Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-03-09 / 5. szám

Mozaik Paksi Hírnök, 2018. március 9. M 13 Ifjúsági programot indít az Ökocsiga Fotó: Molnár Gyula Három éven átívelő projekt megvalósítá­sára nyert 25 millió forintot az Ökocsiga Közhasznú Egyesület (ÖCSIKE) az Em­beri Erőforrás Fejlesztési Operatív Prog­ramban. Az Ökocsiga Ifjúsági Programot szakmai napon ismertették a Forráspont Energiaházban.- A szemléletformálásról és a környezettu­datos gondolkodás elősegítéséről, népsze­rűsítéséről szól egyesületünk Ökocsiga Ifjú­sági Program elnevezésű projektje - mond­ta el Sáfrány László, a civilszervezet elnöke a projektindító szakmai napon. Arról is tá­jékoztatott, hogy a találkozóra azoknak a szervezeteknek, intézményeknek a képvi­selőit várták, akik a fiatalok mozgósításá­ban a segítségükre lehetnek. Az Ökocsiga Ifjúsági Program célcsoportja a 15-29 éves korosztály, huszonöt rendezvényt tarta­nak három év alatt, huszonhármat Pakson a Forráspont Energiaházban és kettőt Ta­másiban. A projekt keretében több témá­val foglalkoznak, ezek a hulladékgazdálko­dás, a sport, az E-mobilitás, a levegőtiszta­ság-védelem, a felszín alatti és felszín feletti vizeink védelme, a helyismeret és helyi kul­túra, a természetvédelem, ezen belül a nö­vényvilág, illetve az állatvilág, az idősek, va­lamint a fogyatékkal élők esélyegyenlősége és természetőrképzés. A környezetvédelem­mel kapcsolatos ismeretek átadása mellett önkéntes, gyakorlati tevékenységet is ma­gában foglal a program, például hulladék­­gyűjtéssel tehetnek a fiatalok a környezet védelméért. A projekt tulajdonképpen egész Tolna megyére kiterjed, a résztvevők utaz­tatásáról gondoskodik az egyesület. A kör­nyezettudatos magatartás népszerűsítéséért munkálkodó Ökocsiga Közhasznú Egye­sület (ÖCSIKE) 2009 elején alakult meg ti­zenhat alapító taggal. Kezdetben főleg kis­gyermekes családoknak szervezték prog­ramjaikat, majd a tizenéves korosztályt is igyekeztek megszólítani. Játszóházakat és tú­rákat tartanak, odútelepet létesítettek a Cse­resznyéskert Erdei Iskolánál, összefogással megmentették az ürgemezei tanösvény táb­láit, ismeretterjesztő kampányt szerveztek a projektterületen fekvő természetes környe­zetről, polgári természetőr képzést indítot­tak a Csengey Dénes Kulturális Központ­tal és a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal össze­fogva. A folyamatban lévő projektjeik között szerepel egy madárbarát kert kialakítása, és csatlakoznak a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltató komposztálást népszerűsítő programjához. A most elindított, pályáza­ti támogatást élvező Ökocsiga Ifjúsági Prog­ramjukról minden információt megkaphat­nak az érdeklődők az okocsigaegyesulet@ gmail.com e-mail címen, vagy az Ökocsiga Közhasznú Egyesület Facebook-oldalán. Az első program április 7-én lesz az energiaház­ban, a téma pedig a fenntartható hulladék­­gazdálkodás. Kohl Gyöngyi Virágosításra ösztönöz az alapítvány Az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány idén is meghirdeti lakossági virágosítási prog­ramját. A nevezési kategóriák változatla­nul: legszebb virágos kertes ház, legszebb virágos lépcsőház, legszebb virágos utca. A zsűri egy alkalommal szemlézik a nyár fo­lyamán. Az értékelésnél szempont, hogy a kert tiszta, rendezett, virágos és gyommen­tes legyen, valamint közterületről belát­ható. Az alapítvány paksi és dunakömlődi székhellyel, illetve telephellyel rendelkező munkahelyek jelentkezését is várja, a cél ez esetben is a környezet szebbé tétele, a vá­ros virágosításának elősegítése. A szerve­zők legfeljebb 30 vállalkozás jelentkezését tudják fogadni. Mind a lakossági, mind a munkahelyi virágosítási programban az el­ért minősítéstől függően különböző meny­­nyiségű virágpalánta a jutalom, az egynyá­ri virágpalántákat 2019 tavaszán osztják majd ki. Jelentkezni a nevezési lap kitölté­sével lehet, ami megtalálható az alapítvány székhelyén az Atomfitt Centrumban (Paks, Gesztenyés utca 24.), kérhető e-mailben a parlagfu@t-online.hu címen, illetve letölt­hető a parlagfuellenalapitvany.hu honla­pon. A jelentkezés határideje április 15. Az eredményhirdetés augusztusban lesz, ott adják át a lakossági és a munkahelyi prog­ram keretében is az okleveleket, valamint a bronz, ezüst és arany minősítéseket. Kohl Gy. Fotó: Babai István/archív

Next

/
Oldalképek
Tartalom