Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-08-30 / 16. szám
Dobóverseny és akrobatikus bemutató a streetballfesztiválon Fotó: Molnár Gyula Paks volt a hetedik állomása az idei Streetball fesztiválsorozatnak a közelmúltban. A tíz helyszínen (Békéscsabától Körmendig) rendezett esemény a budapesti döntővel zárul, ahol a vidéki győztesek mérkőzhetnek számtalan kategóriában a végső sikerért.- Magyarországon ebben a formában huszonhét évvel ezelőtt rendeztek streetballfesztivált, akkor még csak Budapesten - mondta Kucsera József, a verseny főszervezője, hazai atyja. Németországból jött az ötlet, majd az egyik legnagyobb sportszergyártó cég fantáziát látva a sportágban, támogatta az eseményt, ami az évek alatt országos fesztivállá nőtte ki magát. Paks is hosszú évek óta tagja a sorozatnak. Idén ötvenkét csapat nevezett a különböző kategóriákban, még határon túlról, Kézdivásárhelyről is érkezett egy tizenkét fős lánycsapat. - Az ifjú hölgyek a román bajnokságban elért harmadik helyezésnek köszönhették részvételüket, ugyanis ez egy jutalomút volt. Kirándultak és sportoltak is Pakson, három csapattal neveztek a fesztiválra - tájékoztatott Farkas Alpár csapatvezető. A ragyogó időjárásban és kiváló körülmények között rendezett versenyen nem csak a három-három elleni játéké volt a főszerep, ugyanis a fesztiválhangulat fokozása érdekében nem maradhatott el a dobóverseny, valamint a látványos akrobatikus kosárlabda-bemutató sem. A dobóverseny győztese ezúttal is a kolozsvári Vizi Sándor lett, aki a magyarországi állomások leghatékonyabb ponttermelője. Érdemes tudni róla, hogy első osztályú játékosként befejezve pályafutását 2004 óta streetballozik, jó pár éve a dobóversenyek indulója és általában győztese. Indult és nyert már dobóversenyt Ausztriában, Németországban, valamint a Fülöp-szigeteken is. Az augusztus végi rendezvény leglátványosabb és leghangulatosabb eleme a Face Team bemutatója volt. Méltán nevezhetjük - kosárlabdaberkeken belül - világhírűnek a csapatot. Felléptek többek között a spanyolországi világbajnokságon, NBA-s mérkőzések szüneteiben, a világ szinte minden szegletében volt már előadásuk. Összegzésképpen elmondhatjuk, kitűnően vizsgázott a paksi helyszín, így joggal reménykedhet a szervező Jan Pavlik a folytatásban. Az idei fesztiválsorozat döntője szeptember 14-én Budapesten lesz, ahol többek között fellép a Face Team is. A paksi rendezvényen a Lelátó stábja forgatott, a műsort megtekinthetik a telepaks.net oldalon. Dallos Tibor Paksi Hírnök, 2019. augusztus 30. a 19 Pupp Réka a tokiói vb-n A tokiói 33. dzsúdó-világbajnokság második napján a nők 52 kg-os súlycsoportjában lépett tatamira Pupp Réka, az ASE versenyzője. Első mérkőzésén a kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes román Andreea Chituval mérkőzött. Réka a mérkőzés vége előtt 15 másodperccel leszorította ellenfelét, aki ebből nem tudott kibújni, ipponnal nyert a paksi versenyző. Következő ellenfele az Ázsia-bajnoki ezüstérmes dél-koreai Pak Da Szol sem tudta megállítani, 23 éves junior Eb-aranyérmesünk egy vazaarival bizonyult jobbnak. A nyolcaddöntőben a két éve Budapesten világbajnoki címet, tavaly pedig a bakui vb-n ezüstöt szerző japán Sisime Ai következett. A második percben egy belső combdobással vezetést szerzett a hazai versenyző, Réka pedig nem tudott akciót véghezvinni a hátralévő időben, így kiesett. Mivel Réka nem jutott el a negyeddöntőig, a vigaszágon sem folytathatta a bronzéremért. Ahogy a judoinfo.hu oldalon írják Pupp Réka menetelése nagyon sokat érhet: a paksi versenyző az olimpiai kvalifikációs versenyben háromszázhúsz pontot kap, ráadásul közvetlen riválisaival szemben tudott pontelőnyhöz jutni, így ő is megerősítette helyét a jövő évi tokiói olimpiára készülő dzsúdósok között. -joko-TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter ■Wá »JtanhurVí 3AXOPOHEHME fleMOHCTpaiínoHHbiM 3a/i: r. riaKui, yji. “KatiBapna” fí. 2. (Paks Kálvária u. 2.), nnoujaRh “CeHTxapoMinar” (Szentháromság tér), y naMBTHMKa Tpomjbi PyKOBOflMTejib o<|)nca: Apamca Baraep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter)