Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-10-09 / 15. szám
Sport Paksi Hírnök, 2020. október 9. ■ 21 A támadófocit támogatja Bognár György Fotó: Szaffenauer Ferenc Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 22-én vezetőedzőt váltott a Paksi FC az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapatánál. Az előzményekről Haraszti Zsolt ügyvezető a TelePaks Lelátó című sportmagazinjában elmondta, hogy olyan szintű belső problémáik voltak, melyeket nem tudtak megoldani, váltaniuk kellett. A PFC Osztermájer Gábor helyére Bognár Györgyöt nevezte ki, aki a szezon végéig szóló megállapodást írt alá a Fehérvári úti klubnál. - Az újonnan kinevezett trénerünk tiszteli a klub filozófiáját. Öt éve egyszer már volt arról szó, hogy szerepet vállal nálunk, de akkor ez nem valósult meg. Jelen helyzetben azonban azt éreztem, hogy mindenképpen ő kell nekünk - fogalmazott Haraszti Zsolt. Bognár György 16 év után vállalt ismét szerepet a legmagasabb osztályban. Az MTK Budapest elleni mérkőzés előtt két nap állt rendelkezésére az ismerkedésre Pakson. - Annak idején a televíziózás miatt elhatároztam, nem vállalok NB I.-es kispadot, de a szakértői szereplésemnek már másfél éve vége. Régóta szimpatizálok a Pakssal, nagyon tetszik a klub felfogása, identitása. Úgy gondolom, velem meg tud újulni a csapat, és komoly sanszot látok a jobb eredményekre - mondta a papírok aláírását követően Bognár György, akinek munkáját ifj. Bognár György és Kiss Tamás pályaedzőként segítik. - Nem nagyon mérlegek, hogy mikor vagyok vehemens és mikor visszafogott, de pont ugyanilyen leszek a jövőben is. Többnyire nem simogatom a játékosok lelkét. A 0:0 eredmény semmire nem jó. Néha egy 4:3-as vereséget boldogabban viselek el, mint egy gól nélküli döntetlent. Mindig agreszszívan a labda felé kell védekezni, a visszaállunk a félpályán és majd lesz valami rendszert egyáltalán nem preferálom, és nem is szeretném, ha az én csapatom így játszana. Nálam lehet hibázni, sőt kérem, hogy hibázzanak, mert az azt jelenti, hogy vállalkoznak. Aki alibizik, az nálam nem él meg. Meggyőződésem, hogy csak így lehet előrelépni, és olyan meccseket megnyerni, ahol vannak gólok. Az a csapat, amelyik napról napra ebben a szisztémában edz és dolgozik, annak az előre játék természetes. De az is igaz, hogy úgy nem tudsz támadófocit játszani, és előre menni, ha nem biztos a védelem. Ha különösebb nézeteltérésem nincs valakivel, 3-4 évig egy klubnál vagyok. Nem szoktam vándorolni. Jelen esetben azért volt észszerű „csak” a szezon végéig szóló szerződést kötni, hogy megismerjük egymást, és ha minden rendben lesz, akkor Pakson is szívesen maradok - fogalmazott a PFC vezetőedzője. A zöld-fehérek az új tréner irányításával két mérkőzésen két győzelmet arattak, előbb hazai pályán az MTK Budapest együttesét 4:0-ra, majd idegenben a DVTK-t 2:1-re verték. A gárda így hat fordulót követően hét ponttal a tabella hetedik helyén áll. A Paksi FC legközelebb október 18- án 14.45-kor a Zalaegerszeget fogadja. Faller Gábor TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető': Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE XleMOHCTpauiHOHHBiH 3aji: r. IlaKin, yji. “KajiBapna” a. 2. (Paks Kálvária u. 2.), njiomaai, “CeirrxapoMmar” (Szentháromság tér), y naMHTHHKa Tponpu PyKOBO- ttHxejib ofijHca'- ApaHKa Bamep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter) iYANHUIT4 www.pantartemetkez