Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-06-21 / 12. szám
Sport Paksi Hírnök, 2019. június 21. U 17 Till Barbara: Egy pici hiányzott csak a fényesebb érmekhez Az Atomerőmű SE közgyűlésén átadták az Örökös Bajnok és az Örökös Tag kitüntetéseket. Az ASE Örökös Tagja címet Csűrös Dénes, a kosárlabda szakosztály korábbi vezetője kapta, az ASE Örökös Bajnoka elismerést pedig Bartos-Till Barbarának, a klub egykori dzsúdósának ítélte az elnökség, akivel ebből az alkalomból készítettünk interjút. Till Barbara pályafutása alatt a portói junior világbajnokságon és a monte-carlói Európa-bajnokságon egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Felnőtt világkupa versenyeken egy második, egy harmadik és két ötödik hely volt a termése. Kétszeres magyar bajnok, egyszeres ezüstérmes volt a felnőttek között, míg junior korosztályban négy aranyat és egy ezüstöt nyert az országos bajnokságokon. A tatamitól 1998-ban búcsúzott el sérülések miatt. Tehetségét igazolja, hogy eredményeit sokszor nála idősebbek között érte el, első felnőtt bajnoki aranyát 19 évesen nyerte az 52 kg-os súlycsoportban.- Mikor és hogyan kezdődött a dzsúdós pályafutása?- Harmadik osztályos koromban találkoztam először a dzsúdóval, amikor a Bezerédj Általános Iskolában a sport népszerűsítésére bevezették a cselgáncsot a testnevelésórák keretében. Mivel az osztálytársaim többsége a délutáni edzésekre is eljárt, én is követtem őket. Akkor még hezitáltam a balett és a dzsúdó között, így egy éven keresztül az edzések után rohantam balettórára. Végül a cselgáncs mellett döntöttem. Keszthelyi László nevelőedzőm szerettette meg velem ezt a sportot, később pedig Hangyási László irányításával lettem válogatott versenyző.- Milyen volt akkor dzsúdósnak lenni Pakson, milyen volt a közeg, a társaság?- Pakson a dzsúdó jelentős támogatást élvezett, Kovács Antal barcelonai sikere után pedig még jobban a figyelem középpontjába került a sportág. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy paksi színekben versenyezhettem. Hangyási Laci bácsinak köszönhetően megkaptuk, amit csak lehetett, hogy sikeresek legyünk: kiváló szakmai támogatást, sportfelszerelést, szép, modern dzsúdótermet, versenyzési és táborozási lehetőséget. Büszke voltam rá, hogy Európa egyik legjobb edzőjének elismert szakember irányítása alatt Fotó: TelePaks/archív dolgozhattam, és a sportág egyetlen magyar olimpiai bajnoka volt a sporttársam. Sportsikereinkkel mindig aktívan foglalkozott a helyi média, jó érzéssel töltött el, hogy elismerik a munkám. Nagyszerű kis közösség alakult ki, olyanok voltunk, mint egy nagy család.- A sok szép eredmény közül melyikre a legbüszkébb, és melyiket volt a legnehezebb elérni?- Elsőként a leondingi junior nemzetközi verseny jut az eszembe, ahol egy térdműtét után hat hónappal sikerült a helyiek üdvöskéjét a döntőben legyőzve a dobogó legfelső fokára állnom. Jó érzéssel emlékszem viszsza egy lengyel nemzetközi versenyre is, ahol a döntőben szintén egy helyi favorittal szemben abszolút vesztésre álltam, amikor néhány másodperccel a vége előtt „találtam” egy ippont, és ezzel győzedelmeskedtem. A szerencse meghatározó tényező a sportban, volt úgy, hogy mellém szegődött, máskor viszont cserbenhagyott. Bár büszke vagyok a junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmeimre, tudom, hogy csak egy pici hiányzott ahhoz, hogy fényesebben ragyogjanak.- Mikor, hol és milyen sérülés törte ketté a sportolói pályafutását?- Először egy térdsérülés akasztotta meg a sportkarrierem, ami miatt elestem attól a lehetőségtől, hogy kvalifikáljam magam az olimpiára. Három évvel később vállsérülést szenvedtem, ami nem jött igazán rendbe, és ismét le kellett mondanom az ötkarikás játékokról. Ez volt az a pont, amikor végig kellett gondolnom, melyik utat válasszam, mert az élsport nem ment együtt a felsőfokú tanulmányokkal. Az utóbbi mellett döntöttem. Pár évvel később megpróbáltam visszatérni a dzsúdó világába, de be kellett látnom, hogy a szervezetem már nem bírja el azt a megterhelést, amivel az élsport jár. Úgy gondolom, sokkal több volt bennem, mint amit elértem, de nekem más utat tartogatott az élet, és ezt elfogadtam.- Mivel foglalkozik jelenleg? Van kapcsolata a dzsúdóval?- Jelenleg Velencén élek a családommal, és a Magyar Villamos Műveknél dolgozom. Három gyermekem van, ők is örökölték a sport szeretetét. Igazolja, hogy nem esett messze az alma a fájától, hogy az egyik lányom immár két éve nem tud dönteni a kosárlabda és a ritmikus gimnasztika között, így mindkettőt csinálja. A fiam kosárlabdában bizonyul igen tehetségesnek. Sajnos a dzsúdótól eléggé távol kerültem, helyben nincs cselgáncsklub.- Mit jelent Önnek ez az elismerés, az ASE Örökös Bajnokának lenni?- Nehezen találok szavakat erre, talán mély, csendes meghatottságot érzek. Megtiszteltetés számomra, hogy olyan sportolókkal kerülhetek egy társaságba ismét, mint Kovács Antal vagy Bor Barna. Ez az esemény visszahozta a kemény küzdelem utáni sportsikerek felett érzett mérhetetlen öröm érzését, emlékeket, melyek kissé már megkoptak a mindennapokban. Köszönöm szépen mindazoknak, akik támogattak a sportkarrierem során, és azoknak is, akik méltónak tartottak erre a címre. A Csűrös Dénessel készített interjút terveink szerint a következő lapszámban olvashatják Kovács József Barbara nevelőedzője, Keszthelyi László a következőket mondta egykori tanítványáról: Barbara 8-9 évesen került hozzám, nálam kezdett el versenyezni. Rendkívül motivált volt, az edzéseken és a versenyeken is nagyon céltudatosan, maximális odafigyeléssel dolgozott. Minden programban aktívan vett részt, ügyesen síelt, biciklizett, általános iskolásként és gimnazistaként is elnyerte a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet. Serdülőkorában Hangyási Lászlóhoz került, de utána is figyelemmel kísértem a sportolói pályafutását.
