Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-08-24 / 16. szám

Hétköznapi hit: D. Nagy Gyöngyi D. Nagy Gyöngyi óvodapeda­gógusként dolgozott Budapes­ten, azért hagyta ott az állását, hogy megnyissa az ország első Adomány Szigetét Pakson. A férje révén érkezett a városba, akit a Paksi Pünkösdi Gyüle­kezethez hívtak lelkipásztor­nak.- Miután a férjem elvállalta a gyülekezet vezetését, sok időt töltöttünk Pakson, igyekeztem én is megtalálni itt a helyemet. Négy évvel ezelőtt a gyülekezet szeretett volna valahogy nyitni a paksiak felé. Akkoriban tettünk látogatást Svédországban, ahol bemutatták az ottani missziós területeket. így ismertük meg a náluk évek óta jól működő ado­mányboltot, ami elsőre egyálta­lán nem fogott meg, de aztán na­gyon megtetszett, hogy van egy hely, ahova az emberek bevihetik a feleslegessé vált dolgaikat. Rö­vid időn belül felmondtam bu­dapesti munkahelyemen, és el­Fotó: Szaffenauer Ferenc döntöttem, hogy elindítom az Adomány Szigetet Pakson - em­lékezett vissza a kezdetre D. Nagy Gyöngyi, aki azt is elmondta, hogy az első árukészletet svéd­országi testvérgyülekezetüktől kapták 2014-ben. Egy évig tesz­telte az üzletet, hogy fenntartha­tó-e. Meglepetésére hamar is­mertté vált az Adomány Szi­get, és kialakult egy törzsgárda.- A bolt nevében egyrészt azért szerepel az adomány szó, mert az árukészlet felajánlásként ér­kezik hozzánk főleg külföld­ről, de paksiaktól is, másrészt a bevételt részben adomány­ként továbbítjuk. A sziget pe­dig azért, mert szerettünk vol­na egy olyan helyet kialakítani, ahol az emberek jól érzik magu­kat. Úgy tűnik, ez megvalósult, mert gyakran mondják az idelá­togatók, hogy kikapcsolódnak, miközben úgymond kincsek­re vadásznak. Szeretnek keres­gélni, és akár több órát is szíve­sen eltöltenek nálunk - magya­rázta Gyöngyi. Kiemelte, hogy a munkát nem egyedül végzi, a gyülekezet önkéntesei segíte­nek az üzemeltetésben. - A kö­zös munka, ami akár reggeltől éjfélég tart, összekovácsol min­ket. Feladat mindig van, és ki­nőtte magát a sziget. Ennek örü­lünk, mert támogatni tudjuk a paksi családokat az iskolakezdés idején vagy karácsonykor az ön­­kormányzat közreműködésével. Tavaly például felújítottuk egy nehéz sorsú paksi család fürdő­szobáját. Emellett folyamatosan fejlesztjük az üzletet - mondta Gyöngyi. Mivel az önkéntesek­nek is szükségük van pihenésre, az Adomány Sziget augusztus­ban zárva tart, szeptember ele­jén azonban ismét megnyitják kapuit. -wph-Mesterek: Oláh József kárpitos Fotó: TelePaks Több mint fél évszázada dolgo­zik kárpitosként Oláh József, de kitanulta az üvegezést is. Mes­terei szerint jó keze van mind­kettőhöz. - Szekszárdon, az 505-ös ipari iskolában tanul­tam a kárpitosszakmát, majd 1960-ban mentem inasnak Bu­dai János mester mellé. Jó ok­tató volt: amellett, hogy meg­követelte a munkát, alaposan megtanította a szakmát. Tol­náról Szekszárd felé nem volt olyan korai időpontban busz­járat, amire szükségünk lett volna, ezért minden nap gya­log mentünk munkába, oda­­vissza harminc kilométer volt az út. Emlékezetes évek ezek - mondta Oláh József, aki ar­ról is beszélt, hogy paksi szár­mazású lányt vett el, ezért az­után helyben keresett magának munkát, hogy ne kelljen ingáz­nia. - A kárpitozás technoló­giája és technikája is sokat vál­tozott. Régebben még kötöz­tük a bútorokat, és bútorrugót használtunk. Ez kemény fizi­kai munka volt, de elegen vol­tunk rá, huszonnégyen dol­goztunk a műhelyben. Eleinte epedarugót használtunk, aztán megszűnt a sokkolás és a kötö­zés, végül rugóra ragasztottuk a szivacsot. A mai kor vívmányai, a szegezőpisztoly és a ragasztás felgyorsították a munkát, sze­rencsére manapság már nem tizenhatos és huszonötös szeg­gel kell szegelni. A műhelyem­ben van szegezőpisztoly, kala­pács, ragasztó- és fújópisztoly, valamint levegőfújó, ezekkel nap mint nap dolgozom - ma­gyarázta Oláh József, aki azt is hozzátette, hogy sokféle mun­kát kell elvégeznie egy kárpi­tosnak: ülőgarnitúrák, heverők, rekamiék kárpitozását, javítá­sát, régebben pedig függönyöz­­tek is. - Egy alkalommal Bu­dapesten kellett kárpitoznunk, az orvoskongresszus tolmács­­fülkéit hangszigeteltük. Nosz­talgiával tölt el, amikor a régi munkatársaimra gondolok, so­kan közülük a mai napig ebben a szakmában dolgoznak. Azt gondolom, hogy amit egyszer megtanultam, nem felejtem el, és igazán szeretem a szakmá­mat - zárta gondolatait. Weller P. Hanna

Next

/
Oldalképek
Tartalom