Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-07-06 / 13. szám

Jó napot, mi újság? Vassné Skerlanitz Katalin - A munkám a szívem csücske, szerintem nagyon szép feladat, mert amit engedélye­zésre alkalmasnak találunk, az hosszú távon jelenik meg a városban, a lakosság életminő­sége, hangulata pedig azon is múlik, hogy milyen épített környezetben él - mondja Vassné Skerlanitz Katalin, aki Deák Ferenc­­díjat vehetett át a köztisztviselői nap alkalmá­ból tartott ünnepségen. Katalin Tatabányán született, egy nővére van, édesanyja könyve­lő volt, édesapja pedig építész. Bár Katalin a gimnáziumban humán osztályba járt, szeret­te is az irodalmat, irodalomszínpados volt és versmondóversenyekre járt, fakultációnak mégis a műszaki rajzot választotta, és na­gyon érdekelte a matematika. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Építőipari Karának város­­gazdasági szakán diplomázott 1977-ben, ami a mai településtervezési szaknak felel meg. Szakmai pályafutását a tatabányai városi ta­nácsnál kezdte, az építési osztályon építés­ügyi hatósági feladatokat látott el. Az atom­erőmű-építés idején jött Paksra első férjével és két kicsi gyermekükkel. A városi tanácsnál folytatta pályafutását a korábbival megegye­ző munkakörben. - Nem volt könnyű dön­tés és váltás, mert szerettem a szülővárosom­ban lakni, de viszonylag gyorsan megszok­tam az új otthonunkat. Paksot szinte azonnal a szívembe zártam, hangulatos településnek találtam, és a fogadtatás is kedves volt - idéz­te fel emlékeit Katalin. A paksi polgármesteri hivatalban mindig az építéshatósági ügyinté­zés területén dolgozott, és bár már nyugállo­mányba vonulhatna, egyelőre nem áll szán­dékában. - Mivel nagy élmény volt az atom­erőmű-építéssel együtt járó városfejlesztési munkában részt venni, az új atomerőmű-be­ruházás kapcsán is szeretnék benne lenni, legalább az elején. Izgalmas kihívás, de va­lószínűleg nem lesz mindig könnyű munka, mert szubjektív, hogy a lakosság körében ki­nek mi tetszik, éppen ezért néha nagyon ne­héz egy adott építési ügyben megtalálni az arany középutat, azt a variációt az összes kö­zül, ami mindenkinek a lehető legjobb - fo­galmazott. Azt is elmondta, hogy 2010-ben beiratkozott az ELTE Jogi Továbbképző Inté­zetének levelező tagozatára, ahol építési jogi szakokleveles mérnök képesítést szerzett, ez­után pedig kinevezték a műszaki hatósági csoport vezetőjének. - Korábban is lett vol­na alkalmam vezetői posztot betölteni, de amíg kicsik voltak a gyerekek, nem akartam a családra szánt időből veszíteni emiatt. Mi­után kirepültek a családi fészekből, már szó­ba jöhetett - mondta. Katalin arról is mesélt, hogy régebben lényegesen tágabb volt az épí­tésügyi hatóság feladatköre, bármilyen mű­szaki beavatkozást akartak végezni a telepü­lésen, csak a hozzájárulásukkal történhetett. Most kevesebb a feladatuk, például a csalá­di házak építése már nem tartozik hozzájuk, ahogy az ellenőrzések sem. Számomra fon­tos, hogy a kérelmezők elégedetten távozza­nak, ezért mindig igyekszem konszenzus­ra jutni velük. Vannak, akikkel ez könnyeb­ben megy, és vannak, akikkel küzdelmesebb, mert nehezebben látják be, hogy a nagy egészre, a szabályozásokra is figyelemmel kell lenni az építészetben. Ugyanilyen fontos számomra az is, hogy jó hangulatban men­jen a munka a csoportban, ami így is van: ki­váló kollégáim vannak, rendszeresen egyez­tetünk, egymást támogatva munkálkodunk. - Amikor majd nyugállományba vonulok, az lesz a feladatom, hogy második féljem, Vass György művészeti hagyatékának méltó he­lyet találjak - mondja Katalin, akinek három gyermeke van, és háromszoros nagymama. Maradék szabadidejében szívesen kerékpá­rozik, kirándul, tölt időt évek óta stabil ba­ráti társaságával.-gyöngy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom