Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-01-10 / 1. szám
Közélet 2 ■ Paksi Hírnök, 2020. január 10. Eredményekről és tervekről is szólt a polgármesteri évértékelő Szabó Péter, Paks polgármestere tartott évértékelő beszédet a Csengey Dénes Kulturális Központban rendezett, már hagyományos újévköszöntő esten. Beszélt arról, hogy mit jelentett 2019-ben a város vezetésében a felelősség. - Azt, hogy biztonságosan és magas színvonalon üzemeltettük városunkat, átgondolt és szigorú gazdálkodást valósítottunk meg, hogy rengeteg fejlesztés indulhasson. A beruházásokat jól megterveztük és átgondoltuk még akkor is, ha mindez időbe telt, és a városlakók számára úgy tűnhetett, hogy semmi sem történik. Az októberi választások után is meg tudtuk őrizni a képviselő-testületben a jobboldali többséget, mely egységes értékrendű és politikailag nem megosztott hátterű közösségre épül, melyről hiszem, hogy a stabilitás és a töretlen fejlődés egyik fontos feltétele lesz a következő öt évben. De 2019-ben a felelősség abban is megnyilvánult részünkről, hogy az őszi önkormányzati választások idején, a város közéleti békéjének megőrzése érdekében, nem vettük fel a kesztyűt akkor sem, amikor személyeskedésektől sem visszariadva korrupcióval, túlárazott vagy éppen jelentősen csúszó beruházásokkal vádoltak minket. Teljesítményünk értékelését sárdobálás helyett, a demokrácia szabályai szerint, rábíztuk a paksi polgárokra - összegzett a polgármester, kiemelve, számára felelősség az is, hogy odafi-Fotók: Babai István gyeljenek azok véleményére, gondolataira is, akik most nem mellettük voksoltak. Szavai szerint szeretnének velük is párbeszédben maradni, hiszen nincs két társadalom, nincs két város Pakson. - Fontos, hogy mindenki megtalálja otthonát, biztonságát, családja, gyermekei jövőjét, folyamatos fejlődését - fogalmazott. Szabó Péter arról is beszélt, hogy mit tett az önkormányzat azért, hogy a fiatalok Pakson maradjanak. Az átalakított helyi szociálisbérlakás-rendeletnek köszönhetően 2019-től több, városunkban szolgáló rendőr, tűzoltó, pedagógus, orvos és egészségügyi dolgozó juthat bérlakáshoz. Megemelték a Pakson lakást vásárló és jövőjüket hosszú távon itt tervező fiatal házasok önkormányzati támogatását. Teljes körűen felújították a Paksi Napsugár Óvoda Vörösmarty utcai, valamint Munkácsy utcai tagóvodáinak udvarát, és segítette az önkormányzat a Kalkuttai Szent Teréz Katolikus Óvoda elindulását. A Kápolna utcai bölcsődeépület felújításához 923 millió forint pályázati forrást nyert a város. A polgármester összegzést adott a 2019- es beruházásokról és az idei tervekről is. Utóbbiak sorában említette, hogy a Vácika utcában megkezdődik egy új, aszfaltos út építése, valamint egy új rekreációs és sportközpont tervezése, mely sportcsarnoknak, uszodának és jégcsarnoknak egyaránt otthont ad majd. Tavaly év végén közel kétmilliárd forint állami támogatást kapott a város a víziközmű-fejlesztés tervezésére, a következő években a város teljes víziközmű-rendszere megújul. Szintén tavaly év végén kapott újabb kétmilliárd forint állami forrást a város, a volt konzervgyár területén megvalósuló új városközpont kialakításához szükséges területek megvásárlására, valamint egy új lakóövezethez, ahol a fiataloknak is szeretnének építési telkeket kialakítani. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a város közterületeinek, középületeinek megújítására. Befejezik a lakótelepi központi park teljes körű rekonstrukcióját, és folytatják a tömbbelsők felújítását, a lakótelep mellett az óvárosban is. A Duna-partot visszaadják a paksiaknak, és a városháza előtti teret is újragondolják úgy, hogy közösségi, városi programok méltó helyszínéül szolgáljon. A polgármester zárógondolataiban azt fejtegette, hogy véleménye szerint a boldogságot ne egy-egy életeseménytől várjuk, a boldogság maga az út, amin járunk céljaink felé, és boldogság nincs elégedettség nélkül, mert aki nem elégedett, az nem tudja, hol tart az életben, és azt sem, hogy mit kéne még elérnie. Végezetül kiemelte: 2020 legyen az elégedettség éve mindannyiunk életében. Békességben, szeretetben, türelemben járjuk a városunk előtt álló célokért közös utunkat. Szabó Péter polgármester évértékelő beszédéből további részleteket a www.telepaks.net honlapon olvashatnak A 2019-ben megvalósult beruházásokról pedig lapunk 3. és 4. oldalán találnak összefoglalót. KohlGy.