Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-07-29 / 14. szám
Portré Paksi Hírnök, 2022. július 29. * 7 Jó napot, mi újság? Appelshoffer Regina Egy lány, aki rajongásig szereti a Dunát, mondhatnánk Appelshoffer Regináról. Igaz volna, de mégsem. Esetében ugyanis sokkal többről van szó: neki nemcsak a Duna szívügye, hanem az egész város, sőt inkább a térség. Nehéz megmondani, hogy tevékeny vagy inkább nyughatatlan, de tény, hogy a pandémia alatt például kitanulta a pék szakmát és vitorlásvezetői jogosítványt szerzett. Természetesen a Duna Pakssal szembeni partján, Appelshoffer Regina törzshelyén ülünk le beszélgetni, miután a LaDIK csónakházából egy kajakot vízre tettünk. Itt szokott sátorozni - akár egyedül is -, de ha lehetősége van rá, akár munkaidő után is átevez egy-két órácskára. Újabban van másik vízszerelem is, de a Duna és Paks helye a szívében örök és kitörölhetetlen. Lelkes lokálpatrióta a szó legnemesebb értelmében. Küldetésének érzi, hogy az ország különböző szegleteiből érkező vendégeinek minél többet megmutasson a város és a környék értékeiből. Ez az értékrend szolgál alapul a munkájában és a civil vállalásaiban is. Regina majd' százszázalékban paksi felmenőkkel rendelkezik. Igen fiatalon elkerült Paksról, és legmeghatározóbb éveit máshol töltötte, de kötődése a városhoz nagyon erős. - Minden hétvégén rongyoltam haza - fogalmaz. A gyönki kéttannyelvű gimnáziumban, majd Budapesten, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola turizmus szakán tanult szabadidőprogram-szervezőnek. Közgazdász diplomáját a Kodolányin területfejlesztési szakirányon szerezte. 2005-ben végzett, egy évvel az EU-csatlakozás után, így az elsők között volt, aki uniós pályázatokkal foglalkozott. Paksra visszatérve egy pályázatíró cégnél kezdett dolgozni, 2014 óta pedig a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány titkára. Az alapítványi munka - mint mondja - térségszeretetéből fakad, számára arról szól, hogy mit tud előmozdítani, hozzá tud-e tenni, hogy jobb, népszerűbb, élhetőbb legyen. A gyermekéveket felidézve elkerülhetetlen téma a néptánc. Az első táncos ő volt a családban, viszont öccsének lett a hivatása. - Óvodás voltam, amikor beírattak RSG-re. Mindennap volt edzés, este értem haza. Megesett, hogy az anyukámat kellett megkérnem, mutassa meg, hogy kell írni az i betűt, annyira fáradt voltam. Ezért döntöttek úgy a szüleim, hogy inkább menjek néptáncra - meséli. Tizennyolc éven át a Tűzvirág Táncegyüttesben, öt évig pedig testvére, Janó együttesében táncolt. A rengeteg próba, illetve a fellépések előtti alsószoknya-vasalás nem hiányzik neki, de ha élő népzenét hall, ma is hevesebben ver a szíve, mert - mint mondja - abban a zenében és táncban éli át, érti meg az ember igazán a kultúrkört, ahová tartozik. Ha a tánc már nem is, rengeteg egyéb dolog belefér az életébe. Az egyik a már említett Duna, és az általa életre hívott LaDIK egyesület, amelyben titkárként rengeteg feladatot vállal. Itt is viszszaköszön eredeti szakterülete, a turizmus, hiszen céljuk, hogy minél többek számára tegyék vonzóvá, elérhetővé a Dunát. A legnagyobb siker kétségkívül a csónakház létrehozása volt, de Regi a most futó pályázati projektjeikre is büszke. Nagyon jó előadásokat tartottak hol halásszal, hol íróval, remek filmet készítettek, és a létesítmény is bővül. - A pandémia nagyon sokat kivett belőlünk, egyre kevésbé figyelünk egymásra, beszűkült a világ. Öröm volt a rendezvénysorozat, ki lehetett mozdítani az embereket - sorolja a tapasztalatokat. Rá egyébként egészen másképpen hatott a járványhelyzet. Egyrészt megszerezte a vitorláshajó-vezetői jogosítványt, amivel már régóta „tartozott magának”. - Kajakban ülni felszabadító érzés, de a vitorlás igazi szabadságot jelent. Óriási élmény, ahogy harcolsz az elemekkel, igazi kihívás, igazi kaland - mondja új szenvedélyéről. Másrészt a korábbi otthoni kovászos kenyér sütögetés öröme, valamint a bezártságkényszer hatására kitanulta a pékmesterséget. Heti negyven-ötven kenyeret süt, megesik, hogy hajnali négykor. A csodálkozó tekintetemre reagálva nevetve elárulja, hogy néha maga is elgondolkodik, hogy normális-e. Komolyra fordítva a szót azt mondja, ha valaki csak a kötelezőt hozza, nem megy előrébb a világ. Szükség van arra, hogy az ember visszaadjon valamit a nagy egészbe. A motiváció persze mindenkinél más. Reginában munkál a vágy, hogy bizonyítsa, tud teremtem, talán valamiféle nyomot is hagyni maga után, ha már neki nem adatott meg, hogy családja legyen. - Amiket csinálok, azok az én „gyerekeim”, a kis dédelgetett szívügyeim. Ha sok munkával, néha lemondással is jár, nagyon szeretem mindegyiket csinálni. Ezek jelentik az itt létem értelmét - fogalmaz. Szabó Vanda
