Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-03-12 / 5. szám
Sport Paksi Hírnök, 2021 március 12 M 17 Jól sikerült a téli felkészülés Fotó: Molnár Gyula Február végétől folytatódik az NB 3-as labdarúgó-bajnokság. A Közép csoportban a listavezető Kecskemét és a szintén kiváló erőkből álló Újpest FC II. elleni 0:0-s döntetlenek után a Paksi FC II. huszonhárom fordulót követően a tizedik helyen áll. A zöld-fehérek második számú együttese a téli szünetben négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a felkészülést. A megyei első osztályban szereplő Szabadszállás elleni 3:0- ás sikerrel kezdte, a Ferencváros elleni NB I.-es, NB 3-as közös gárda elleni l:0-s vereséggel zárta a téli felkészülési időszakot a Paksi FC II. labdarúgócsapata. A két meccs között négy harmadosztályú riválissal is megküzdött Kindl István együttese, a mérleg három győzelem és egy döntetien. - Az első csapat keretéből a felkészülési mérkőzésekre csak a „mi fiataljainkat” kaptuk vissza, tehát Debreceni Ákost, Vas Gábort, Szendrei Ákost és Bognár Dávidot. Érett felnőtt játékos nem játszott viszsza, mert nekik is elég sűrű volt a programjuk. Ezért tovább folytattuk azt a tendenciát, hogy az U 17-ből, U 18-ból és U 19-ből próbáltunk beépíteni futballistákat, játéklehetőséget nyújtani tehetséges fiataloknak - mondta a vezetőedző. A Paksi FC II. a 20 csapatos Közép csoport 10. helyén áll, 23 mérkőzést követően 32 ponttal, 8 győzelemmel, 8 dönteüennel és 7 vereséggel. Az alapcél, az NB 3-as tagság meghosszabbítása, a fenyegetettséget jelentő pozícióktól a zöld-fehérek már tisztes távolba kerültek, ezért nyugodtan játszhatnak a hátralévő fordulókban a paksi fiatalok. - Sokat léptünk előre, ami elsősorban a srácok érdeme. Fiatalkorban a hónapok hatványozottan jelentkeznek, náluk egy hónap lehet, hogy hárommal ér fel. Nyáron kezdetieges csapattal kezdtük a felkészülést és így az NB 3-as bajnokságot, de sejtettem, hogy ebből működőképes gárda lesz. Szeptember közepére állt össze a társaság, az év végére már jó mérkőzéseket tudtunk vívni. Az akkori állapothoz képest a télen még egy szintet léptünk előre, mára a perememberek is felvették a harmadosztály ritmusát - tette hozzá a tréner. A Paksi FC II. március 14-én Majoson vendégszerepei, míg március 21-én a Monor együttesét fogadja. A paksi televízió Lelátó című sportmagazinjában a Kindl Istvánnal készített beszélgetés visszanézhető a TelePaks YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a telepaks.net honlapon. Faller Gábor Biztató játék, biztató eredmények A válogatott Eb selejtezői miatt háromhetes szünet volt az NB I/A-s férfi kosárlabda-bajnokságban. Ez idő alatt a fizikai gyakorlás mellett a szakmai stáb igyekezett mentálisan is megerősíteni az Atomerőmű SE játékosait. Azóta három alapszakasz-mérkőzésre került sor, kettőt idegenben, egyet pedig hazai pályán játszottak a piros-kékek. Pécsett még nem sikerült átlépni az árnyékukon, az utolsó öt percben ismét jött a rövidzárlat, és a vereség. Hiába nyerték meg az első és harmadik negyedet, az utolsó felvonásban kijöttek a régi hibák, a fejetlenség, az egyénieskedés, aminek a vége: PVSK-Veolia - Atomerőmű SE 85-78 (20-21, 29-18, 17-23, 19-16). Nem maradt sok idő a búslakodásra, a listavezető Falco otthonába látogatott a paksi csapat. Nagyon koncentráltan és fegyelmezetten játszottak Braniszlav Dzunics legényei, és többek között Lóránt Péter extra teljesítményének is köszönhetően - bomba meglepetést okozva - simán verték a szombathelyieket: Falco- Vulcano Energia KC Szombathely - Atomerőmű SE 80-93 (22-24, 20-26, 21-18, 17-25). Három nappal később a Gesztenyés úti csarnokban az Álba Fehérvár együttesét fogadták Kovács Ákosék, és szenzációs játékkal, az ellenfélnek esélyt sem adva nyert a paksi csapat, kár az utolsó percek „leállásáért”. Atomerőmű SE - Álba Fehérvár 90-77 (22-25, 29-13, 30- 13, 9-26).-joko-2:2-es döntetlent játszott a Paksi FC OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapata hazai pályán a legutóbbi fordulóban a Mezőkövesd ellen. A zöld-fehérek góljait Haraszti és Sajbán szerezték, a Paksi FC 25 játéknapot követően 34 ponttal továbbra is a 6. helyen áll a táblázaton. - Az első félidőben gyengén játszottunk, gondoltuk, hogy a középpályán labdát tudunk szerezni, és abból majd az első négyes tud játszani. Nem így lett, nem birtokoltuk a labdát, gyengén futballoztunk. A második játékrésszel már elégedett vagyok, uraltuk a játékot, odaszorítottuk a kapujukhoz a Mezőkövesdet. Meg is fordíthattuk volna a találkozót - összegzett Bognár György vezetőedző a lefújás után. A hétvégi mérkőzést megelőzően Haraszti Zsolt duplájával a Paksi FC a MÓL Fehérvár otthonában ért el 2:2- es döntetlent, a 23. játéknapon pedig hazai pályán az Újpest FC-től 3:1-es vereséget szenvedett Bognár György alakulata, a paksi gólszerző Gévay Zsolt volt. A zöld-fehérek a következő fordulóban a Ferencváros otthonában vendégszerepeinek. A mérkőzést a Groupama Arénában március 14-én 17 órakor rendezik, amit az M4 Sport Televízió élőben közvetít. Az öszszecsapást a paksi televízióban másnap 17.30-tól felvételről láthatják. A Paksi FC a Fehérvári úti stadionban legközelebb április első hétvégéjén az MTK Budapest együttesét fogadja.-fg-Hatodik helyen áll a Paksi FC