Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-01-07 / 1. szám
Közélet Paksi Hírnök, 2022. január 7. ■ 3 Süli János: a települések fejlesztése szívügyünk Tolna megye hármas választókerületében szemmel látható a fejlődés, Paks mellett a térség is folyamatosan megújul. Süli Jánossal, a Paks II. beruházásért felelős miniszterrel beszélgettünk, ám a téma ezúttal nem az atomenergia volt, hanem az országgyűlési képviselő körzete.- A két új blokk építését az évszázad hazai beruházásaként szokás emlegetni. Miként hat ez a térségre?- Paksot és környékét most kétségtelenül az atomerőmű-építkezés mozgatja. A két új egység létesítése komoly lehetőség az ország és a térség számára egyaránt. A beruházás során egy komplex, összehangolt fejlesztési programot valósítunk meg, ami túlmutat a Paks II. projekten, és a térség felzárkóztatását is szolgálja. Ennek az eredménye az is, hogy a környék közútjai megújultak, és további útfelújítások is folyamatban vannak, a munkák teljes értéke 185 milliárd forint. Fejlesztjük a vasúti és a vízi közlekedést is, illetve zajlik a Paksot nyugati irányban elkerülő út tervezése. Korszerűsítjük mindemellett az egészségügyi ellátást: a Paks II. projekt révén valósulhat meg, de a paksiak és a környékbeliek javát is szolgálja majd a kistérséget kiszolgáló Paksi Gyógyászati Központ bővítése, illetve a szekszárdi és a kalocsai kórház fejlesztése is. Kiemelhetném az új Duna-híd építését is, amelyen 2024-ben reményeim szerint már a hordót gurítjuk át.- Mi a helyzet a kisebb-nagyobb községekkel és városokkal?- A települések fejlesztése szívügyünk. Csak néhány konkrét példát említenék. Nemrég Szárazdon adtuk át a felújított tájházat, amire a Magyar Falu Program nyújtott támogatási keretet. Emellett megtörtént itt az orvosi rendelő energetikai korszerűsítése, folyamatban van a faluház felújítása és a falugondnoki busz beszerzése, ami nagy segítség a településen élőknek. Nagydorogon megoldódott a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése, átadták az óvoda új sporttermét és tornaszobáját, illetve rövidesen felépül az orvosi szolgálati lakás. Pálfán bővült az orvosi rendelő, és megújultak a belterületi utak, a körzet egyik kisvárosában, Tamásiban pedig a hivatal korszerűsítése valósul meg 105 millió forintból. Pakson szintén kormányzati támogatásból többek között a Csengey Dénes Kulturális Központ felújításának tervezési és előkészítési feladatait végzik el 264 millió forintból. Van bőven tennivaló, ám a jövőbe fektetett minden forint megtérül. Ezt a térségben található települések vezetői is jól tudják. Ez vezérli őket, amikor a fejlesztési koncepciót készítik. A településvezetők elképzeléseit maximálisan támogatom, hiszen környezetünk szépítésével, rendbetételével együtt egy kicsit mi magunk is megújulunk. Örömmel állok tehát a fontos ügyek mellé, hogy az azokhoz szükséges forrás biztosított legyen.- Mit jósol, milyen lesz az új esztendő a körzet számára?- Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy belássuk a kormány eltökélt a magyar vidék fejlesztése mellett, a Paks II. beruházás pedig példáüan fejlődést hoz a térség számára. Aki engem ismer, tudja, csakis az elvégzett munkában hiszek Azért dolgoztunk az elmúlt időszakban és azért szeretnénk dolgozni a jövőben is, hogy az itt élők ezt egyre inkább megtapasztalhassák, és részesüljenek a közös elért eredményekből. Végezetül, engedjék meg, hogy a választókörzetemben élő minden kedves lakosnak boldog, egészségben eltöltött és sikerekben gazdag új esztendőt kívánjak.-ph-Paksi Hírnök Observer Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. Email: paksihirnok@gmaü.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2022. január 28. A iomiaXÍ Szolgáltatásunk igénybe vehető: Hétköznap 7:00*22:00 óráig. Péntek reggel 7:00 órától vasárnap este 22:00 óráig. ♦ 36*30/222*6030, ♦36-20/320-0822, ♦36*20/440*7540, ♦36-70/326-7266 Kedves UtasainkI Tájékoztatjuk Önöket, hogy Paks két taxitársasága, a Fix Taxi és Trend Taxi egyesült. Az új nevünk AtomTaxi. Bár a név módosult, a minőség változatlan maradt. Városon belül továbbra is 690 Ft-os áron szállítjuk kedves utasainkat, rendezett, do* hányfüstmentes autóinkban, kulturált megjelenéssel. Vállaljuk szerződéses fuvarok, Tolna megyén túlmutató személyszállítási feladatok, reptéri transzferek lebonyolítását, illetve társaságunk lehetőséget nyújt reklámfelület bérlésére is. Trendi külső, fix ár! Keressenek bennünket bizalommal! Kellemes utazást kívánunk! D AtomTaxiPaks Reklámfelület bérlésével kapcsolatban: ♦36-70/413-7054