Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-06-08 / 11. szám
18 ■ Paksi Hírnök, 2018. június 8. Sport Négy arany három versenyen Nagyon jól szerepelt az idei szezon első versenyein Kiszli Vanda, az ASE kajakosa. Először a szegedi maraton ob-n párosban első, egyéniben pedig harmadik lett 26 km-es távon, majd ugyanott a világkupán az 5000 m-es versenyen állhatott fel a dobogó tetejére. Ezután a portugáliai Viana do Castelóban ült hajóba a maratoni világkupán, ahol az első napon a 3,6 kilométeres távon nyert, majd másnap 26,2 kilométeren sem talált legyőzőre.- Arany és bronz az ob-n, arany a szegedi világkupán, aranyak Portugáliában. Kérlek, értékeld az eredményeket.- Eddig három versenyen vagyok túl, összesen négy számban indultam, négy arany és egy bronz a termés. Ezek közül nyilván csak a bronzérem miatt lehet hiányérzetem, és van is. Az év első versenye volt a válogató, ahol egyesben éreztem, hogy még nem vagyok olyan formában, mint szeretnék, nem volt meg a kellő gyorsaságom, robbanékonyságom, ezért csak harmadik tudtam lenni. Szerencsére a világkupákra már tudtuk, hogy min kell javítanunk, és az eredmények azt mutatják, hogy sikerült. Nagyon örülök ezeknek a sikereknek, abszolút motiválnak a folytatásra.- Meglepődtél ezen a jó szérián ? Ennyire jól sikerült a felkészülés?- Nagyon sok munka van az eredmények mögött. Rengeteget edzettünk télen és kemény tavaszi alapozásunk volt. Ha ezt nézzük, akkor nem meglepő, viszont nem vagyok túl optimista, ezért mondhatom, hogy nem vártam magamtól három aranyat. Ami igazán meglepett, hogy a szövetségi kapitány bizalmat szavazott nekem, és engem indított el a síkvízi világkupán 5000 egyesben, valamint hogy meg tudtam nyerni. Erre tényleg nem számítottam.- Mikor lesz e következő verseny? Milyen távokon indulsz, és mi lesz az év fő versenye számodra?- Most gőzerővel készülünk a július elején tartandó maraton Európa-bajnokságra, ahol párosban indulok Mihalik Sárával. Sajnos a válogatón a bronzérem nem volt elég a felnőtt egyes induláshoz, ami miatt nagyon csalódott vagyok. Remélem, a vb-válogatóra, ami augusztus elején lesz, jobb formában leszek, és sikerül kiharcolnom az egyes indulást is. Természetesen nekem a világbajnokság lesz az év fő versenye, amit szeptember elején rendeznek meg Portugáliában. Kiszli Vanda június első hétvégéjén a síkvízi Európa-bajnoki válogatón Mihalik Sárával párosban 1000 méteren harmadik, 5000 m-en egyesben az 5. helyen ért célba.-joko-Közgyűlést tartott az ASE Fotó: TelePaks Az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium főiskolai épületének nagy előadótermében tartotta küldött-közgyűlését az Atomerőmű Sportegyesület. A tanácskozás az elnökségi és a felügyelőbizottsági beszámolóval, valamint a 2018. évi költségvetés ismertetésével és jóváhagyásával kezdődött. Eredményeit tekintve kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a piros-kék klub 2017- ben, bár az NB I-es férfi kosárlabdacsapat kupa és bajnoki szereplése elmaradt a várakozástól. - Gazdasági szempontból az idei év stabilabb lesz, mint az elmúlt néhány esztendő - mondta dr. Kovács Antal, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke. A klubvezető arról is tájékoztatott, hogy az ASE előtt nagy kihívások állnak, az atomerőművel és a Roszatommal aláírt szponzorációs, illetve támogatási szerződésük van a 2018-as esztendőre, és a várossal is jó úton haladnak a tárgyalások. A jelenlegi elnökség mandátuma lejárt, ezért új vezetőséget is választott a tagság. A következő négy évben is dr. Kovács Antal lesz a klub elnöke, az elnökség tagjai: Bognár Péter, Kováts Balázs, Kópis Endre és Kövesdi Lajos, új tag a leköszönő Leber Ferenc helyett Aradi János. A tisztújítást követően díjátadásra is sor került. Az „ASE Örökös Tagja” elismerést Hirth Józsefné, egykori kosárlabdajátékos, majd szakedző, az „ASE Örökös Bajnoka” díjat pedig Csoknyai László dzsúdós vehette át. Faller G. mSIAD Ipari gáz lerakat nyílt a Fi Gépszer telephelyén. 7030 Paks, Kölesdi út 46. Hétfő - Péntek 06:00-14:00 30/340-3166 Nyitva tartás: ***** Tel: 75/315-983 ^szr^ PAKS 20/945-0992 TEIT kalocsai látogatóközpont (Kossuth Lajos utca 50.) nyitvatartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig Paksi Halászcsárda ^TMs?l4*anul* Kibővült halászcsárdánk-felújított panorámás terasszal-vál- I® 6Z6S0 VdlJU lalja rendezvények szervezését akár 150 főig. gyakorlati képzésre. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati Telefon: 06-75/311 -272,06-30/936-0696 ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu