Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-05-11 / 9. szám

16 M Paksi Hírnök, 2018. május 11. Mozaik Hagyomány és táncszínház a Tűzvirág premier előadásán Ülünk a nézőtéren, néma csend­ben, torkunkban dobogó szív­vel. Várjuk, hogy felgördüljön a függöny és megtörténjen a cso­da. Anyák és apák egymás ke­zét szorongatják, nagyszülők párás szemüvegüket törölge­­tik, barátok csillogó szemmel ujjonganak. A hosszú próbafo­lyamatba a szülők sem pillant­hattak bele, itt a premieren lát­ják először gyermekük táncát. Izgatottan keresik őt a többi­ek között, hogy aztán perce­ken keresztül szegeződjék te­kintetük szemük fényére, és próbálják elhinni, hogy az a tü­nemény a színpadon valóban az övék. Sorra lépnek elénk: a „négyeskék”, köztük pici öt­évesek, akik sosem láttak eny­­nyi fényt és csillogást. Majd a hármas és kettes csoport, a kis­kamaszok, az utánpótlás. Ez a ranglétra. Senki nem kezdi az egyes, felnőtt csoportban, vi­szont odavágyik, hiszen ők a legjobbak, ők vannak a közép­pontban, ők kapják a legna­gyobb tapsot - és ők dolgoznak a legtöbbet. Hónapokig próbál­nak, nincs hétvége, nincs buli. Teszik ezt akkor is, ha a premi­er utáni héten az érettségi várja őket. Hosszú az idő, míg a pici hatévesből a felnőtt-tánckar tag­ja lesz. Kivasalódik többszáz al­sószoknya, elfogy néhány fla­kon hajlakk, elkopik sok pár csizma és karaktercipő. Elko­pik néha a kedv és a lendület is. Mert nem elég a gyerekek lelke­sedése: ha a család nem áll tel­jes támogatásával a táncos mö­gött, nem lesz hosszú a tűzvi­­rágos karrier. A főpróbák két hónapos időszakában és a fellé­pések idején nincs kirándulás, nincs nyaralás, nincsenek kü­lön programok. Van helyettük lemondás, alázat, csendes vagy kevésbé csendes beletörődés - vagy szögre akasztott jelmez. A Tűzvirágban csak a megszál­lottak maradnak. Ha kell, injek­cióval csillapított fájdalommal, betegen állnak színpadra, mert a fellépés idejére elmúlik min­den, csak a szenvedély marad. Az, hogy mi lesz a taps után, nem lényeges. Mert amatőrként is profik. A felnőtt csoportban a „csikócsapat” tizennégy évesen is tudja a rendet, érti a fegyel­met. Már előre sorbakészítik a számtalan jelmezt, és ha kell, két öltözetet is magukra vesz­nek, hogy gyorsabb legyen a ruhacsere két műsorszám kö­zött, mert a közönség nem vár­hat. A műsor nem állhat meg. Egyszerre járnak a lábak, pö­rögnek a szoknyák, repülnek a szalagok. Hogy bírjátok? - kér­dezzük két felvonás között, ve­­rejtékes arcukat látva. Szeret­jük! - válaszolják, és úgy tűnik nem is értik, miért kérdezzük ezt. Az előadásoknak vége, le­gördült a függöny. Ám ez a száz táncos jövőre újra elhozza ne­künk a Tűzvirág-varázst. Sólya Emma Premier előadása mindkét estéjén telt ház előtt lépett színpad­ra a Tűzvirág Táncegyüttes. Az est első felében Ezközös címmel magyar néptánc-összeállítást adtak elő, a második felvonásban pedig táncszínházi produkciót, ami Nagy Sándor hódításairól szólt, Alexandrosz legendák címmel. Alexandroszt Újvári Dá­vid, Dareioszt Bozár László alakította, szólót táncolt még Szabó Alexandra, Borsodi Eszter és Kadir Sonuk. A rendező, koreográ­fus Mádi Magdolna művészeti vezető volt, akinek munkáját Új­vári Dávid, Ónodi Béla, a Magyar Táncművészeti Egyetem nép­tánc tanszékének adjunktusa, Vári Bertalan, a Varidance mű­vészeti vezetője és koreográfusa, valamint Kadir Sonuk, a HÉT Amszterdam Nemzetközi Táncszínház vezető koreográfusa se­gítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom