Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-05-28 / 10. szám

6 M Paksi Hírnök, 2021. május 28. Közélet Búcsút inthetünk számos járványügyi korlátozásnak Ötmillióan megkapták a koronavírus el­leni valamelyik oltásból legalább az első adagot, így újabb enyhítések léptek életbe. Változatlanul érvényes azonban a foko­zatosság: maradnak olyan korlátozások, amelyek alól csak a védettségi igazolvány­nyal rendelkezők kapnak felmentést. Az ötmilliós létszám elérése után feloldották a járványügyi korlátozások jelentős részét. Megszűnt az éjszakai kijárási tilalom, az üzle­tek, a vendéglátó helyek és a szabadidős léte­sítmények nyitvatartási ideje nincs már kor­látozva. Szabad az egyéni és csapatsport zárt helyen és közterületen egyaránt. Ismét maszkmentesen szippanthatjuk be a levegőt, és a szabályok alapján nem kell már ügyelnünk a távolságtartásra, igaz, a bevá­sárlóközpontokban és a közösségi közleke­dés során azonban egyelőre marad a más­fél méteres távolságtartás és továbbra is kö­telező a maszkviselés. Ez egyébiránt minden olyan zárt helyen is kötelező, ahol védettek és nem védettek találkozhatnak. A 16-18 évesek felnőtt kísérő nélkül is mehetnek ét­terembe vagy moziba, feltéve, hogy ott la­pul a zsebükben, táskájukban, tárcájukban a védettségi igazolványuk. Ismét lehet lakodalmat tartani, ám a lét­számra továbbra is figyelni kell, legfeljebb 200 fős lehet a vendégsereg, más családi eseményen vagy magánrendezvényen pe­dig 50 főnél kell meghúzni a határt. Ameny­­nyiben kibérlik az egész vendéglátó helyet, vagy van olyan része, ahol a többi vendégtől szeparáltan lehetnek, akkor koronavírus el­len nem védett személyek is részt vehetnek a rendezvényen, és az elkülönített részen nem kötelező maszkot viselni. Ugyanez a szabá­lyozás érvényes a szállodai rendezvények esetében is, azonban a védettségi igazol­vánnyal nem rendelkezők kötelesek elhagy­ni a rendezvény végén a szálláshelyet, kivé­ve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak ott. A házasságkötés szertartása - mindegy, hogy egyházi vagy polgári - és a temetés nem minősülnek rendezvénynek, így ezek­re nem vonatkozik a korlátozás, csak a la­kodalomra. Ha a polgári házasságkötésre külső helyszínen, tehát nem házasságkötő teremben, polgármesteri hivatalban vagy vallási tevékenységre használt helyiségben kerül sor, akkor viszont a lakodalomra vo­Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Babai István (lent) natkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni. Az egyházi házasságkötés és a teme­tés (mint vallási közösség szertartása) ese­tén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg. A kulturális eseményeket - a zenés-tán­cos rendezvények kivételével -, a sport­­rendezvényeket, valamint a zárt térben tar­tott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott, 500 főnél nagyobb rendezvénye­ket a koronavírus ellen védettek és a fel­ügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathat­ják. A szabadban tartott, 500 résztvevőnél kisebb rendezvényeken bárki részt vehet. A zenés-táncos rendezvényeket életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koro­navírus ellen védettek látogathatják. Nem minősül azonban annak az a kulturális ese­mény, amely az adott művészet céljára ren­delt helyszínen zajlik előre megváltott ülő­helyekkel, és a néző az előadás alatt köte­les a székében tartózkodni (mint például a színházi előadások vagy komolyzenei kon­certek). Ha az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendez­vény sportfesztivál, akkor ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, igazolt spor­toló is szerepelhet, a szabadidős sportolók vi­szont csak védettségi igazolvány birtokában. Sportrendezvénynek, sportfesztiválnak, kul­turális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, zenés-táncos rendez­vénynek nem minősülő, úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, a következő szabályok érvényesek: Az 500 fő­nél kisebb szabadtéri eseményt a koronavírus ellen nem védettek is látogathatják. Ameny­­nyiben ennél magasabb a létszám - a sport­fesztivál kivételével - akkor kizárólag koro­navírus ellen védettek, valamint a felügye­letük alatt lévő 18 évnél fiatalabb személyek lehetnek jelen. Ha zárt térben tartják, - az ott foglalkoztatottakon kívül - kizárólag koro­navírus ellen védettek, valamint a felügyele­tük alatt lévő kiskorúak vehetnek részt rajta. Ha gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak je­len, koronavírus ellen nem védettek is részt vehetnek rajta. Ennél több résztvevő eseté­ben kizárólag koronavírus ellen védettek, va­lamint a felügyeletük alatt lévő 18. életévüket be nem töltött személyek lehetnek a helyszí­nen. A spontán gyűlés tilos. Bővebb információt a Magyar Közlöny má­jus 21-én megjelent, 94. számában olvashat­nak. -ph-

Next

/
Oldalképek
Tartalom