Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-07-05 / 13. szám
12 ■ Paksi Hírnök, 2019. július 5. Mozaik Városi olvasmányok Az egészség(ügy)ről „Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben, ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell; mert a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból mint egy épület szilárdan összerótt téglákból s nem tanácsos megingatni ezt a szerkezetet, azzal hogy az egyik vagy másik téglát elmozdítjuk a helyéről. Negyven éven túl megtelik az életünk rendszabályokkal, melyeket tekinthetnek mások rigolyáknak, mi tudjuk, hogy igazi értelmük a védekezés az anarchia ellen. Felkelés, lefekvés, szórakozások, munkaidő, emberekkel való kapcsolatok, mindezt idővel szigorú törvények szabályozzák." Márai Sándor Július elseje van, hétfő. Péntek óta nehezen vagyok. Valami nyári vírus. Ma szinte hajnalban indultam munkába, a reggel mindig erőt ad. Most, estefelé, éppen lázam is van. Nem foglalkozom különösebben a gyengeségemmel, kicsit gyakrabban ülök le, és mérgelődöm, hogy ki kell hagynom a mai edzést... S aztán eszembe jut, hogy a mai nap, július elseje, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. 201 éve ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Semmelweis Ignácnak a mai tudásunk szerint egy egyszerűnek látszó felfedezését, nevezetesen, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat, hosszú éveken át nem fogadta el az akkori hivatalos, tudományos világ. A klórmészoldatos kézmosást Semmelweis Ignác antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Annak ellenére folytatott szélmalomharcot szinte a teljes szakmával, hogy felfedezése a gyakorlatban egyértelműen igazolódott. Eme szituáció kapcsán kialakult az úgynevezett Semmelweis-reflex fogalma, amely olyan emberi magatartásra utal, amikor az érintett a tényeket automatikusan elutasítja megfontolás, vizsgálat vagy kísérletezés nélkül. Az ember nemcsak a tudományos bizonyítékok hiányára reagálhat így, hanem általánosabban akkor is, ha valamilyen új információ nem illeszthető be az eddigi ismeretei körébe. Emiatt napjainkban is gyakran előfordul, hogy jelentős szellemi erőfeszítés eredményét értetlenség, sőt büntetés követi, és az elismerés csak jóval később jelentkezik - ha jelentkezik... Nem szándékozom az egészségügy szakértőjének szerepében feltűnni. Átlagember vagyok, aki magánemberként, beteg szülei kísérőjeként időnként igénybe veszi a különböző egészségügyi intézményeket, szolgáltatásokat, aki érzi és átérzi a vizsgálókban szinte tapintható feszültséget, a személyzet fáradtságát és ingerültségét, az orvosok rutinos beletörődött - ségét, és általában a környezet szegényességét - tisztelet a kivételnek. Aki látja, hogy nem egy beavatkozást nem követ utókezelés, utógondozás, akit sokszor jobban megvisel az ellátás módja, mint maga a betegség... Látom, hogy milyen óriási erőt képviselnek a különböző multinacionális érdekcsoportok, és azt is látom, hogy nekünk, itt nem mondta meg soha érthetően senki, hogy mi „jár nekünk”, és ezzel szemben mennyivel többet kapunk valójában. És azt sem, hogy mi lenne a dolgunk saját egészségünk megőrzése érdekében. És azt sem, hogy ha nem teszünk magunkért semmit, akkor magunkra vessünk, akkor magunkat hibáztassuk, ne mást! ...Harminc éve vége a szocializmusnak, amikor is a vallott cél szerint mindenki tehetsége szerint teljesített és szükséglete szerint fogyasztott... Ki kell mondani kertelés nélkül, hogy mindent kivizsgálni és mindent meggyógyítani a világ egyik egészségügyi rendszere sem képes. Hogy együtt és külön-külön is felelősek vagyunk a saját egészségünkért... Hogy társadalmi kontrollra, de leginkább önkontrollra, józan belátásra lenne szükség. Hogy az egészségügyi ismereteink alacsony szintje miatt rendkívül magas az orvos-beteg találkozások száma, hogy igen magas a gyógyszerfogyasztásunk, hogy a gyógyszerreklámok általi befolyásolhatóságunk igen erős. Jó lenne, ha azt is megértenénk, hogy egy sor testi és lelki betegség oka civilizációs jellegű, és a terápia nem az egészségügy berkein belül, hanem a társadalomban, a közéletben, a politikában, az egyénben keresendő. Az egészségügy nem csak terápia kérdése, nem csak műszerek és technikák kérdése. Nagyrészt tudati és prevenciós kérdés... .. .Szóval ülök a nappaliban, bevettem egy vény nélkül kapható gyógyszert. S megállapítom, magammal beszélgettem a fenti sorok írása közben, a sorok között. S arra gondolok - az ember milyen érzékeny, ha kicsit betegeskedik... Teli Edit
