Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-11-09 / 21. szám
12 ■ Paksi Hírnök, 2018. november 9. Sport A gyermekekért sportolnak A futáson 882-en, a kerékpáros próbán 637-en vettek részt az immár hagyományos Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért! programsorozatban a Paksi Sportegyesület szabadidő szakosztályának szervezésében. Az első alkalomra az ürgemezei szabadidőparkba várták a résztvevőket. - Az ovisoknak a futópályán két kis kört kellett teljesíteniük, a kisiskolásoknak ugyanitt négyet kellett lekocogniuk. A felsősök, illetve a felnőttek a cseresznyési bekötőútig futottak - mondta el Rostané Katona Katalin főszervező. A kerékpáros próba rajtja a gyógyászati központ mögötti parkoló volt. A részvevők rendőri biztosítás mellett a 6-os számú főúton áthaladva a Duna töltésen egészen az ASE csónakházig tekertek, a nevezett óvodákat, iskolákat időben egymástól elcsúsztatva rajtoltatták. Az egyes fordulókban előírt táv teljesítése után lehetett regisztrálni, amit fontos volt megtenni, hiszen a versenysorozat lényege, hogy az adott intézményből minél többen részt vegyenek a próbákon, ez dönti el a helyezéseket. Az utolsó próba az úszás lesz november 17-én. A tanuszodában a vizes közeggel ismerkedőket játékos ügyességi feladatokkal várják, míg az úszni tudók a 25 méteres medencében teljesíthetik a meghatározott távokat. A programra az összes paksi óvoda és általános iskola nevezett. A dobogós helyen végző óvodák és iskolák esetében is 750 ezer forint összértékben osztanak ki sportszervásárlási-utalványokat. -fg-Három bajnoki mérkőzést játszott lapunk előző megjelenése óta az ASE NB I/A-as férfi kosárlabdacsapata. A mérleg egy győzelem, két vereség. Hazai pályán fogadták Rujákék a szombathelyi Falcot. A mérkőzés pikantériája volt, hogy az előző pontvadászat ezüstérmesének vezetőedzője, Szrecsko Szekulovics már a paksi csapatot dirigálja. Hullámzó volt a játék sok hibával tarkítva, a vendégek valamivel koncentráltabban játszottak. Egy nyerhető mérkőzést engedett ki a kezéből az ASE. Atomerőmű SE - Falco-Vulcano Energia KC 75- 82 (13-21,27-17,13-23,22-21). Az ötödik fordulóban a bajnokcsapat otthonába látogatott a paksi csapat, és a rossz dobószázalék ellenére harminc percig tartotta a lépést. Az első negyed után bokasérülést szenvedett Ruják kiválása miatt a végjátékban már a nagyobb rotációval bíró Olaj akarata érvényesült. Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 94-77 (28-19, 19-28, 18-17, 29-13). A Gesztenyés úton játszotta első novemberi mérkőzését az ASE a gyengélkedő Kaposvár ellen. A félidőre szerzett 14 pontos előny épphogy elég lett a végére, egy már megnyert mérkőzést tettek izgalmassá a paksi legények. ASE - Kaposvári KK 83-81 (27-20, 20-13, 21-30,15-18). Lapunk megjelenésének hétvégéjén Sopronban játszik az ASE. -joko-06-30-222-60-30 TAXI ■.ww PART: 06-20-32-00-822 Telnünk Kendet! Itt a TAXI Nt VAGYUNK facebook NÁLUNK BANKKÁRTYÁVAL IS FIZETHETSZ! V TREND TRXl WWW.TRENDTAXI.H Iroda ét bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Birkás Mária képviselő telefon:75/675-732 mobil = 20/410-7512 Készenlét 0-24-lg:20/941-3376 www.panteon-tematkazes.hu TEMETKEZÉS i/anhurVi 3AXOPOHEHME Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., Véwssmy d,eMOHCTpaiiMOHHbiit 3an: r. IlaKm, yn. a Szentháromság téren - a Földhivatalnál “Ka/iBapna” fl. 2. (Paks Kálvária u. 2.), Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 n/iomaflb “CeHTxapoMiiiar” (SzentháIrodavezető: Wágner Aranka, >— romság tér), y naMHTHMKa Tponrtbi Noszkóné Sz.Eszter (ranfan PvKOBOflMxe/ib ocfmca: ApaHKa Baraep (Wágner Aranka), Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 EcTep H ocko (Noszkóné Sz. Eszter) mTWojpQffieoffSsaíissIkssQSoIiuB Akadozik még a gépezet