Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-03-08 / 5. szám

Közélet Paksi Hírnök, 2019. március 8. ■ 3 O Idén is folytatódik a hagyományos és a panelos lakóépületek energiamegtakarítást eredményező felújításának pályázati prog­ramja, és újabb bérlakások, valamint intéz­mények felújítására is van előirányzat a költ­ségvetésben. A polgármesteri hivatal 901 millió forint­ból működik, a két nemzetiségi önkor­mányzatnak az ingyenes ingatlan biztosítá­sán túl 3 millió 700 ezer forint működési célú támogatást is ad a város. A szociálisan rászorultak támogatására és a Paks Kistérségi Szociális Központ működte­tésére az idei évre közel 500 millió forintot terveztek be a költségvetésben. Idén is igényelhető rászorultsági alapon la­kóház építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, illetve felújításához visszatérítendő helyi tá­mogatás, és elérhető lesz a fiatal házaspárok­nak nyújtható vissza nem térítendő támoga­tás az első lakás megvételéhez, építéséhez, csakúgy mint az újszülöttek életkezdési tá­mogatása. Továbbra is biztosítja az önkor­mányzat a Gyapáról és Cseresznyésből óvo­dába, iskolába járó gyermekek külön busszal történő szállítását, valamint a paksi tanulók részére a helyi rendeletben meghatározottak szerint a helyi járatú autóbuszbérletet. A civilszervezetek támogatására, illetve például a PSE, az ASE, a Csengey Dénes Kulturális Központ, a Dunakömlődi Sport­egyesület, az egyházak, valamint a nyugdí­jasklubok támogatására 1 milliárd 185 mil­lió forint szerepel a pénzügyi rendeletben. Az önkormányzat ebben az esztendőben is kiemelten kezeli a városüzemeltetéssel kap­csolatos, a lakosság komfortérzetét szolgá­ló feladatokhoz kapcsolódó forrás biztosí­tását, ami 2019-ben 2 milliárd 144 millió forint. Ide tartozik többek között a köztisz­tasági szolgáltatás, a parkfenntartás, a kar­bantartás, a strandszolgáltatás, a települé­si vízellátás, a helyi utak fenntartása, a köz­­világítás. A 2019-es költségvetést a vonatkozó jog­szabályoknak megfelelően, a tervezést be­folyásoló tényezők figyelembevételével, többek között a takarékos, biztonságos városműködtetés, tudatos városüzemel­tetés és fejlesztés alapelvei szerint állítot­ták össze. Dallos Szilvia Paksi Hírnök Lapunkat rendjze résén szemlézi a megújult OBSERVER vw.jumbotravel.hu. jumbo@jumbotravel.hu. +36209660406 2 Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2019. március 22. Jumbo*’ Travel 2019 FIRST MINUTE BUSZBÉRLÉS /*>|íORREKTfga ÁRON Figyelmes Sofőrök, Tiszta Buszok Mi ki JL. • Városlátogatások * repülővel idegenvezetővel: Róma. Párizs, London, Lisszabon • Sí és utasbiztosítás nálunk! MSC ^1 fi B ^ TENGERI l*1 HAJÓUTAK ~_ Kréta: 3* Félpanzióval 118.900Ft-tól Zakynthos: 3* Reggelivel 83.900Ft-tól Törökország: 5* Ultra All Inclusive 146.900Ft-tól 7030 Paks, Dózsa György u.14. U-001672 - Mamut Bt

Next

/
Oldalképek
Tartalom