Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-10-11 / 19. szám

18 » Paksi Hírnök, 2019. október 11. Sport Váczi Lászlót köszöntötték születésnapján Fotó: Szaffenauer Ferenc Betöltötte 75. életévét Váczi László, a PFC-nél ma is aktívan rehabilitációs masszőrként dol­gozó egykori kiváló labdarú­gó. A paksi születésű ifjú a Bé­kaváros, valamint a Zsíros köz egykori grundjain kezdte pá­lyafutását, ahonnan a srácokat gyakran figyelő Peresztegi Jó­zsi bácsi többek között Bányai Lajossal, Sipos Józseffel, Kródi Jánossal, Bettesch Józseffel el­csábította az akkori paksi Kini­zsi úttörőcsapatába. Ettől a pil­lanattól az ifjú sorsa összeforrt a labdarúgással. Paksról Bajá­ra került, ahol a tanulmányai mellett az NB Il.-ben az ifjúsá­gi csapat kapitánya volt, majd a felnőtteknél kezdte bontogatni szárnyait. Az egyik példaképe, az akkor a Bajai Bácskában fut­ballozó Dunai Antal, a későbbi olimpiai bajnok, majd többszö­rös gólkirály és magyar bajnok volt. A tanulmányok befejezé­sét követően, miután elveszítet­te édesapját, a sors és Kródi Jó­zsi bácsi, a Paksi Kinizsi elnö­ke ismét hazaszólította. Ahogy Laci bácsi fogalmazott, az ak­kori párttitkárt idézve, a cir­kuszt a hétvégén a csapat adta a népnek, míg a kenyeret a kon­zervgyár, a téglagyár, valamint az állami gazdaság. Később el­végezte az edzői iskolát, majd egy találkozás Mohácsi doktor­ral elindította őt a sportmasz­szőri úton. Jött Siófok, Hévíz majd Kaposvár. Nemsokára az akkor már győri klubelnökként dolgozó Klement Tibor, aki ko­rábban játékosa, majd az ASE- nál munkatársa volt Laci bácsi­nak, megkereste a szakembert. A megállapodás hamar létre­jött, így következett az öt cso­dálatos győri esztendő. Köz­ben Gellei Imre, majd Lothar Mattheus mellett segítette a válogatott munkáját is. Immár tíz éve ismét a paksi, most már NB I.-es PFC sikereiért dolgo­zik rehabilitációs masszőrként. Váczi Lászlót születésnapján, október 8-án a paksi zöld-fe­hérek köszöntötték az Erzsé­bet Nagy Szállodában. A szak­ember életútjáról bővebben a Lelátó október 8-i adásában volt szó, amelyet megtalálnak a telepaks.net internetes olda­lon. -titti-Őszi haltelepítés a Füzes-tavakon Közel száz nagy testű halat telepítettek a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület tagjai a nevelőtavakból az ötös számú versenytó­ba szeptember végén. A szervezet tagjai ak­kurátus mozdulatokkal emelték ki a hálóból a halakat, de csak a kapitális méretű példá­nyok kerültek mérlegre. - Tavasszal helyez­tük a példányokat a halágyba, őszre elérték a hét kilogramm átlagsúlyt és ötvenöt cen­timéter méretkorlátot. Most már biztonság­gal áthelyezhetjük őket az ötös számú ver­senytóba. Szigorú előírás azonban, hogy a pontyokat akasztás és kifogás után vissza kell engedni a vízbe - mondta Szabó Géza, a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület tag­ja. A másfél hektár méretű nevelőtóban ren­geteg hal van, ide különböző helyekről ér­keznek a kopoltyúsok, ezek közül a kapitális méretű példányok kiválasztása nem köny­­nyű feladat. - Mindegyik nevelőtóhoz zsi­lipek tartoznak, ezeken keresztül érkeznek a halak, középen egy csobogó van, amely­re a vízzel együtt beúsznak a különböző mé­retű példányok. Innen már egy nagy háló­ba gyűjtjük a kopoltyúsokat, és válogatjuk őket méret szerint - tette hozzá Tancsa Ta­más tagtárs. A halállomány frissítése miatt a horgászegyesület októberben újabb haltele­pítéseket végez, és idén még egy nagyszabá­sú verseny is lesz az ötös tavon. Négynapos, etetőhajós pontyfogó Bojlis kupát rendez­nek október 16-án, amelyre várják a neve­zéseket. Faller Gábor TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter éir ijfANHUFÍVi M----------Sí Yí 3AXOPOHEHME fleMOHCTpaijMOHHbm 3an: r. ITaKm, y/i. “Ka/mapna” #. 2. (Paks Kálvária u. 2.), njiomaßb “CeHTxapoMuiar” (Szenthá­romság tér), y naMBTHMKa Tpomibi PyKOBOflnTe/ib otjinca: ApaHKa Baraep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter)

Next

/
Oldalképek
Tartalom