Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-02-08 / 3. szám

Portré Paksi Hírnök, 2019. február 8. ■ 9 Jó napot, mi újság? Becker Jánosné Amikor először találkoztunk - talán tíz évvel ezelőtt lehetett azt mesélte ne­kem, hogy emlékszik a bátyámra, a Vi­likére, a bölcsődéből, és le is írta a nyu­godt, szép, szófogadó kisfiút Csodálkoz­tam, hogyan emlékezhet az én ötvenes évei felé járó bátyámra. Békebeli bölcsis néni - gondoltam magamban. A békebeb jelző megmaradt, sok más mellett, amit az évek alatt fogalmaztam meg róla. Soha nem maradok történet nélkül, ha a Bikács mel­letti Győrimajorban született Becker Já­nosné Julikéval találkozom. Megjegyzem, hogy a mindig aktív, állandóan cselekvés­re kész Julika már születése pillanatában is „gyors járású” volt mert nem tudta kivár­ni, hogy édesapja a bábaasszonnyal megér­kezzen Györkönyből, nagyszülői segítség­gel jött a világra, szeretett édesanyja karjai közé. Már hármasban érkeztek vissza pak­si otthonukba, majd két év múlva teljes lett a család, megszületett a húga. Édesapja kő­műves volt Gyapán, Németkéren irányítot­ta családi házak, Harkányban nyaralók épí­tését, édesanyja a konzervgyárban és a házi­iparban dolgozott Julika az általános iskolai tanulmányait a polgári iskolában végezte, majd az élet úgy hozta, hogy a konzerv­gyárban kezdett dolgozni, még tizenöt éves sem volt, amikor Kürtös Kató néni segítsé­gével munkába állt. Már az általános isko­lában is szívesen és jól éneklő lány hangjá­ra Szigeti Lajos művezető figyelt fel, aki egy tánczenekarba hívta énekelni. így aztán fel­lépett az együttessel, többek között a kon­zervgyári nőnapi rendezvényen, ahová az asszonyok a kötényt, fityulát maguk mögött hagyva, fehér köpenyben érkeztek, s ahol a kalács és kakaó mellett táncoltak - egymás­sal. A hatvanas évek elején járunk, a konzerv­gyár a KGST piacra termel, nagyüzemben fo­lyik a munka, az asszonyok - szülés után - a jobb, könnyebb megélhetés reményében gyorsan visszaállnak a munkába. A konzerv­gyári bölcsőde - ahogy a gyár - különösen nyári időszakban, csúcsra van járatva. A rö­vid ideig a termelésben dolgozó, de egyéb­ként minden feladatra nyitott és szorgalmas Julikát gondozónak hívják a kicsik mellé. Ma már szinte elképzelhetetlen és bizonyos érte­lemben felfoghatatlan emlékeket idéz. A leg­fiatalabbak a kéthónapos csecsemők voltak a bölcsődében, akikhez a gyárból jártak át az édesanyák szoptatni Az általános iskolá­ban „kis pacsirtának” becézett fiatal lány so­kat énekel a kicsiknek egy olyan bölcsődé­ben, ahol szinte soha nincs tarlóra vágva a fű, akkora, hogy a kicsi gyermekek „elvesz­nek” az udvaron. Itt is erős akarással és szor­galommal vetette bele magát a feladatokba, a velük járó felelősségbe, és rövid időn be­lül emelt szintű képzésen sajátítja el a szak­ma szabályait és fortélyait. Hiszen a gyerek­­neveléshez rend és szív kell: érzékeny ösztön az élethez, a családhoz, a gyermekgondo­záshoz szükséges napi feladatokhoz. Első vezetőjére - Miks Irma nénire - ma is el­­fogódottan emlékszik. És a gyerekek! Juli­ka a kis Ring Pistit említi, akivel nemrégi­ben találkozott, és akit kicsi gyermekkora óta nem látott. Egy lakodalomban fedezte fel az arcvonásai alapján egykori bölcsődé­­sét. Méghozzá olyan gondoskodó bölcső­­dését, aki folyton a gondozónéni körül ser­­tepertélt, óvta, vigyázta őt. A kis Pisti - aki rendkívül eszes kisgyermek volt, meséli Ju­lika - akkoriban járt bölcsődébe, amikor a negyven férőhelyes intézményben sokszor nyolcvan kicsi volt, még a terasz árnyékában is altatták azokat, akik nem fértek el az épü­letben. A gondozóból aztán bölcsődevezető lett, aki a szakmai munka irányítása mellett a gazdasági ügyeket is intézte, egyszerre volt adminisztrátor, intézmény- és élelmezés­vezető, csecsemőgondozó. A konzervgyá­ri bölcsődében, ami hosszú évekig szomba­tonként is nyitva tartott - figyelembe véve a mai hatósági engedélyeztetési és eljárásren­deket, szinte hihetetlen -, főzőkonyha volt, ahová a konzervgyárból hordták a főzés alapanyagait: nyáron a frisset, télen a kon­­zervet. Egyértelmű, hogy Julika életét meg­határozta és kitöltötte a bölcsődei munkája, nem tudja és nem is akarja titkolni, hogy há­lás a sorsnak. A húgának pedig azért, mert mellette kitanulhatta a cukrászmesterséget: nem csupán családi rendezvényekre, de la­kodalmakba is készített tortát Julika, aki a konzervgyári bölcsőde után a Villany utcai bölcsődében, később a szociális otthonban dolgozott, majd a pihenésnek rendelt élet­szakaszban csatlakozott a városi nyugdíjas­klub csapatához, ahol két évet együtt töltött el édesanyjával, majd aktív szerepet vállalt a kórus működtetésében. A Czetlí Imre, majd Szinger Ferenc vezette klub megbecsült tag­jává vált, szorgalmával, aktivitásával, erejé­vel, a másokra való odafigyelésével vívta ki magának a tagság bizalmát, amikor 2018 vé­gén a nyugdíjasklub elnökévé választották. Hallgatom Julikát, kifogyhatatlan a törté­netekből, a tervekből. Mindig jókedvű, pe­dig nyilvánvaló, hogy vannak nehéz napjai - neki is. Én nem jártam bölcsődébe. De azt hiszem, nem vált volna káromra egy olyan gondozónénível tölteni a napjaimat, aki „anyapótlásból” jelest érdemel. Tell E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom