Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-03-08 / 5. szám
12 M Paksi Hirnök, 2019. március 8. Mozaik Az eltűnt városkép nyomában Régen élénk piaci és pezsgő kereskedelmi élet zajlott a Szent István téren, ami egészen a XX. század közepéig magán viselte ezt az 1800-as években megalapozott jelleget. Kétségtelen, hogy ennek a pezsgésnek és forgalomnak a megteremtői és fenntartói a főutcán megtelepedett zsidók voltak, miként a község első hitelintézeteinek, ipari üzemeinek felállítása is az ő érdemük volt. Múlt századi miliőt sugárzó kereskedelmi üzletsoraik egészen az 1970-es évekig háborítatlanul meghatározták a paksi utcaképet. Egykor a Bazársor mellett csatlakozott a főutcára az Attila utca. Ma már csak egy járda és lépcsősor emlékeztet a parkban az Attila utca megszűnt szakaszára. Itt volt az úgynevezett Csibe köz, a régi piac idejében itt árusították a baromfikat. Ennek sarkán állt a Gebhardt orvos család háza, melyet képeslap is megörökített, ám építészeti védettséget ez sem szerzett az épületnek. Ugyancsak itt állt Rosenbaum Ignácz könyv-, papír- és írószerkereskedése, a századfordulótól a család deportálásáig megannyi szép paksi képeslapsorozat kiadója. A Bajcsy-Zsilinszky utcai torkolat vezetett fel az innen pár méterre, a Sas utca frontján álló, Szilasi (Stiener) Ádám mészáros üzemeltette hús- és hentesüzlethez (ma villamossági bolt van a helyén). Boltok, újságosbódé, padok a képen - mind azt jelzik, hogy a bontások előtt is forgalmas közösségi tér volt a történelmi városmag. A paksi köznyelvben ezt a környéket értették rajta nagyszüleink, amikor otthon azt mondták: Elmentem befele. dr. Hanoi János Paks az én városom- A II. számú, mai nevén Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába jártam. Első sportos élményeim az ASE-pályához kötődnek: testnevelésórák, atlétikaversenyek. Ötödikes voltam, amikor elkezdtem rendszeresen atlétikaedzésre járni, rengeteg úttörő-olimpiai versenyen vettem részt. A pálya hangulata, a nedves, friss fű illata - nem is lehet szavakkal kifejezni, milyen érzés volt - mondta Sztanóné Körösztös Lívia, aki úgy véli, ide vezethető vissza, hogy testnevelő tanár lett, és hogy máig kitölti napjait a sport, a mozgás szeretete. - A tanóráimnak része a futás, megpróbálom megmutatni a diákoknak, hogy akarattal, kitartással mire képesek, de a legnagyobb hatása a személyes példamutatásnak van. Az 1992-es barcelonai olimpia rendezvénysorozatának keretében futottam először utcai futóversenyen, aztánjöttek a félmaratonok. Az első maratonomat 2018 októberében futottam, ahol a Bátor Tábor Élménykülönítmény tagjaként adományokat gyűjtöttem - összegzett Sztanóné Körösztös Lívia, aki tősgyökeres paksinak vallja magát, főiskolás éveit leszámítva eddig mindvégig itt élt. - Nagyon szeretem ezt a várost, mert élhető, természetes, rengeteg ismerősöm, barátom van, és az egész családom itt él. Ha felmerült is a gondolat, hogy máshol kellene folytatni, rövid úton elvetettem, mert minden ideköt. Ha valami esetleg nem tetszik, annak is igyekszem meglátni a jó oldalát. Imádok itt élni - fogalmazott. Pálmai Istvánnak nem szülővárosa Paks, de 42 éve itt él, számára a nagybetűs életet jelenti. - 1983- ban leszoktam a cigarettáról, és lefutottam az első kilométeremet Azóta hosszútávfútok, kerékpározom, bejárom a környéket, az egyik kedvenc helyem a cseresznyés! erdő. 1976-ban egy sportszatyorral érkeztem Paksra. Lenyűgözött a Dózsa György úton a gesztenyefasor. Akkoriban kezdődött az amatőr kosárlabdaélet, én is játszottam. A teremben egy pádon ülő lány profilját vettem észre, akinek a kezét háromnapi ismeretség után kértem meg, és ő igent mondott nekem. A Duna abban a tekintetben kimaradt az életemből, hogy nincsen vízi járművem. A feleségem a katolikus iskola egyik megalapítójaként és tanáraként sok kenutúrát szervezett, néhányon én is részt vettem. Szerettünk volna vermi egy túrakenut, ki is próbáltuk, de a szél olyan hatalmas hullámokat vert, hogy szinte halálfélelmünk volt, amíg átértünk a Duna túlpartjára. Szégyen ide, szégyen oda, viszsza már komppal jöttünk - mesélte Pálmai István, aki aktív közéleti szereplő volt. - Tudomásom szerint a feleségemmel az egyetlen házaspár vagyunk Pakson, akik ugyan nem egy időben, de mindketten voltunk önkormányzati képviselők. Néhány éve egy országos politikus járt a városban, és azt mondta, hogy Paks olyan szürke város. Biztos vagyok benne, hogy most már nem szürkének, hanem színesnek lát bennünket - zárta gondolatait Pálmai István. -se-
