Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-07-27 / 14. szám
18 ■ Paksi Hírnök, 2018. július 27. Mozaik Csonka Tibor sorjázza a jó eredményeket A harmadik osztálytól állandó tagja a Gazdag Erzsi Általános Iskola és Kollégium sportkörének, évek óta eredményes szereplője a megyei sportéletnek Csonka Tibor József. Amellett, hogy kiváló a sportban, a tanulmányi eredménye is kiemelkedő. Az országos diák- és szabadidősport szövetség által szervezett megyei versenyeken: asztaliteniszben második helyezés két alkalommal, több első helyezés 400 méteres síkfutásban, kislabda-hajításban két első helyezés, távolugrásban első helyezés, 3000 méteres mezei futóversenyen első helyezés, megyei labdarúgóversenyen két első helyezés, zsinórlabda csapatbajnokságban első és regionális negyedik helyezés. Ez csupán néhány Csonka Tibor József sporteredményei közül csak a 2017/2018-as tanévből. A Gazdag Erzsi Általános Iskola 16 éves diákja annak ellenére éri el ezeket, hogy nem készül külön a versenyekre, hetente egyszer van testnevelésórája és egyszer sportszakkörön vesz részt. Englerné Kern Erika, aki 2004 óta tanít az intézményben, a sportszakkör nevelője és Tibi „mentora” azt mondta, hogy ennél a fiúnál tehetségesebb diákja még nem volt. A tanárnő szerint tanítványának sikere a kitartáson és az egészséges önbizalmon túl sportos testfelépítésében rejlik. Tibor igazi példakép az iskolában, társai körében megbecsült és közkedvelt. Erika számára a gyöngyösi megyei futóverseny volt a legemlékezetesebb. Tibor nem érezte jól magát a versenyt megelőző napon, így arra biztatta, maradjon otthon, mert első az egészség. Tanítványa végül mégis úgy érezte, jobban van, és rajthoz áll. A 4000 méteres távot betegen futotta le, és második helyezett lett. Érezte, hogy nincs jól, és ha kifutja magát, akkor a másnapi versenyekre nem marad ereje, ezért látványosan lassítva végül másodikként ért célba. Tibort az atlétika érdekli a legjobban, mint elmondta, annak örülne igazán, ha lehetősége lenne csatlakozni egy szakosztályhoz, és jobb körülmények között edzhetne. Nyolc évig az ökölvívást is eredményesen űzte, jelenleg aktívan futballozik a Dunakömlőd csapatában jobb hátvédként. A labdarúgás is fontos számára, ezért azt sem bánná, ha egyszer próbajátékra hívná egy nagycsapat. Az édesanya, Horváth Ibolya büszke fiára, és bízik benne, hogy Tibor a jövőben nemcsak a sportban kamatoztatja tehetségét, hanem sikeres felvétek után szakmát tanul. Tibor hegesztőnek szeretne tanulni, mert úgy tudja, hogy szakemberhiány van, illetve azt gondolja, hogy egy szakma mindenképpen a javára válhat. Sólymos Eszter Gondolatok egy haláleset margójára Rendes szakmát nem tudtál volna választani? - kérdezte apukám, amikor szociális munkás szakra jelentkeztem. Tanult ember volt, mégis nehezen tudtam elmagyarázni neki, mivel foglalkozom. Ha meg kellett említenie valahol az iskoláimat, nem igazán mondta ki, hogy szociális munkás vagyok. Azt annál inkább, hogy az öcsém mérnök. Mert az rendes szakma. Most már büszke lenne rám, mert szociológus is lettem, mégiscsak jobban hangzik. Meg is nyugodna, hiszen már nem szociális munkásként dolgozom - tizenhét éven keresztül féltett. Mert elmeséltem neki, hogyan vágtak a földhöz mellettem üvegvázát, hogyan átkozták el a családomat, kívánták a legrosszabbat a gyerekeimnek, hogyan fenyegettek meg azzal, hogy rám gyújtják a munkahelyemet, hogyan ordítottak velem, hogy miért nem segítek, miért nem adok pénzt. Most már tudom, apu jogosan féltett. Pedig én sosem féltem. Ugyan, miért bántanának az ügyfeleim, amikor mindent azért teszek, hogy nekik jobb legyen? Még akkor is, ha ennek nincs kézzelfogható eredménye: nem adunk pénzt, nem adunk lakást. Naiv voltam. Az élet nem ilyen, létezik az a düh és kétségbeesés, amikor a józan ész kudarcot vall. Van, amikor valóra válnak a fenyegetések. Egy Pest megyei családsegítő tragikus halála mutatta ezt meg, aki ugyanazt a munkát végezte, amit egykor én. Nem élte túl a késszúrást, ami azért érte, mert nem „segített”. Nem adott pénzt és lakást. Négy éven keresztül tanultam a főiskolán, hogy a feladatom a képessé tevés. Nem tagadom, csekély sikerélménnyel dolgoztam. Aki megkeresett minket, rendszerint a csodát várta, de a csodáért neki magának, a mi segítségünkkel kellett volna megküzdenie. Ritkán sikerült. Lassan már csak az marad ebben az erkölcsileg, anyagilag egyaránt megbecsületlen szakmában, aki a megszállottja. Hatalmas a szakemberhiány, még itt, Pakson is, ahol a városvezetés nem bánik mostohán a szociális szférával. Pedig szociális munkásnak lenni jó. Én is szerettem. Szerettem az ügyfeleket, akik a mai napig rám köszönnek, utánam kiabálnak az utcán - még azok is, akik korábban elátkoztak. Talán mégis tettem értük valamit. Vannak kolléganőim, akik pályaelhagyók voltak, de visszatértek, mert rájöttek, ez az ő útjuk. Van tanulsága az inárcsi esetnek, nem csak a szakma számára. Talán bekúszik végre a köztudatba, hogy mennyire rendes pálya is a szociális munkásé. Talán történik valami a védelmükben, hogy ne fordulhasson elő soha többet, hogy egy igazi, szíwel-lélekkel hivatásának élő szakembert a munkahelyén, munkavégzés közben megölnek. Sólya Emma