Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-11-08 / 21. szám
Közélet Paksi Hírnök, 2019. november 8. ■ 3 Együttgondolkodás, együttműködés - komfortos város Megalakult az új képviselő-testület. Ennek apropóján új sorozatot indítunk, amelyben a grémium tagjaival beszélgetünk. Sorozatnyitóként Szabó Péter polgármestert és a két alpolgármestert, Szántó Zoltánt és Leber Ferencet kérdeztük.- Ön folytathatja polgármesterként a munkát. A Fidesz-KDNP színeiben heten, a Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben öten foglalnak helyet a testületben. Mik voltak az első lépések?- Hiszek abban, hogy a következő öt év is az együttműködésről szól. A választások után leültünk az ellenzék képviselőivel, és egyeztettünk a szakbizottságok, valamint a felügyelőbizottságok összetételéről, amiről egy írásbeli megállapodás is született. Azt gondolom, hogy az ellenzék is a városért szeretne dolgozni, ahogy a Fidesz-KDNP képviselői, így bízom abban, hogy a jövőben is meg tudunk egyezni minden fontos kérdésben.- Miben segítik a testületi munkát a szakbizottságok?- Nagyon fontos szerepük van a döntések előkészítésben. A bizottságok számán nem változtattunk, viszont kettő taglétszámát megemeltük a várhatóan megnövekvő feladatok miatt.- Korábban azt nyilatkozta, hogy polgármesteri kabinet is segíti majd a munkáját. Mikor alakul meg, és milyen összetételű lesz ez a munkaszervezet?- Egy húszezres városban szükség van a polgármester munkáját segítő tanácsadó testületre, különösen ha egy olyan nagy beruházás előtt áll, mint Paks. Nem szeretnék nagy létszámú kabinetet, az a fontos, hogy jó szakemberekből álljon, lefedje például a humán, a kommunikáció, a műszaki, a gazdasági területeket, és hatékony munkát végezzen. Nagyon remélem, hogy január elsejével megalakul.- A választási időszakban jellemzően a beruházások, felújítások voltak fókuszban. Ezen a területen mit emelne ki?- Folytatjuk a hétéves gazdasági program és az erőmű-beruházásból fakadó fejlesztések megvalósítását. Látványtervek továbbra is készülnek majd, amire azért van szükség, hogy a lakossági fórumokon közérthe-Fotó: magánarchívüm tőén be tudjuk mutatni az elképzeléseket. Egyébként egy látványterv elkészíttetése legalább három hónap, a tervezési szakasz lehet nagyjából egy év, de akár másfél is, a közbeszerzési eljárás két-három hónap. Tehát egy nagyberuházás esetében - mint például a lakótelepi központi park felújítása, a Paks-Dunakömlőd kerékpárút megépítése, vagy az Anna utca teljes rekonstrukciója - a döntéstől az első kapavágásig átlagosan másfél év telik el, ha már megvan rá a forrás is. Minden esetben az európai uniós és a magyarországi szabályozásoknak megfelelően folytattuk le a közbeszerzési eljárásokat. Ez a jövőben is így lesz, illetve a projektek a város honlapján mindenkor nyomon követhetők. Amióta városvezetőként dolgozom, egyetlen jogorvoslati kérelem sem érkezett a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Az útfelújítások teljes rekonstrukció vagy aszfaltozás keretében történnek. Hosszú évek óta ütemezetten zajlik az útprogram, a tervek folyamatosan készülnek, és a források rendelkezésre állnak. Csak az elmúlt egy évben 10-12 utca újult meg. Több műemléki épület van önkormányzati tulajdonban, ilyen a Prelátus kúria is, amit fel fogunk újítani. A jövőben is kibérelheti a lakosság, a civilszervezetek, az intézmények kisebb rendezvényekhez. A Deák Ferenc utcai rendelő épületének belső tereit már korszerűsítettük, a homlokzat is megújul. Továbbra is kiemelt célunk a helyi vállalkozások segítése, ezért szeretnénk létrehozni egy önkormányzati tulajdonú vállalkozói övezetet, amely helyet biztosít számukra. Ehhez több területet megvizsgált a korábbi képviselő-testület, a végső döntést azonban már az új hozza meg.- A tervezett fejlesztésekkel járó munkát elbírja-e a polgármesteri hivatal? Van-e elég szakember?- A Paksi Polgármesteri Hivatalban szakemberhiánnyal küzdünk, főleg műszaki területen. Bár a bértáblát már eltérítettük a lehető legmagasabb szintig, és minden évben minimum 12 százalékot emelünk, nem tudunk versenyezni a piaccal. A hivatalban jó szakemberek dolgoznak, jó színvonalon. Egy másik terület például, ahol szintén foglalkoznunk kell a megfelelő szakember-ellátottsággal, az egészségügy. A gyógyászati központtal közösen folytatott munka eredményeként jelenleg biztonsággal működik az alap- és a szakellátás is Pakson, de utánpótlásra szükség van, ezért folyamatosan dolgozunk azon, hogy vonzó feltételeket teremtsünk a fiatal szakemberek számára, és nemcsak az egészségügyet tekintve, hanem az oktatási, nevelési intézményeket és szociális szférát is.- Mit szeretne elérni ebben az önkormányzati ciklusban, milyennek képzeli Paksot öt év múlva?- Mint már említettem, az elsődleges cél a hétéves gazdasági program, valamint az atomerőmű-építés kapcsán szükséges fejlesztések megvalósítása. Kiemelt feladatunk, hogy ezeket a fejlesztéseket úgy valósítsuk meg, hogy komfortos legyen a város. Többek között szeretnénk visszaadni a Duna-partot a paksiaknak, megvalósítani a Dózsa György út felújítását teljes hosszban, és megépíteni egy modern, minden igényt kielégítő új városközpontot. A legfrissebb fejlesztéssel kapcsolatos hír, hogy elkezdődött egy kilencven férőhelyes, várhatóan költséghatékony üzemeltetésű kamaramozi-terem kivitelezése a Csengey központban, illetve már készülnek a tervek a színházterem teljes körű felújítására. Továbbá hamarosan aláírjuk a Kurcsatov úti tömbbelső-felújítás újabb üteméről, valamint a Vácika utcai útépítésről szóló kivitelezési szerződéseket. Kiemelném, hogy a jövőben is a lakossággal együtt gondolkodva kívánunk döntést hozni a várost érintő kérdésekben.-dsz-