Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-11-09 / 21. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. november 9. ■ 17 Városi olvasmányok A könyvekről A kertben teszek-veszek. Lenyűgöznek a falevelek színei, meg ez az egész természetellenesen meleg november. Értem, hogy ezek a szabálytalanul változó évszakok nem hoznak megnyugvást embernek, állatnak, növénynek sem, mégis minden érzékenységem a már-már forró őszi meleg felé fordul. Gereblyézek, tömöm a zsákokat, meg-megállok, ezek a színek apró üzenetek a reménykedő világból - gondolom. Sötétedik már, amikor leülök írni, a ház hideg. Beszélgetni kezdek önmagámmal, az emlékeimmel. A kedves ősz költözik a szobámba: az erős, a nyarat karjaiban tartó, a közelítő télben is meleget adó ősz. A családnak kiutalt újvárosi tanácsi bérlakásnak is csak a kertje volt érdekes. Hatalmas gazos terület, akkora, hogy ötéves koromban nem látszottam ki a gyomok közül. A ház nem tetszett. A sarkon állt, mindenki belátott az udvarba, és valami életidegen rózsaszín színe volt. Szavakkal, terekkel volt tele, amikkel addig nem találkoztam - főzőfülke, hálófülke -, meg idegen bútorokkal: fotel, szekrénysor, lakkozott dohányzóasztal. A nagyszüleim a város másik felén maradtak. Nem tudtam, mi történik velem: az Akác utcában a szüleim után sírtam, az újvárosban a nagyszüleim hiányoztak. Egy napon fel is kaptam a háromkerekű biciklimre, és megszökni készültem a dáliás udvarú házba. Egészen az utcasarokig jutottam, onnan felrepedt ajakkal vitt haza Kollár Tóni bácsi. Aztán teltek a napok, hetek, hónapok, évek, és én lassan megszoktam az új életünket. Nagyapám Páskom felé betért néha hozzánk, szerette édesanyám bablevesét. Került egy Camping biciklire is, később azzal jártam a várost, „mentem fel” a nagyszüleimhez. Dolog aztán hosszú évekig adódott az új ház körül - minden évszakban. Korán kezdtem segíteni a szüleimnek, emlékeim - és az ő emlékeik - szerint valamikor óvodás koromban, amikor egy szürke kis sámlira állva kézzel mostam ki a fehérneműket. Akadtak titkok az újvárosi házban is. Például a könyvek, melyekből kevés volt. Édesapám korán, tragikus balesetben meghalt testvéréé voltak, és a költözés során hozzánk kerültek. Olvasni nem tudtam, először csak nézegettem, forgattam az Olcsó Könyvtár egy Shakespeare kötetét, meg valami Kaffka Margit regényt. Nagy talány volt számomra a két könyv érdekes grafikája, az apró betűk. Aztán megtaFotó: Teli Edit „Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk.” Márai Sándor nultam olvasni, és mesekönyvek hiányában betűzgetni kezdtem a megtalált könyveket. Egy dolgot azért érzékeltem: vannak mesék, elbeszélések, melyeket jobban értek, mint a korai olvasmányaimat. Ugyanis esténként a Kossuth rádiós esti mesét gyakran hallgattam, és rádiójátékokat is, később pedig a kis Kékesen találkoztam a nekem, az életkoromnak való szövegekkel. Közben úgy alakult, hogy - hiába voltam csupán 8-10 éves - egyre több dolog akadt a háztartásban és az udvaron. Segítettem a szüleimnek ahol és amiben csak tudtam: megtanultam áztatott, zsíros kukoricával kacsát tömni, csirkét pucolni, takarítani, vasalni - idejekorán. S a szüleim, amikor tehették, könyvet vettek nekem jutalomképpen. így jutottam hozzá - a hagyatékból származó örökségem mellé - életem első nagyalakú mesekönyvéhez (A háromágú tölgyfa tündére volt a címe), melybe édesapám bejegyezte az alkalmat és a dátumot is. Ugyanebben az évben kaptam meg életem első saját verseskötetét is az úttörőavatásomra, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat egy utcai árusánál Ady Endre összes verseit. Ülök a házban, magam vagyok. Nézegetem a mesekönyvet, minden rajzára emlékszem. A mesék a magyar népmesék legszebbjei. Kormos István, egyik legkedvesebb költőm válogatása. Egészen besötétedik, megkeresem az Ady kötetet. Újraélem a dátumokat: a telet, a tavaszt. Üjra látom magam a kiskonyhában, az udvaron, ahogy a szüleimmel felfűzzük a kertben termett fűszerpaprikát, káposztát reszelünk, savanyítunk télire, ahogy diót törünk. Esténként sokáig ülünk a konyhában, rádiót hallgatunk, kora este teszünk utoljára a tűzre, és mielőtt egészen kihűlne a konyha, a szobába megyünk. Titokban az új mesekönyvemet olyasom, aztán nyakig betakarózom, az olajkályha gyorsan ad meleget, és még gyorsabban hűl ki a szoba, ha kikapcsoljuk. A májusban kapott Ady kötetet is rongyosra olvastam. Itt vannak előttem az asztalon. Holnap reggel újra kimegyek a kertbe. Gyűjtöm a faleveleket, megmetszem a málnát, aztán elolvasok egy népmesét, és néhány Ady verset, köztük A menekülő Életet Teli Edit
