Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-08-10 / 15. szám

Fejlemény a löszomlás ügyében Elkezdődik a tervek elkészítése a 6-os út melletti löszfalomlás helyreállítására - erről tájé­koztatta az önkormányzatot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A partfalvédelmi és a csapa­dékvíz-elvezetési munkák az eljárások lefolytatása után, a jövő év közepén indulhatnak. Közel két éve omlott le a lösz­fal a volt vasútállomással szem­ben. A 6-os út érintett szakaszán azóta félpályás útlezárás van ér­vényben, a forgalmat jelzőlám­pákkal irányítják. Az út a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdoná­ban van, ezért az önkormány­zat nem kezdhette meg a prob­léma megszüntetését, azonban folyamatosan egyeztettek az út­kezelővel a mielőbbi helyreállí­tás érdekében. - Most érkezett meg a városházára az értesítés, hogy kiválasztották a tervezőt: az UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.-t bízták meg a ki­viteli tervek elkészítésével - tájé­koztatott Szabó Péter. Paks pol­gármestere azt is elmondta, hogy a folyamat a lakosságot is érinti, hiszen a cég hamarosan elkezdi a geodéziai méréseket és a talajme­chanikai vizsgálatokat a magán­tulajdonban lévő területeken. - A tervek októberre készülnek el, ezt követően indulhat az engedélye­zés, majd a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására, azután (ha a forrás biztosított lesz) az épí­tési munka, aminek keretében megoldják a partfalvédelmet és a csapadékvízelvezetést várhatóan a jövő év közepén - tudtuk meg Hum Ferenctől, az önkormányzat műszaki osztályának vezetőjétől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztató levele megtekinthető a városháza földszinti hirdetőtáb­láján, illetve elektronikusan meg­kérhető a heva@paks.hu e-mail címen. -dsz-Területek el­adásáról dön­tött a testület Önkormányzati tulajdonú te­rületek értékesítéséről dön­tött rendkívüli ülésén a képvi­selő-testület. A grémium még márciusban határozott arról, hogy a hatos főút mentén, a Mecsekérctől délre található, két, összesen mintegy 15 hek­táros területet értékesítésre ki­jelöli, miután a Paksi Ipari Park Nonprofit Kft. vételi szándékot jelentett be. A közelmúltban tartott rendkívüli ülés összehí­vására azért volt szükség, mert a vevő részéről felmerült az igény, hogy mihamarabb bir­tokba venné a területet. A tes­tület úgy döntött, az adásvétel megtörténhet, a vételár nettó 1,8 milliárd forint - tájékozta­tott Szabó Péter, Paks polgár­­mestere. Sólya E. Köszönetét mondott a polgármester az életet mentő rendőröknek Fotó: Szaffenauer Ferenc Köszönetét mondott, és jutalmat adott át Szabó Péter polgármes­ter annak a három rendőrnek, akik a Kereszt utcai tűzesetnél emberéletet mentettek. Tesényi Attila r. főtörzsőrmester körze­ti megbízott és Orsós Krisztián r. törzsőrmester járőr életük koc­káztatásával hoztak ki az épület­ből egy nőt, a sérültet Bíró Ilona Mária címzetes r. főtörzsőrmes­ter élesztette újra. Tesényi Attila és Orsós Kriszti­án elmondták, hogy elsőként ér­keztek a tűzesethez. A helyszínen volt egy fiatal nő, aki azt mondta, hogy az édesanyja az épületben van, valószínűleg a padláson. Mivel a padlásfeljáró már lán­gokban állt, megkerülték a há­zat, és a mögötte lévő melléképü­letre felmászva próbáltak bejutni a ház padlására. Bár nagy volt a füst, sikerült megtalálniuk a höl­gyet, akinek akkor már gyengék voltak az életjelei, ezért igyekez­tek minél előbb lehozni, amiben már az időközben kiérkező tűz­oltók a segítségünkre voltak. Bíró Ilona Mária néhány perccel kol­légái után, a tűzoltókkal egy idő­ben érkezett a helyszínre. El­mondta, hogy újraélesztette a sé­rültet, akinek a légzése, pulzusa a mentők megérkezésekor már stabil volt. Mint megtudtuk, Bíró Ilona Mária lassan 17 éve rend­őr, emlékei szerint ez volt talán a hatodik újraélesztése. Kollégái mindketten füstmérgezést szen­vedtek, de még aznap este haza­jöhettek a kórházból. Ügy tud­ják, hogy a kimentett hölgy álla­pota stabil. Szabó Péter polgármester ki­emelte, jó érzés tudni, hogy biz­tonságban vagyunk, ha történik velünk valami, ilyen rendőrök si­etnek a segítségünkre. Kiemel­te, hogy nemcsak polgármester­ként a városvezetés nevében, ha­nem a lakosság képviseletében is mondott köszönetét a rendőrök­nek hőstettükért. Polgármesteri keretéből 100-100 ezer forint ju­talmat adott át mindhármuknak. Dr. Kuti István, a Paksi Rendőr­­kapitányság vezetője azt mondta, hogy a rendőri eskü kötelezi kol­légáit, akik ebben a helyzetben kitűnően vizsgáztak. Hangsú­lyozta, hogy ilyen esetben nincs idő mérlegelni, az első az élet vé­delme. -kgy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom