Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-05-08 / 7. különszám
Paksi Hírnök, 2020. május 8. ■ 5 Testületi hatáskörben hozott döntések Visszatekintő: Intéz kedések május 3-ig Ingatlanokat jelölt ki értékesítésre, amelyekre a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. (PIP Kft.) jelzett vételi szándékot, mondta Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón május 6-án, ahol az önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva meghozott döntésekről adott összefoglalást. Az egyik egy kivett ipari terület megjelölésű ingatlan, amely ipari területen van, erre a cég ajánlata 220 millió forint. A másik a Deák Ferenc utcai rendelőintézet épülete. Szabó Péter elmondta, két évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy a Paksi Gyógyászati Központ más telephelyein lévő épületekkel együtt ezt is elkezdik ütemezetten felújítani. - Tekintettel az épület állapotára, és arra, hogy rendelőintézetként funkcionál, éppen ideje volt megkezdeni a rekonstrukciót. Akkor még nem tudhattuk, hogy később vételi ajánlat érkezik az épületre, de a felújítás így sem volt felesleges, hiszen növelte az ingatlan értékét. Ez egyébként megmutatkozik a Kft. ajánlatában, ami az előzetes értékbecslés szerinti összegnél magasabb, 365 millió forint - húzta alá a polgármester, hozzátéve, hogy az eladás feltétele az önkormányzat részéről, hogy a jelenlegi funkció a Paksi Gyógyászati Központ harmadik ütemű fejlesztésének megvalósulásáig megmaradhat bérleti díj fizetése nélkül. Az ipari park környezetében lévő két belterületi közút megvásárlására is bejelentett vételi szándékot a PIP Kft. Az adásvételek nyílt licit eljárás lefolytatása után realizálódhatnak. Szabó Péter arról is beszámolt, hogy új kiemelt fejlesztési területek kijelöléséről is döntött, a PIP Kft. kérte ezek vizsgálatát ipari és lakhatási funkciók elhelyezése céljából. Az érintett területek a Duna-part OMV kút és a Molnár árok közötti szakasza (a tervezett funkció: szolgáltatás, rekreáció, szabadidőpark, oktatási és vizsgaközpont), a Dunamenti Zrt. major telephelye (az északi lakhatási projekt megvalósításához), a KKV iparterület (a tervezett funkció ipari, logisztikai, földdepó, infrastrukturális létesítmények), valamint egy, a déli iparterületen lévő ingatlan (a tervezett funkció: kereskedelmi, szolgáltató tevékenység). A kérelmezőnek telepítési tanulmánytervet kell készíttetnie a tervezési program igazolására. Arról is döntött Szabó Péter, hogy idén Gyermekeinkért díjat vehet át Erdei Judit és Pétemé Lengyel Judit, mindketten a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai, a Pongrácz Sándordíjat a rendelettől eltérően idén ketten vehetik majd át, dr. Fodor Ágnes és dr. Farkas Edina Éva, a Deák Ferenc-díjat pedig Vasadi Andrásné. A pandémiás helyzet miatt az elismeréseket a tervek szerint ősszel, a Város napja rendezvényen adják majd át. Arról is beszámolt a polgármester, hogy határozott a 2020. évi közbeszerzési terv módosításáról is. Ezt egyrészt az indokolta, hogy a PIP Kft. támogatásával megvalósulhat a Liget utca felújítása, másrészt az, hogy az ingatlaneladásokból származó forrásból megvalósulhat a Búzavirág utca rekonstrukciója, mindkettőt még idén szeretnék megkezdeni. Arról is döntött a polgármester, hogy a részönkormányzati tartalék terhére térkő burkolattal látják el a csámpai közösségi ház udvarát, valamint Cseresznyésben kihelyeznek három hirdetőtáblát és egy szívalakú kupakgyűjtőt, illetve jóváhagyta Kudorné Szanyi Katalin önkormányzati képviselő (PDF) javaslatát: az ötös választókörzet 2020. évi választókerületi céltartalék terhére a Fenyves utca 4. szám elé egy felújított pad kihelyezését. További részletekről a TelePaks televízió közéleti magazinjából tájékozódhatnak, ami elérhető a telepaks.net oldalon és a TV YouTube-csatornáján. Az összes előterjesztés anyaga megtalálható a paks.hu honlapon az önkormányzat/testületi anyagok fül alatt. -Agy-1. Reprezentatív minta alapján országos szűrővizsgálatot végez a négy hazai orvosképző május 1. és 14. között, amelynek egyik helyszíne a Paksi Gyógyászati Központ, tájékoztatott dr. Bodnár Imre főigazgató. A részvétel önkéntes, de rendkívül fontos, hogy a megkeresettek vállalják, ugyanis az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mennyi a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányán betegedtek meg eddig, és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányán lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra. 2. Paks polgármestere arról számolt be az április 29-i sajtótájékoztatón, hogy ötven, vírusölő hatású fertőtlenítő szappannal feltöltött adagolóberendezést szerelnek fel az önkormányzati intézményekben és az iskolákban. 3. A koronavírus elleni védekezés új szakaszába léptünk május elején. Május 4-től új kormányrendelet lépett hatályba: Budapest és Pest megye kivételével országosan megszűnt a kijárási korlátozás. Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, az éttermek, kávézók megnyithatják teraszaikat és kerthelyiségeiket, a szabadtéri strandok, múzeumok látogathatók. A másfél méter védőtávolság betartása, valamint az orr és száj eltakarása azonban az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező. Az üzleteket illetően az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedést fenntartják. Részletek a 4. oldalon. 4. Kormányrendelet értelmében a bölcsődés és az óvodás korú gyermekek napközbeni felügyeletét maximum 5 fős csoportokban meg kell szerveznie az önkormányzatnak. Ennek megfelelően 2020. május 4-től a Paksi Bóbita Bölcsőde (Paks, Ifjúság útja 4.) felügyeletet biztosít a bölcsődéseknek, valamint az óvodásoknak a Paksi Benedek Elek Óvoda székhelyintézménye (Paks, Ifjúság útja 1/b.) és a Paksi Napsugár Óvoda székhelyintézménye (Paks, Vörösmarty utca 9-11.). Egyelőre elegendő ez a kapacitás, de szükség esetén megnyithatnak óvodai tagintézményeket. Igényüket a szülők az adott napot megelőző napon délig jelezhetik az adott intézményben, és nyilatkozniuk kell arról, hogy gyermekük nem szenved fertőző betegségben.-kgy-T Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás www.teit.hu Paksi Hírnök szemléli a megújult OBSERVER A különszám megjelenik hetente pénteken, 8200 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem ISSN 0865-560X