Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-08-30 / 16. szám
8 ■ Paksi Hírnök, 2019. augusztus 30. Mozaik Városi olvasmányok Szeptemberekről „Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltűntet, a viszszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargód már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak.” Szabó Magda ...Egy kerekek nélküli Zuk kisteherautó vezetőfülkéjében ülök a Tolnai úti óvodában. Nem lányoknak való játék, de én végtelen magányomban nem találok más játszóteret, csak azt a fülkét, ahol elbújhatok a világ elől. Egyetlen évre kerültem át az Eötvös utcai óvodából, ide, az Üjvárosba, és mérhetetlenül gyászolom mindazt, amit életem első öt évében megéltem. Nem találom a helyem. Az én hajam rövid, itt minden lánynak copfja van. Nekem egy feketefehér gyógycipőt kell hordanom, a többi lányok csatos kiscipőben, elegánsan sétálnak az udvaron. Persze jól megvagyok velük is, mégis hiányzik minden, ami eddig biztonságot nyújtott az Akác utcában. Ráadásul az óvodai jelem is milyen egyszerű! Szeptember végén érkeztem, nem maradt más jel, csak egy karika. A karika. Hogyan is lehet valakinek karika a jele... A karika nem napocska és nem katicabogár, nem virág és nem labda. Csak egy karika. Babrálom tovább a Zuk kormányát, és hátranézve csendben szemlélem a homokozót. Otthon is jobb lenne! Bár még nem ismerek senkit az Április 4. utcából, de a szívem máris Maca néni felé húz, aki srégen velünk szemben lakik, és sok macskája van. Apukám is hiányzik, reggel a Komár motorjával indult munkába, és édesanyám, aki megígérte, hogy tejleves lesz vacsorára... Kiugróm a vezetőfülkéből, egy kiálló fémdarab felsebzi a bal térdemet. A mosdóba indulok, felváltva törölgetem a lábamat és a könnyeimet. Nem szólok senkinek. Megoldom magam. Négy óra elmúlik, mire édesanyám megérkezik. Megyünk haza, gazolni, kicsi kék homokozóvödörbe szedem a gázát. Boldog vagyok... Édesapám, bátyám mellettem van, édesanyám a főzőfülkében. Tanácsi lakás, úgy mondják itt, nekem nem nagyon tetszik, meg mondtam már: hiányzik az a néhány év, ami mögöttem van, az udvar, meg a hosszú ház lakói. Látom édesapámon, neki is hiányoznak. Ő meg én nagyokat tudunk hallgatni, hát beleszedjük a csendet is a vödrökbe, némán hordjuk egy rakásra a bánatunkat - jókedvűen. Este lefekszünk, a gyerekek itt is együtt alszanak a szülőkkel, édesapám - ahogy édesanyám mondja - egész éjjel árulja a házat: horkol. „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a Tiéd nyitva Atyám, amíg alszom vigyázz reám! Vigyázz kedves Szüléimre, meg az én Testvéreimre, mikor a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel, Amen.”... ...Következő év szeptemberében útra kelünk édesanyámmal. Az első osztályba megyek, az első általános iskolai osztályomba, a Kápolna utca sarkára. Hm. Ez jobban tetszik, mint az óvoda. A jelem a múlté, új életet kezdek, hat és fél éves vagyok. Az udvar, a tanterem gyönyörű, a tanító néni szigorú, és rendkívül okos. Feszülten figyelek az órákon, meg kell tanulnom olvasni - győzködöm magam, és mint a legnagyobb kincsre, úgy vigyázok a Gőgös Gúnár Gedeon című könyvre. Az O betűnél rácsodálkozom az óvodai jelemre, hát mégis csak van értelme, még akkor is, ha a könyvben elgurul, és értehetetlen módon azzal lesz vége a mesének, hogy egy kis rigó felkapja. Szorgalmasan tanulom a világot, a betűket sorra, a hosszú és rövid hangzókat, a szótagokat, a szótagolást. 1977 karácsonyára néhányan megtanulunk folyékonyan olvasni, nem megy a szótagolás, így engedéllyel egybeolvashatunk szavakat, szövegeket... ...Minden szeptember elmúlik egyszer. Elmúlnak az októberek, és el a novemberek is. S közben érthetővé válnak a betűk, a szótagok, a szavak - a jelek. Érthetővé és értelmezhetővé válik a magány és a csend. A karika mégis csak egy jó jel. Hm. Az ember folyton kis köröket rajzol maga köré, és végül rajtuk keresztül önmagába tér vissza. Abba az önmagába, amiben benne van a hosszú ház, meg a lakói, meg a tanácsi lakás, meg a gondosan összegyűjtött bánat és boldogság. És az ember csak egyféle lehet ötévesen és ötvenévesen is. Még ha egyes körök el is távolodtak egymástól az évek során. Szeptember van. Körök, karikák, elgurult O betűk, tavalyi s idei szeptember. Szeptemberek! Szeretek sétálni veletek, köztetek... Teli Edit
