Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-01-24 / 2. szám
Jó napot, mi újság? Lampert Marianna A gerjeni családi gyökerekkel rendelkező beszélgetőtársamat régóta ismerem. Ő az, aki a tolnai gimnazista évek után a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán földrajz tanár, könyvtáros szakon tanult (micsoda párosítás), s kis vargabetűket leírva ma a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtárosa. Az osztályfőnöki segítséggel pályát választó Marianna 2003-ban érkezett Paksra friss diplomásként, és kezdett dolgozni a Városi Művelődési Központban, információmenedzserként Marianna nevet, gesztikulál, magyaráz, újraéli a saját korábbi élettörténetét - öröm hallgatni. Pályakezdőként többféle kulturális szolgáltatási feladatot lát el az információs irodában, számítógépes tanfolyamot szervez és Gutainé Julikénak segít a könyvtárban, helyettesíti őt A húszas évei elején-közepén jár, és rendkívül nagy teherbírással és szorgalommal veti bele magát az első munkahely kínálta feladatokba, több erdélyi kirándulást is szervez Serdült-Benke Éva segítségével. Öt év után dönt úgy, hogy szerencsét próbál más városban, az élet más területén. Kalandozó, érdeklődő lélek. Mindig töri a fejét valamin. Vezetésével megalakul az Életfa Kulturális Egyesület. Mielőtt a fővárosba költözik, 2007-ben egyeüen hónap előkészítő munka után csapatával megszervezi az első Hagyományőrző Magyarok Napját (ezt követően még három alkalommal) a szánkódomb mellett - támogatásokból és „szívességbankos” felajánlásokból. A rendhagyó - máig emlékezetes - programon felsorakoztak a magyar ősi mesterségek művelői, néptánc- és hagyományőrző csoportok, a hadtörténeti múzeum történelmi zászlói a szánkódombról köszöntötték a látogatókat, és egy IFA teherautó platóján az Ismerős Arcok együttes lépett fel. Már akkor messze túllépte tanult hivatása határait, előrevetítve a 2014-ben Paksra visszatérő, már érett felnőtt könyvtáros szakmához fűződő újszerű viszonyát. A hazatérés után átveszi a kulturális központ könyvtárának vezetését, folytatva elődje, Gutái Julika munkáját, s közben beépíti a saját szakmai törekvéseit a mindennapokba. Marianna most szinte szárnyal a mesélésben, mint akinek a könyvtár az otthona, a legkedvesebb élettere. Irodalomterápiát tanul, és megfogalmazza, tervezi a könyvtár új tartalmát, ami követi a kor kulturális követelményeit Mely szerint a könyvtár, mint az élethez, az éléshez szükséges hely, funkciójában nem változik, csupán kiegészül: programokkal, foglalkozásokkal, és egyúttal átrendeződik a klasszikus közművelődési szerepe, nem csupán a csendnek, az olvasásnak jut főszerep, hanem a terápiás beszélgetéseknek, a gyermeki játéktérnek, táboroknak, felzárkóztató programoknak. Ahogy Marianna mondja, a könyvtár ma már az érdeklődő olvasó igényeire épít, és ami fontos, a könyvtáros belső igényességére, mely korlátot és okos határt szab, hogy a minőség maradhasson az elsődleges szempont a könyvtár működésében. Rengeteget dolgozik, aprólékosan meséli el a hétköznapjait, hiszen a dunakömlődi fiókkönyvtárban is ő teljesít szolgálatot. Alkalmanként felolvas idős embereknek, házhoz viszi a könyveket, amikor megbetegszik egy-egy látogatója, de tudomásom van arról is, hogy nyáron, kánikulában házhoz vitte a tábori jelentkezési lapot egy idős embernek, hogy az unokája jelentkezhessen a könyvtári foglalkozásokra. Marianna a magyar kultúra napját szakmai találkozónak tartja, amikor az ünnepi műsor után az év közben elmaradt beszélgetéseket lehet pótolni, amikor azokkal az emberekkel találkozik, akikkel azonos az öröme, a problémája. Manapság legjobban a kortárs irodalom felé fordul, író-olvasó találkozókat szervez, csak néhány név a kedvencek közül: Háy János, Beck Zoltán, Milbacher Róbert Szóval Marianna fiatal kora ellenére a békebeli könyvtárosok szellemiségével sajátos egyéniségével frissességével szociális érzékenységével szorgalmával a paksi kulturális élet valódi egyénisége. Teli Edit
