Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-02-12 / 3. szám

Atomerőmű Paksi Hírnök, 2021. február 12. ■ 9 Sorra érkeznek a konténerek épül az irodaház Rövidesen az utolsó konténer is helyére kerül az Erőmű-beruházási Központ te­rületén. A jelenleg üzemelőket felváltó két blokk létesítésével kapcsolatos mun­ka jó ütemben halad, a Paks II. projekt megszerzett engedélyeinek száma is fo­lyamatosan nő, már elérte az ötszázat. Konténerekből épül kétszintes, modern irodaház a Paks II. Zrt. műszaki gárdája számára közvetlenül a blokkok számára ki­jelölt terület mellett. Az Erőmű-beruházá­si Központ hozzávetőleg 250 konténerből áll majd. Ezek az elmúlt hetekben is folya­matosan érkeztek, és rövidesen az utolsó is a helyére kerül. Az egyes elemeket daruval emelték a helyükre, s illesztették őket egy­máshoz. A szakemberek ezt követően haladéktalanul hozzáfogtak a belső munkálatokhoz. A kele­ti épületszárnyban a belső szerelési munkák több mint felét elvégezték már.- A konténer-irodaházak ugyanazt a komfor­tot nyújtják, mint a hagyományos épületek, de költséghatékonyabbak - mutatott rá Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazga­tója. Tájékoztatása szerint az Erőmű-beruhá­zási Központot várhatóan az év második felé­ben vehetik birtokba a Paks II. Zrt. dolgozói. Az új atomerőmű építési-szerelési bázisán is folyamatos a munka. Ezen a 60 hektáros terü­leten az új erőműblokkok építéséhez szükséges épületek és építmények komplexuma készül el, innen történik majd az építkezés kiszolgálá­sa. Mittler István elmondta, hogy épületegyüt­test alakítanak ki egyebek között a betonozási, a hidraulikai, a mechanikai és termikus, illet­ve gépészeti, villamos szerelési, valamint a hő­­szigetelési, a korrózióvédelmi és a földmunkák kiszolgálására, támogatására. Az elmúlt év végén megkapta az építési en­gedélyt a korróziógátló munkálatok komple­xuma, amely hat létesítményből áll: homok­­fúvó- és fémbevonó-épületből, valamint fes­tőműhelyből, raktárakból és öltözőépületből. Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a betonkeverő üzem létesítményeinek építési engedélyét is, ennek a komplexumnak a ki­vitelezése a területelőkészítéssel meg is kez­dődött. Az építési-szerelési bázison mintegy 120 épületet és építményt kell létesíteni - ezek között vannak üzemek, műhelyek, raktárak, öltözők, parkolók és utak egyaránt. Az enge­délyköteles létesítmények jó részénél az Or­szágos Atomenergia Hivatal adja ki az épí­tési engedélyt. Összesen 77 ilyen épület és építmény lesz, ezek közel egyharmada - 24 létesítmény - esetében a Paks II. Zrt. már meg is kapta az engedélyt. - A projekt már ebben az évben is kapott kézhez engedélye­ket, így azok száma elérte az ötszázat - össze­gezte a Paks II. Zrt. kommunikációs igazga­tója. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom