése, amelynek tartalmi elemei között autóbuszok - köztük két hidrogénnel működő - és töltő­­állomások beszerzésének folyta­tása, szabadparkolóhely-felisme­­rő rendszer kialakítása, SMART buszmegállóhelyek kialakítása, e-jegyrendszer bevezetése is sze­repel. A Közösségi közlekedésfej­lesztése elektromos autóbuszok beszerzésével Pakson és gazdasá­gi övezetében megnevezésű pro­jekt megvalósítására az Integ­rált Közlekedésfejlesztési Opera­tív Program pályázatán nyerte el a támogatást a Paksi Közlekedé­si Kft. -dsz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom