Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-10-07 / 19. szám

Mozaik

Paksi Hírnök, 2022. október 7. ■ 15

Az eltűnt városkép nyomában

A paksi aranyláz legendája

Fotó: magánarchívum

Üdvözlet Paksról - Erzsébet sétatér (Rosenbaum Ignác lapja, kb. 1910)

Ismeri Ön Tolna megyét? - tették fel a kérdést 1962 őszén a Tolna Megyei Népújság helytörténeti rejtvénypályázatának címében, melynek második fordulójában a 7. kérdés így hangzott: Hol mostak a múlt században aranyat a Duna homokjából? A helyes válasz: Paks. Akkor még nem volt Google, de aki levette a polcról az 1896-os kiadású Pallas Nagylexikont (13. kötet, 715. o.), a Paks szószedetben talált erre utalást:

„1881-82: kísérleteket tettek a paksi határban az állítólag ott található aranytartalmú homok kiaknázása iránt, de minden említésre méltó eredmény nélkül.”

Ha a történet gyökeréhez leásunk a régmúlt krónikákban, az 1880- as években ilyen szalagcímekkel találkozunk az újságokban: „Paksi aranymezők”, „Aranyföld Pakson”, „A paksi Eldorádó”, „Kalifornia Pakson”. Régen a Duna homokja valóban hordta lefelé a szemcsés aranyat, és a part mentén sok faluban éltek régebben aranymosók, akiket népiesen aranyászoknak neveztek. Történetünk főhőse a későbbi Fő utca 34. szám alatti sírköves vállalkozók, a Rosner testvérek, Ármin és Mór édesapja, Rosner Dávid ortodox zsidó kőfaragó. 1880 őszén keltek szárnyra az első hírek, miszerint a saját telkén kútásás közben a homokban csillogó aranyszemcséket fedezett fel:

„A békés paksiak kedélyét pár nap óta egy rendkívüli felfedezés tartja izgatottságban: Rozner Dávid sírkővéső nemrég egy kút ásatását elhatározta. A munka folyamában egy éjjel udvarán körültekintvén nagy rémületére az tapasztalta, hogy az ásni kezdett kút körül mintha csak boszorkányok ütötték volna fel tanyájukat, fénylik és csillámlik. Nem érezvén magában elég bátorságot, munkásaikat kelté fel hogy a csillámlás okáról magának meggyőződést szerezhessen. A munkások azután ásóval kapával felfegyverkezve megrohanták a fényözönt és úgy tapasztalták, hogy az semmi egyéb, mint a kútból kihányt homok!” (Pécsi Figyelő, 1880.11.27.)

Rosner mintát küldött vizsgálatra Bécsbe és Körmöcbányára a homokból, amelyről megállapították, hogy a benne csillámló anyag tiszta arany. Feltételezve, hogy a szomszédai telkén is átvonul az aranytartalmú réteg, sima homokot is beküldött, melynek elutasító

határozatával nyomott áron tudta megvenni a szomszédai telkét, majd az arany kinyerésére vállalkozó befektetőket keresett maga mellé, és komoly bányászati beruházásba kezdett. A Budapestre küldött aranyhomokot a fémjelző hivatal megvizsgálta, és az 5 kilogrammnyi homokban 9 gramm aranyat és 4 gramm ezüstöt talált. A leletről a belügyminisztériumot is értesítették. A szükséges bányászati engedélyek miatt és a szakértelmet biztosítandó Rosner mellé betársult egy Riegler nevű bányakapitány, és 1881 nyarára már összesen öt aknát működtettek. Riegler a fiával Dunakömlőd aranytartalmúnak vélt homokfövenyem kettőt, a Kari és Richard aknákat, míg Rosner Pakson hármat, a Rosner, a Móric és a Wilhelm aknákat Utóbbi Paks külvárosában, Újvárosban volt. Riegler, miután olvasztókemencékre és gépekre beruházott, az erdélyi Zalatnáról hozatott negyven bányamunkást, mert nem akart időt veszíteni a helyiek betanításával. A sajtóhírek hallatán egy szakértő, Rácz Károly topánfalvi magánbányász rövid levelezés után meglátogatta az aranyásó sírkövest Pakson 1881 nyarán:

„Rozner örömmel fogadott, s azonnal megmutatta a nagy mennyiségű csillámpala szemcsékkel kevert Duna-homokot. Az arany választótekenőt kézbe vettem, s a homokból próbát mostam, ez azonban aranynak még nyomát sem mutatta, s csupán a fekete vaskova szemcsék voltak láthatók benne, melyek a Duna homokjából mindenütt kimoshatok. Határozottan kimondtam tehát Roznernek aziránti nézetemet, hogy pénzét ne költse hiába, mert ott ugyan aranynak nyoma sincs” (A Hon, 1881.06.27.)

Tudományos értelemben azokat az erősen csillogó fényű szilikátásványokat (pl.: biotit, muszkovit) hívják csillámpalának, melyek finom lemezekké hasíthatok. Triviális neve macskaarany (Katzen-gold), melyet az igen finom pikkelyekben az aranyra emlékeztető színéről kapott. A Borsszem Jankó nevű élclap is ironikus cikket közölt a paksi Eldorádóról:

„A Dunában errefelé csak aranyhalat lehet fogni; de amelyik nem hárompróbás, azt meg sem főzik. Itt minden házmester aranykulcsos és minden csikós aranysarkantyús. Zsidó hál istennek elég van, különösen aranygyapjú-kereskedő. De a legfeketébb zsidó menyecske is aranyhajú és legalább Arankának hijják. Házasságkötéskor mindjárt az aranylakodalommal kezdik, s a pap mindannyiszor aranymisét mond.” (Borsszem Jankó, 1881.06.12., 9.0.)

A kincsásóról utoljára 1881 augusztusában írták, hogy a paksi „aranybányák” felfedezője csődöt mondott. Az általa nyert aranyhomok nem fedezte a költségeket, és a sokat irigyelt felfedező tönkrement. (Politikai Újdonságok, 1881.08.17.) Azóta a túlparti strand bársonyos homokfövenyén is csak akkor történik aranymosás, ha valaki aranygyűrűvel mártózik meg a folyami habokban. A történetnek több utózöngéje a korabeli krónikákban nem maradt fenn, pedig a nagy hírverést keltő paksi aranyásó igazán kiállhatott volna a nyilvánosság elé valami hasonló frappáns beismeréssel: Ez bizony csak csillámpala, úgy látszik a pillánk csala!

dr. Hanoi János