Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-08-13 / 15. szám
18 ■ Paksi Hírnök, 2021. augusztus 13. Sport Felkészülésben az ASE Fotó: Molnár Gyula/archív Megkezdte a felkészülést a 2021/2022-es bajnoki szezonra az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. A szeptember 22-én rajtoló bajnokság miatt az előző évekhez képest szokatlanul korán kellett elkezdeni a munkát, sok csapatnak, így az ASE-nak sem teljes még a játékoskerete. A magyar játékosok már megvannak, a tervezett négy külföldi játékos közül az irányító Ken Brown már Pakson edz, míg Cleveland Melvin hamarosan csatlakozik a kerethez. A másik két játékos kiválasztása folyamatban van. A csapat egyik meghatározó játékosa, Eilingsfeld János a magyar válogatott japán túrájáról, az alakuló paksi keretről és a nyári pihenésről is beszélt a Paksi Hírnöknek. Mint mondta, jól sikerült a japán túra, korrekt ellátásban volt részük, profi volt a szervezés. - A japánok hűek voltak magukhoz, mindennek rendben kellett menni. Szigorú szabályok voltak, az első három nap csak az étteremben találkoztunk másokkal, de ezen kívül csak edzeni mehettünk. Ezután Okinavára utaztunk, ami egy üdülőparadicsom, tengerre néző szobáink voltak. A szervezés itt is csillagos ötös volt, a sportcsarnok pedig mintha egy NBA-s csapaté volna. A belga, a japán és a finn válogatottak ellen játszottunk, jó gyakorlás volt mind a három mérkőzés. Ők már egy-másfél hónapos felkészüléssel a hátuk mögött, csúcsformában érkeztek, a japánok az olimpián is szerepeltek. Csak pár napot készültünk előtte együtt, a mi célunk az volt, hogy mindenki elég játékidőt kapjon, és ne sérüljön meg senki. Igaz, hogy mind a három mérkőzésen kikaptunk, de abszolút helytálltunk, mindenképp hasznos felkészülés volt a világbajnoki selejtezőkre - összegzett Eilingsfeld János, aki a klubban elkezdett felkészülésről is beszélt. - Most az alapozó gyakorlatokat végezzük, az erőnléti munkán van a hangsúly. Bízom benne, hogy jók leszünk, az edzéseken mindenki odateszi magát, a fiataloknak gyakorlatilag százszázalékot kell nyújtaniuk. A derekamat ugyanúgy folyamatosan karban kell tartani, de jól érzem magam - mondta, hozzátéve, hogy mivel a bajnokság számukra hamar véget ért, volt idő a pihenésre, és a japán túra után is volt három hete a regenerálódásra, jól töltötte a nyarat. Ken Brown, az új amerikai irányító nem ismerte a magyar bajnokságot, és nem ismert olyan játékost sem, aki a magyar pontvadászatban játszott. Azt mondta, hogy a legjobbat szeretnék kihozni a csapatból, a közös munka során lehet majd látni, hogy mire lesznek képesek. - Nem ismerem a magyar csapatokat, de jobban szeretnénk teljesíteni, mint az előző szezonban. A legfontosabb, hogy úgy irányítsam a csapatot, hogy amit az edző kér, azt végre tudjam hajtani, és mindenben segítsem a társakat. Szalai Milán hosszú betegség után tért viszsza, de szemlátomást jó erőben kezdte a felkészülést. - Tavaly hét hónapig fekvőbeteg voltam, autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam. A Covid-19 vírus hozta elő, begyulladt az emésztőrendszerem, először az orvosok sem tudták, hogy mi a bajom. Az év elején elkezdtem óvatosan kocogni, februárban pedig már labdás gyakorlatokat végeztem. Ezután elkezdtem „ezerrel” készülni, hogy visszanyerjem az erőmet. Otthon, Dombóváron, az NB II.-es csapatnál megengedték, hogy velük eddzek, így tudtam újra játékba lendülni - mondta, hozzátéve, hogy még huszonhárom éven aluli, szeretne ismét lehetőséget kapni a nagycsapatban bajnoki meccseken. - Lesz bőven konkurencia és rotáció, de egy szezonom kimaradt, és nagyon éhes vagyok a játékra, szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani. Ezúton is szeretném megköszönni az egyesületnek, hogy kitartottak mellettem - húzta alá. A szakmai stábban nemcsak vezetőedzőváltozás történt, hanem új erőnléti edzőt is szerződtetett az Atomerőmű SE csapata, a 26 éves horvát Jakov Kosovac személyében. - Fiatal csapatunk lesz, sok potenciál van benne, de sok munka is. Ami a feladataimat illeti, segítenem kell abban, hogy könnyebb legyen az átmenet a junior korból a felnőttbe. A fiúk különböző csapatokból jöttek, vagy volt erőnléti edző, vagy nem. Ilyenkor derül ki például, hogy rossz a testtartás, amit korrigálni kell, amivel sérüléseket tudunk megelőzni. A csapaton belül akár tíz év korkülönbség is van játékosok között, szerintem ebből is tudunk profitálni. Az edzéseken az idősebbek profi munkát végeznek, a fiataloknak csak követniük kell őket - nyilatkozta lapunknak Jakov Kosovac. Hozzátette: szeretek Pakson lenni, tetszik, hogy kisváros, nincs akkora nyüzsgés, ami tökéletes az edzésmunkához, a fejlődéshez. Az Atomerőmű SE sportcsarnokát felújítják, a tető és a világítás átépítése jól halad. A kosárlabdacsapat edzéseit az ESZI sportcsarnokában, illetve a tanévkezdés után a Szekszárd Városi Sportcsarnokban tartják. A felkészülési programban többek között két külföldi túra és a Morgen Ferdinánd-emléktorna szerepel, melyet a tervek szerint az ESZI sportcsarnokában rendeznek. A részletes program: augusztus 21. Szolnoki Olajbányász - Atomerőmű SE, augusztus 25-27. szlovéniai túra, szeptember 3-4. Morgen Ferdinánd-emléktorna, Paks (Szolnoki Olajbányász, KTE Duna-Aszfalt, Basket Brno, Atomerőmű SE), szeptember 8-11. Csehország, Brno Open 2021. A 2021/2022-es szezon szeptember 22-én kezdődik. Kovács József