Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-08-10 / 15. szám
2 B Paksi Hírnök, 2018. augusztus 10. Közélet Lakossági és önkormányzati igények voltak napirenden a fórumon Fotó: Szaffenauer Ferenc Felháborodottan távozott az érdeklődők nagy része az augusztus 7-én tartott lakossági fórumról, miután kiderült, hogy annak ellenére, hogy a postaládájukba eljuttatott szórólap szerint a Malomhegyre tervezett fejlesztésről hallhatnak, ez a téma nem volt napirenden. A partnerségi egyeztetésen a településszerkezeti tervvel és a helyi építési szabályzattal kapcsolatban beérkezett 158 lakossági, önkormányzati és egyéb kérés, javaslat volt a téma. Hamar kiderült, hogy a rendezvényre érkezők nagy része nem erre kiváncsi, hanem hogy hány lakás épül majd a Liget utcában, illetve hogy milyen telekkialakításokra nyílik lehetőség a Malomhegyen. Horváth András főépítész többször felhívta a figyelmet arra, hogy az ezekkel a területekkel kapcsolatos fejlesztési tervek nem képezik a fórum témáját, mert ezeket kiemelt fejlesztési területekké nyilvánították, így külön foglalkoznak velük, ám a kérdezők válaszokat vártak. A Liget utcai borkombinát területén elkezdődött beruházással kapcsolatban a főépítész azt mondta, hogy a vállalkozónak 63 lakás építésére jogerős építési engedélye van, tehát szabályosan, jogszerűen kezdődtek el a munkálatok. A főépítész hangsúlyozta, hogy a lakásszámot illetően a város részéről még nincs döntés, minden véleményt megvizsgálnak, és a képviselő-testület határoz majd arról, hogy végül hány lakás épülhet a volt borkombinát területén. A Malomhegyen élő felszólalók arra lettek volna kíváncsiak, hogy mekkora telkeket lehet majd kialakítani a Prelátus feletti területen, mikor indulhat a fejlesztés, épülhetnek-e ott társasházak. Horváth András azt mondta, hogy a Malomhegyet illetően megteremtették a jogi feltételeket a változásokhoz, de a technikai kritériumok nem adottak, a telekkialakítások nem indulhatnak el. Hozzátette: a szabályozási elképzelés szerint a területen, nagy méretű telkeken, egyharmad annyi lakást lehet majd építeni, mint máshol a városban. Utat, közműveket kell kialakítania annak, aki itt kíván építkezni, és a fejlesztés feltétele az is, hogy legyen elkerülő út, mivel minimálisra akarja csökkenteni a város a terület forgalomterhelését. De ez és másik féltucatnyi, kiemelt fejlesztési területté nyilvánított városrész a júliusban meghirdetett és megtartott lakossági fórum témája volt - hívta fel ismét a figyelmet a főépítész. Az egyik Öreghegy utcai lakó szerint a problémás területeket a képviselő-testület kiveszi a témák közül, hogy a lakosság ne szóljon bele. Azt mondta, hogy szerinte egy lakossági fórum célja az, hogy a lakók elmondhassák a véleményüket. Szót emeltek az ellen is, hogy a kiemelt területekkel kapcsolatban meghirdetett partnerségi egyeztetési időszak lezárult, csak az ez idő alatt beérkezett véleményeket vizsgálják, így sem a Liget, sem a Malomhegy utcai terület nem lesz már téma. - Az önkormányzat a jogszabályok szerint jár el minden esetben, megfelelő módon meg volt hirdetve valamennyi fórum és annak témája. A mostanival kapcsolatos félrevezető tartalmú szórólapok nem a városházáról kerültek a postaládákba. Több mint két év alatt érkeztek be a kérelmek, vannak, amelyek már nem aktuálisak, hiszen többkörös véleményezés van, hoszszú a folyamat, időközben lettek egyes területek kiemeltek. Ezeket másik eljárásban tárgyalják, de minden ügyben kikérték a lakosság véleményét - nyilatkozta Szabó Péter polgármester. A településszerkezeti tervvel és a helyi építési szabályzattal kapcsolatban beérkezett 158 lakossági, önkormányzati és egyéb kérést egyesével ismertette a fórumon Horváth András főépítész, valamint Szabó Árpád építész, és az ezekkel kapcsolatban felmerült valamennyi kérdésre válaszoltak. Dallos Sz. Paksi Hírnök Observer www.observer.hu Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@gmail.com Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2018. augusztus 24. TEIT kalocsai látogatóközpont (Kossuth Lajos utca 50.) nyitvatartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig Nyitvatartás: /sg%VV:05-2°-i9 Tel: 75/315-983 %s££b 20/945-0992 mSIAD Ipari gáz lerakat nyílt a fm Gépszer telephelyén. 7030 Paks, Kölesdi út 46. Hétfő - Péntek 06:00-14:00 30/340-3166