Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-02-23 / 4. szám

Si Paksi Hírnök, 2018. február 23. ■ 19 Rekordszámú sportoló a fizikai felmérőn Fotó: Molnár Gyula Rekordszámú nevező, 730 utánpótlás sportoló vett részt február második hétvégéjén Pakson a kajak-kenu Héraklész fizikai felmérőn. Ele­inte Győrben rendezték a nagy múltú bajnok­ságot, de a résztvevők növekvő létszáma miatt egy idő után kezelhetetlenné vált a lebonyo­lítás. Ezért négy évvel ezelőtt három terület­re osztották az országot, Győr, Tiszaújváros és Paks lett a házigazda. Az Atomerőmű SE és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében rendezett eseményen 30 egyesület 8-18 éves sportolói vettek részt, a piros-kék színeket 51 versenyző képviselte. A futóversenyeket a 8-12 éveseknek a II. Rákóczi iskola körül, míg a 13-18 éveseknek az ASE pályán kellett teljesíte­ni, a fekve nyomásra, lábemelésre és húzódz­­kodásra az iskola tornatermében került sor. A helyi kenusok közül többen is felállhattak a dobogóra, a 2005-ös születésű Juhász István az első helyen végzett, minden versenyszámot megnyert A 11 éves Pálfalvi Viktor ezüstér­met nyert, a 18 éves Klenk Botond, a 10 esz­tendős Fillér Fábió és a 9 éves Vájná Lóránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. - A tél monotóniáját próbáljuk megtörni ezzel a ver­sennyel, a felkészülés eredményességét tud­ják lemérni a gyerekek, láthatják, hogy hol tartanak. Erre a megmérettetésre külön nem időzítettünk formát, terhelésből jöttek a ver­senyzőink, lendületből kellett teljesíteniük. A picik azért kaptak előtte egy kis pihenőt, mert ők véresen komolyan veszik ezt, sokan meg is döntötték a saját csúcsukat. Más az, ha nem az állandó társakkal versenyeznek, hanem más városokból, klubokból érkező ellenfelek között kell bizonyítani, ezért más a motivá­ció. Még pár hét, és március elején a serdülők és az ifik vízre teszik a hajókat - mondta el a Paksi Hírnöknek Bedecs Ferenc szakosztály­­vezető. -joko-Töretlen az ASE ját­szóházának sikere Sok gyermek és szülő, remek szervezés - így jellemezhető rö­viden a farsangi játszóház, amit minden évben megrendez az Atomerőmű SE Szabadidősport Szakosztálya. Az idei programon többek közt trambulinon és lég­várakon ugrálhattak, kisautókkal száguldozhattak, kosárlabdázhat­tak, focizhattak, floorballozhattak a gyerekek, pihenésképpen pe­dig festhettek, rajzolhattak, álar­cokat készíthettek, fajátékokkal játszhattak, vagy éppen kutyuso­­kat simogathattak, de az arcfestés is népszerű volt. - A játszóház eb­ben a formában kiválóan műkö­dik, szeretik a gyerekek. Ami jól bevált, azon nem szívesen változ­tatunk, kisebb módosításokkal azonban folyamatosan próbáljuk színesíteni a kínálatot - mondta Sánta István, az Atomerőmű SE Szabadidősport Szakosztályának vezetője. A következő játszóház március 24-én szombaton lesz, a programot a húsvét jegyében tartják a Gesztenyés úti sport­­csarnokban.-efgé-TEIT kalocsai látogatóközpont (Kossuth Lajos utca 50.) nyitvatartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet 12-13 óráig Nyitva tartás: H-V:05-20-ig Tel: 75/315-983 20/945-0992 Iroda és bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Birkás Mária képviselő telefon: 75/675-732 mobil:20/410-7512 Készenlét 0-24-lg:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu tt­ijfANHURVé v'2s®ít!r TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 fanfar PAKS

Next

/
Oldalképek
Tartalom