Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-02-08 / 3. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. február 8. ■ 9 Jó napot, mi újság? Becker Jánosné Amikor először találkoztunk - talán tíz évvel ezelőtt lehetett azt mesélte nekem, hogy emlékszik a bátyámra, a Vilikére, a bölcsődéből, és le is írta a nyugodt, szép, szófogadó kisfiút Csodálkoztam, hogyan emlékezhet az én ötvenes évei felé járó bátyámra. Békebeli bölcsis néni - gondoltam magamban. A békebeb jelző megmaradt, sok más mellett, amit az évek alatt fogalmaztam meg róla. Soha nem maradok történet nélkül, ha a Bikács melletti Győrimajorban született Becker Jánosné Julikéval találkozom. Megjegyzem, hogy a mindig aktív, állandóan cselekvésre kész Julika már születése pillanatában is „gyors járású” volt mert nem tudta kivárni, hogy édesapja a bábaasszonnyal megérkezzen Györkönyből, nagyszülői segítséggel jött a világra, szeretett édesanyja karjai közé. Már hármasban érkeztek vissza paksi otthonukba, majd két év múlva teljes lett a család, megszületett a húga. Édesapja kőműves volt Gyapán, Németkéren irányította családi házak, Harkányban nyaralók építését, édesanyja a konzervgyárban és a háziiparban dolgozott Julika az általános iskolai tanulmányait a polgári iskolában végezte, majd az élet úgy hozta, hogy a konzervgyárban kezdett dolgozni, még tizenöt éves sem volt, amikor Kürtös Kató néni segítségével munkába állt. Már az általános iskolában is szívesen és jól éneklő lány hangjára Szigeti Lajos művezető figyelt fel, aki egy tánczenekarba hívta énekelni. így aztán fellépett az együttessel, többek között a konzervgyári nőnapi rendezvényen, ahová az asszonyok a kötényt, fityulát maguk mögött hagyva, fehér köpenyben érkeztek, s ahol a kalács és kakaó mellett táncoltak - egymással. A hatvanas évek elején járunk, a konzervgyár a KGST piacra termel, nagyüzemben folyik a munka, az asszonyok - szülés után - a jobb, könnyebb megélhetés reményében gyorsan visszaállnak a munkába. A konzervgyári bölcsőde - ahogy a gyár - különösen nyári időszakban, csúcsra van járatva. A rövid ideig a termelésben dolgozó, de egyébként minden feladatra nyitott és szorgalmas Julikát gondozónak hívják a kicsik mellé. Ma már szinte elképzelhetetlen és bizonyos értelemben felfoghatatlan emlékeket idéz. A legfiatalabbak a kéthónapos csecsemők voltak a bölcsődében, akikhez a gyárból jártak át az édesanyák szoptatni Az általános iskolában „kis pacsirtának” becézett fiatal lány sokat énekel a kicsiknek egy olyan bölcsődében, ahol szinte soha nincs tarlóra vágva a fű, akkora, hogy a kicsi gyermekek „elvesznek” az udvaron. Itt is erős akarással és szorgalommal vetette bele magát a feladatokba, a velük járó felelősségbe, és rövid időn belül emelt szintű képzésen sajátítja el a szakma szabályait és fortélyait. Hiszen a gyerekneveléshez rend és szív kell: érzékeny ösztön az élethez, a családhoz, a gyermekgondozáshoz szükséges napi feladatokhoz. Első vezetőjére - Miks Irma nénire - ma is elfogódottan emlékszik. És a gyerekek! Julika a kis Ring Pistit említi, akivel nemrégiben találkozott, és akit kicsi gyermekkora óta nem látott. Egy lakodalomban fedezte fel az arcvonásai alapján egykori bölcsődését. Méghozzá olyan gondoskodó bölcsődését, aki folyton a gondozónéni körül sertepertélt, óvta, vigyázta őt. A kis Pisti - aki rendkívül eszes kisgyermek volt, meséli Julika - akkoriban járt bölcsődébe, amikor a negyven férőhelyes intézményben sokszor nyolcvan kicsi volt, még a terasz árnyékában is altatták azokat, akik nem fértek el az épületben. A gondozóból aztán bölcsődevezető lett, aki a szakmai munka irányítása mellett a gazdasági ügyeket is intézte, egyszerre volt adminisztrátor, intézmény- és élelmezésvezető, csecsemőgondozó. A konzervgyári bölcsődében, ami hosszú évekig szombatonként is nyitva tartott - figyelembe véve a mai hatósági engedélyeztetési és eljárásrendeket, szinte hihetetlen -, főzőkonyha volt, ahová a konzervgyárból hordták a főzés alapanyagait: nyáron a frisset, télen a konzervet. Egyértelmű, hogy Julika életét meghatározta és kitöltötte a bölcsődei munkája, nem tudja és nem is akarja titkolni, hogy hálás a sorsnak. A húgának pedig azért, mert mellette kitanulhatta a cukrászmesterséget: nem csupán családi rendezvényekre, de lakodalmakba is készített tortát Julika, aki a konzervgyári bölcsőde után a Villany utcai bölcsődében, később a szociális otthonban dolgozott, majd a pihenésnek rendelt életszakaszban csatlakozott a városi nyugdíjasklub csapatához, ahol két évet együtt töltött el édesanyjával, majd aktív szerepet vállalt a kórus működtetésében. A Czetlí Imre, majd Szinger Ferenc vezette klub megbecsült tagjává vált, szorgalmával, aktivitásával, erejével, a másokra való odafigyelésével vívta ki magának a tagság bizalmát, amikor 2018 végén a nyugdíjasklub elnökévé választották. Hallgatom Julikát, kifogyhatatlan a történetekből, a tervekből. Mindig jókedvű, pedig nyilvánvaló, hogy vannak nehéz napjai - neki is. Én nem jártam bölcsődébe. De azt hiszem, nem vált volna káromra egy olyan gondozónénível tölteni a napjaimat, aki „anyapótlásból” jelest érdemel. Tell E.
