Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-05-25 / 10. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. május 25. * 15 Hétköznapi hit: Fitt Tamás Fotó: Szaffenauer Ferenc- 2014-ben keresett meg Vida Zsolt atya a Paksi Katolikus Egyházközségtől, hogy örökítsem meg a fontosabb egyházi eseményeket. Akkor már köztudott volt, hogy fényképezéssel is foglalkozom, és az egyház tagjaként már több alkalommal örökítettem meg egyházi ünnepeket - mondja Fitt Tamás, aki immáron négy esztendeje tesz eleget az egykori felkérésnek, és örökíti meg az egyházközség mindennapjait és ünnepi alkalmait. Az elkészült fotókat a Jézus Szíve Plébánia Facebook-oldalán publikálják. - Ügy gondoljuk, hogy az online létből az egyház sem maradhat ki. A megjelenés mellett nagyon fontos a fotók minősége, hiszen az ünnep atmoszféráját és emelkedettségét helyes utómunkával kidolgozott képeken lehet éreztetni és átadni - emelte ki Fitt Tamás, hozzátéve, hogy a szakrális terekben sokkal óvatosabban, diszkrétebben és tudatosabban, ugyanakkor határozottabban kell dolgoznia a fotósnak, mint egy civil eseményen. Fotósként sokkal fontosabbak lettek számára a szavak, a mozdulatok, a liturgia szövege és az ünnepeket jelentő színek - fejtegette Fitt Tamás, aki azt is elmondta, hogy a paksi katolikus közösség munkáját más módon is segíti. Az Egyházközségi napokra készülnek a gyülekezet aktív tagjai. Vállalta, hogy meghívót tervez a rendezvényre, amit június 8. és 10. között tartanak, illetve plakát és meglepetéskártyák is készültek. Elmélyült zarándoklaton, közösségben eltöltött programokon, a bérmálás szentségének kiszolgáltatását magában foglaló szentmisén vehetnek részt az ünnepelni vágyók. Viszszatérve még a fotózáshoz Fitt Tamás azt mondta, hogy amikor fényképez, a figyelme kizárólag az eseményre és az emberekre összpontosul. - Ahhoz, hogy a szertartásokon jó fényképeket készíthessek, folyamatos figyelem szükséges. Mindig egy kicsivel a történések előtt kell járnom, ugyanakkor azonnal alkalmazkodnom kell az új helyzetekhez, mert akár egy pillanat alatt megváltozhat a liturgia. Weller P. Hanna Nem is olyan nagy baj az anyabaj!? Sampon helyett testápolóval mos hajat, tűvé teszi a lakást azért a telefonért, amin éppen beszél, üres a babakocsi, pedig megesküdne rá, hogy már beletette a gyereket, elszántan ringatja a tele bevásárlókocsit. Biztosan vannak anyukák, akik magukra ismernek, mert valljuk be őszintén, gyakrabban vagyunk fáradtak, mint kipihentek, amikor a legfőbb feladatunk kisgyermekeink gondozása. Paksi anyukák meséltek tréfás történeteket arról, mire képes az amúgy egyszerre több dologra koncentrálni tudó, ám végletekig kimerült anyai agy. Orsi a második babájával hordozókendőt használt. Egyik este, amikor vacsorához készültek, benézett gyorsan a kiságyba, alszik-e a pici. Megállt benne az ütő, mert nem volt ott. Egy pillanatig ijedten zakatolt az agya, hová lett a gyerek, a következőben pedig rájött, hogy ott pihen rajta a kendőben. Judit azt mesélte, hogy egyszer, amikor indultak otthonról, és öltöztette a gyerekeket, nagyon türelmetlenek voltak, így magára csak annyi ideje volt, hogy gyorsan felkapjon valamit. A nagy kapkodásnak az lett az eredménye, hogy felemás cipőben járta be a fél várost, amit egyébként csak hazaérve vett észre. Mónika - máig se tudja, hogy mikor, miért, mi helyett - kidobta a kukába a telefonját, de estig észre sem vette. Alaposan meglepődött, amikor az udvari szelektív hulladékgyűjtőből jött a csörgése. Léna rendre azon kapja magát, hogy ugyanúgy gügyög a kutyának, mint a gyereknek, no nem azért mert nem veszi észre a különbséget, hanem mert fáradt stílust váltani. Többször előfordult vele, hogy éjjel bement a fiai szobájába betakarni őket, és ott jött rá, hogy a mamánál alszanak, vagy épp mellette az ágyban, ahonnan félálomban kimászott. Gyöngyi egyszer más gyerekét tette a bevásárlókocsi ülőkéjére a boltban, és nem értette, miért sír, pedig közben a sajátjának is fogta a kezét. Jó, hogy nem lincselték meg. Az is előfordult vele - ugyancsak bevásárlás közben - hogy a férje helyett egy másik férfiba karolt bele, a párja meg csak pislogott a másik sorban. Dóra, aki ikreket nevel, azt mesélte, hogy amíg sokszor keltek éjjel enni a picik, többször megesett, hogy az egyiket duplán etette meg, a másikat viszont egyszer sem, és nem értette, hogy miért ordít még mindig. Volt, hogy véletlenül a fiúra adta a lányruhát, a lányra meg a fiúnak valót, és csak séta közben vette észre a cserét. Éjjel pedig a gyereké helyett a férje szájába akarta dugni a cumit. Adrienn elszántan próbálta ráadni négyéves gyermekére a cipőt, mire szólt neki a kicsi, hogy az a kétéves öccséé. Krisztina leesett az ágyról a fáradtságtól az éjszakai etetés után, Maja akkor is a mesecsatornát bámulta, amikor a gyermeke nem is volt otthon, Ibolya pedig belenyalt a homokfagyiba. Jómagam is tettem már gondosan becsomagolt pelenkát a hűtőszekrénybe, zártam ki magam a teraszra. Hosszasan tudnánk még sorolni a kisebb-nagyobb „baleseteinket”, de amíg a gyermekeink épségben túlélik ezeket, és tudunk magunkon nevetni, nem is olyan nagy baj ez az anyabaj. Sólya Emma
