Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-06-25 / 12. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2021. június 25. » 11 Mesterségekről első kézből Dr. Fazekas Ferenc régész-muzeológus- Miért választotta a régész szakmát?- Gyermekkoromban sok történelmi regényt, könyvet olvastam, érdekeltek a fegyverek. Nagyon korán kialakult bennem, hogy hadtörténelemmel szeretnék foglalkozni. Felvettek a Pécsi Tudományegyetem történelem szakára, ahol olyan kiemelkedő tanárokkal találkoztam, akik lebilincselően mutatták be az ókor történetét, régészeti kultúráját. Nekik köszönhetően már az első félévben tudtam, hogy az ókorral szeretnék foglalkozni. A második évben jelentkeztem régészeti speciális képzésre is, és amikor elindult a pécsi egyetemen az önálló régészképzés, felvettek félállásban tanársegédnek.- Ma már tanszékvezető-helyettes, egyetemi adjunktus. Milyen út vezetett a doktori címig?- Az egyetem elvégzése után a régészet mellett tanítani is szerettem volna. Lussonium kapuját 1999-ben, az első egyetemi évemben, ásatási gyakorlat során léptem át. Kis kihagyással 2011-ig folyamatosan részt vettem itt az ásatásokon, és egyre többet foglalkoztam a római korral, az erőddel. Késő római kori témával jelentkeztem a doktori programba, Lussoniumról és a környező térségről írtam a disszertációmat, amit 2015-ben megvédve szereztem doktori fokozatot. Fotók: Szaffenauer Ferenc- A paksiak elsősorban a városi múzeum révén ismerik Önt és munkásságát.- 2013-ban megkeresett dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgató asszony azzal, hogy lenne-e kedvem a múzeumban dolgozni. Két év helyettesítés után 2016-tól részmunkaidőben régész-muzeológusként, 2021 júniusától teljes munkaidőben, igazgatóhelyettesként (is) dolgozom Pakson. Kitágult a horizont, Lussonium mellett folyamatosan részt veszek városi ásatásokon is.- Melyik áll közelebb a szívéhez, a kutatás vagy a tanítás?- A kettő nem választható el egymástól. A kutatás azért nagyon fontos, mert minden egyes ásatással bővülnek az ismereteink. Ezek eredményei azonban csak úgy válnak hozzáférhetővé, ha átadjuk azt a közönségnek, pl. tárlatvezetések formájában. Másrészt a régészeti ásatások kellenek ahhoz, hogy új leleteket, ismeretlen területeket találjunk, és az eredményeket publikációkban, előadások formájában a kutatók, majd a hallgatók felé közvetítsük. Mindkettőt szeretem. Számomra újdonság volt, hogy tudományegyetemről jöttem, a múzeum csapatához csatlakozva pedig megtapasztaltam a gyakorlatban, amit a muzeológia tárgyban elméletben tanítottam. Az egyetemen pedig a hallgatóknak első kézből tudtam visszaadni, hogy egy városi múzeumban hogy zajlik az élet.- Mennyire népszerű a fiatalok körében a régészet?- Van igény rá. Ez egy egzotikus szak. Persze a valóság kicsit más, mint az Indiana Jones-filmek, erre fel is hívom a hallgatók figyelmét. Nem csak íróasztal mögötti munka, bár van olyan szegmense is, pl. könyvtári kutatómunka, de ez gyakorlati képzés is. A hallgató a terepgyakorlaton megtapasztalhatja a „találunk valamit” érzését. Már az alapképzés elvégzését követően megjelenhetnek a fiatalok a munkaerőpiacon: a beruházásokat megelőző feltárások kapcsán törvényi előírás a régészeti leletek megmentése, és ehhez szükség van régészekre, technikusokra.- Milyen a „találok valamit” érzés?- Nagyon szerettem volna egy speciális, ezüst ruhakapcsoló tűt, lemezfibulát találni. Egy germán nemesasszonyi temetkezés feltárása során rábukkantunk egy tűpárra, és az nagyon jó érzés volt. Azt viszont sosem gondoltam, hogy a múzeumi és az egyetemi közös ásatás során megtaláljuk majd a „császárlábat”. Rendkívüli érzés volt, amikor nemzetközi körútra kísértem a „császárlábat” a Paksi Városi Múzeum képviseletében, és hallhattam a leletre vonatkozóan a külföldi kollégák elismerő szavait.- Kiből lehet jó régész?- Abból, aki kitartó, szereti az apró dolgok lényegét meglátni, szereti az izgalmat, a találás izgalmát. Ajánlom ezt a hivatást egyébként bárkinek, akit érdekel a tárgyközpontú tudomány, vonz a tárgyi emlékek, a mindennapok megismerése. Sólya Emma
