Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-07-27 / 14. szám
Paksi Hírnök, 2018. július 27. ■ 5 Saját ebédlője lehet a Bezerédj iskolának Fotó: TelePaks Kiválasztotta egy ad hoc bizottság a Paksi Bezerédj Általános Iskola új ebédlőjéről elkészített három látványterv közül azt, amelyik megvalósítását javasolja a képviselő-testületnek. A bizottságban az iskola és a szülői munkaközösség képviseltette magát, illetve a városvezetésből Kovács Sándor alpolgármester és Girst Ádám, a körzet képviselője vett részt a munkában. Girst Ádám elmondta, hogy a beruházás összege a tervezés költségeivel együtt várhatóan megközelíti a 180-190 millió forintot. Az ebédlő közösségi helyiségként is szolgál majd, mellette lesz egy melegítőkonyha, tehát várhatóan a továbbiakban is vállalkozó szállítja majd az ételt. A képviselő hozzátette: először a képviselő-testületnek módosítania kell a költségvetést, egyelőre a tervezés lesz soron. Ha ez az elképzelések szerint halad, következhet az engedélyeztetés és a kivitelező kiválasztása, ám ezek időigényes folyamatok, így legkorábban jövő tavasszal indulhat az építkezés, ami várhatóan még abban az évben be is fejeződhet. Kovácsné Pál Krisztina, az iskola igazgatója azt mondta, az ebédeltetés megszervezésével az volt a legnagyobb probléma, hogy a gyerekeknek át kellett járniuk egy másik épületbe étkezni. - Az étkeztetés megszervezése minden iskola életében nehézkes, mert az ebédlő mérete sohasem akkora, mint a tanulói létszám, így csoportokba kell beosztani a diákokat. Mivel az új étkező csupán pár lépésre lesz, sokkal célszerűbben tudjuk megszervezni az ebédeltetést, a csoportok gyorsabban cserélődhetnek. Az alsó tagozatról közvetlen átjárás nyílik majd az új ebédlőbe, így tízóraizni is kulturáltabb körülmények között tudnak a gyerekek - magyarázta Kovácsné Pál Krisztina. Az új étkezőt az iskola alsó és felső tagozatos épülete közötti területen építik meg, az ott lévő házat lebontják. A munkálatok várhatóan nem zavarják majd sem az iskolai életet, sem az utca forgalmát. Sólya Emma Támogatást ajánlottak fel a Vöröskeresztnek városvezetők Fotó: TelePaks Szabó Péter polgármester és Kovács Sándor alpolgármester 100- 100 ezer forintot ajánlott fel tiszteletdíjából a Magyar Vöröskereszt Paks Városi-Területi Szervezetének. Az adományt gyermekek táboroztatására használta fel a szervezet A támogatást Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetének igazgatója vette át néhány nappal a tábor kezdete előtt. Kiemelte, hogy ez az összeg jelentős támogatás a program megrendezéséhez. Ügy tájékoztatott, hogy rendszeresen szervez a Vöröskereszt hasonló alkalmakat. A szóban forgó tábor Dunaföldváron volt, a paksi járás településeiről ötven hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és sérült gyermek nyaralhatott, vehetett részt olyan programokon, amilyeneken egyébként nem tudna. - Az önkormányzatnak fontos, hogy szorosabbra fűzze az együttműködést a Vöröskereszttel, erre volt példa a közelmúltban a polgármesteri hivatalban tartott véradás. Ezt szeretnénk folytatni, legközelebb szeptember 6-án lesz lehetőség véradásra a hivatalban - mondta Szabó Péter, kiemelve, hogy nem csak ezen a területen kívánják segíteni a szervezet köztudottan igen szerteágazó tevékenységét. Ezért támogatják a gyerekek táboroztatását, valamint az önkormányzatnak szándékában áll egy irodát biztosítani a Vöröskereszt paksi szervezete munkájához, amit vagy egy erre alkalmas önkormányzati tulajdonú ingatlanban, vagy bérleti díj fizetésével oldanának meg. Gulyás Katalin azt mondta, fontos számukra, hogy lehetőség van véradásra a polgármesteri hivatalban, mert ez megkönnyíti az ott dolgozók és családtagjaik elérését. Hangsúlyozta, hogy Paks kiemelt véradóhely, sok az egészéges, megfelelő korú lakos, akik közül szép számban el is mennek vért adni. - Igen fontos, hogy minél többen legyenek, hiszen a vér jelenleg mással nem pótolható - húzta alá. Gulyás Katalin az irodahelyiséggel kapcsolatban azt mondta, abban bízik, hogyha lesz egy bázisa a helyi szervezetnek, ismét megerősödhet, remélhetőleg többen vállalnak majd önkéntes munkát a Vöröskeresztnél, illetve emelkedni fog azoknak a diákoknak a létszáma, akik a kötelező közösségi szolgálatot náluk teljesítik. Kohl Gy.