Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-08-09 / 15. szám

12 ■ Paksi Hírnök, 2019. augusztus 9.

Mozaik

Hétköznapi hit: Korwin család

Korwin Alfréd és Korwin Jennifer 2018 őszén összecsomagoltak, és négy gyermekükkel eljöttek Németországból Paksra. A család majd egy évet töltött a városban. A szülők önkéntes munkát vállaltak a pünkösdi gyülekezetnél az adománysziget működtetésében és a gyülekezeti épület felújításában, gyermekeik pedig megtanulhattak magyarul.- Mi motivált titeket az utazásra? Korwin Alfréd: Egyrészt szerettem volna segíteni a paksi pünkösdi gyülekezetét, másrészt a gyerekek szerettek volna megtanulni magyarul. Ezért úgy láttuk jónak, hogy egy évre ideköltözünk.

Korwin Jennifer: Nem volt egyszerű a költözés, mert nem tudtunk mindent elhozni. A gyerekek például egy-egy dobozt pakolhattak tele a kedvenc játékaikkal.- Mit kellett feláldoznotok azért, hogy Paksra gyertek?

K.A.: A munkahelyemet áldoztam fel.

K.J.: Németországban családi házban laktunk, Pakson egy panellakásban, ami a gyerekeknek nagy változás volt, de nem voltak elkeseredve. Sokat kirándultunk a környéken.- Mit nyertetek a szolgálat által? K.J.: A gyerekek az iskola és az óvoda segítségével nagyon hamar elsajátították a nyelvet, valamint kettőnk és az egész család kapcsoPaks az én városom

Molnár Imréné, Ancika Dunaszentgyörgyre ment férjhez, ott építettek házat, és mindig Paksra jöttek vásárolni. - Szerettem ide jönni, mindenki kedves volt. Az ERBÉ-nél dolgoztam, darukezelő voltam. Nagy élmény volt, változatos, minden darus mindennap mást csinált. A szocialista brigádunk vezetője voltam, amikor épült a sportcsarnok, én is jöttem a darus mellé kötözőnek, amikor az ESZI és a barakkiskola épült, gyerekestől mentünk társadalmi munkában takarítani. Mindig összefogott a brigád, olyanok voltunk, mint egy nagy család - idézte fel emlékeit Molnár Imréné. - Később ismerősöknek beszéltem arról, hogy jótékonykodni szeretnék, először ők ajánlottak fel ruhákat. Nem volt autóm, így biciklire kötözve szállítottam az adományokat, alig látszott ki a kerékpár a zsákok alól. Később a Szent István térre háromszor egy évben kivonultam, teherautóra pakoltuk az adományokat. Karácsonykor a teherautó hátuljába állítottuk a feldíszített fenyőfát, mindenki láthatta, hogy ez a szegények karácsonyfája. A tűzoltók segítettek, esőben, sárban tettük, amit kellett, de soha senki nem panaszkodott. Nagy az igény erre a tevékenységre, amit a segítőimmel végzünk. Pakson túl is tudják a rászorulók, hogy jöhetnek hozzánk. Amikor idős emberek beutaznak pár kiló lisztért, étolajért, teáért, azt gondolom, nagy szükség van arra, hogy fent tudjuk magunkat tartani, és működni tudjunk - mondta Molnár Imréné.- A régi paksi gyerekeknek a Duna-parton zajlott nyáron az élet. Korán kellett jönni, hogy legyen helyünk, hoztuk a mosószéket, aztán vigyáztunk a kiteregetett ruhákra, egész nap elvoltunk a víznél - mesélte Pupp Józsefné. Arról is beszélt, hogy amikor elkezdték építeni a 6-os utat, megváltozott a Duna-part, ugyanakkor talán ekkor kezdődött, úgymond, fejlődni, éledni ez a város.- Az atomerőmű építésekor érkező idegeneket megszoktuk, ők is minket. Akkor még elviselhetőbb volt a közlekedés, de most már sokkal nagyobb a forgalom, minden megváltozott. Én, aki mindig a természethez ragaszlata erősödött. Emellett nagyon sok barátunk lett, és erősödtek a rokoni kapcsolataink.

K.A.: Sikerült több időt töltenem a családdal, mint korábban. Se időm, se lehetőségem nem volt eddig önkéntes munkát végezni. Most vállaltam, nagyon jó érzés. Ettől úgy érzem, hogy tettem valamit, és hogy ez az Úrnak is tetszik, az elmúlt egy év felélénkítette a hitéletemet.

K.J: Mindig azt éreztem, hogy amit adok, azt vissza is kapom, ez pedig jó érzéssel töltött el. Szívünk szerint maradnánk még, de sajnos nem tudunk.- Mi vár rátok otthon?

K.A.: A gyerekek folytatják az iskolát, nekem munkát kell keresnem, Jenni pedig a család mellett magánvállalkozásba kezd, szeretne varrással foglalkozni.

Weller P. Hanna

ködöm, inkább visszahúzódok, elmegyek kerékpárral Imsósba. Tudom, hogy kell a városi közlekedés, de régen nem volt ennyire felgyorsult a világ - fogalmazott. Pupp Józsefné húsz évig vezette a Paksi Kertbarátok Egyesületét. - Amikor megalakultunk, nem gondoltuk, hogy ennyi minden történik velünk. Kitágult a világ, sokfelé jártunk, de mindig jó volt hazajönni. Hoztunk ötleteket, új növényfajtákat Paksra, és megismerkedtünk más kertbarátokkal. Megszerveztük a karácsonyi kiállítást, majd a Tökjó napot, amiket jó szívvel adtunk a városnak. Néha elszomorodom, amikor látom, hogy a temetők régen nem ilyenek voltak, mint most, illetve az óváros olyan, mintha kihalt lenne. Tudom, hogy mindenki elfoglalt, kevesen járnak gyalog, de talán lehetne tenni valamit. Több parkot, az épülő kerékpárút mellé rózsakertet álmodnék - zárta gondolatait Pupp Józsefné.-se-