Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-05-11 / 9. szám
Közélet Paksi Hírnök, 2018. május 11. a 5 Bővítik a közvilágítási hálózatot Fotó: Szaffenauer Ferenc osztályának vezetője úgy tájékoztatott, hogy a közterületek megvilágítása önkormányzati feladat, illetve a balesetmegelőzés szempontjából is fontosak ezek a fejlesztések. Hozzátette, a tervezésnél szempont volt, hogy mindhárom helyszínen energiahatékony, ugyanakkor megfelelő megvilágítást biztosító világítótesteket szereljenek fel. A Május 1. utcában az érintett utcaszakasz egyik oldalán helyeznek ki öt kandellábert LED-es lámpatesttel, valamint kiépítik a szükséges vezetékhálózatot. A munkaterületet április 26-án adták át, ám a lakók nyugalma érdekében a munkálatokat csak a május 1-jei hosszú hétvégét követően kezdték meg. Ez a beruházás 3,6 millió forintból valósul meg. Átvették a munkaterületet a Nádor utcában is, ahol az Építők útja és Bercsényi utca közötti szakaszon építik ki a közvilágítást. A 2,6 millió forintos beruházás során öt világítótestet helyeznek ki. A közvilágítási hálózat bővítése a Paksi Bóbita Bölcsőde előtti közteret is érinti. A gyermekintézmény, a lakók, valamint a körzet képviselőjének kérésére a bölcsőde bejáratától a Csengey központ felé, illetve az Ifjúság utca sarkáig kiviteleznek egy 10 kandeláberből álló rendszert, a beruházás költsége 4,9 millió forint. Paks Város Önkormányzata saját beszerzési szabályzatának keretében, versenyeztetési eljárással választott kivitelezőt, három cég közül a Pavill Kft. mellett döntöttek. Schreiner Balázs, a cég munkatársa úgy tájékoztatott, hogy a hálózatfejlesztés ideje alatt mindhárom helyszínen forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők, illetve a kivitelezés során igyekeznek a lakossági kéréseket, igényeket figyelembe venni. A befejezés határideje július 12. -kgy-Kamerákkal a közterületi rongálások ellen Megrongált pad és asztal, eldobált szemét a dísznövények között. Ez a lehangoló látvány fogadja mindazokat, akik egy kicsit megpihennének a Paksi Gyógyászati Központ udvarán. Azt, hogy ki lehet a felelős a felháborító állapotért nem tudni, annyi azonban biztos, hogy az intézmény vezetése szeretné megakadályozni a folyamatos rongálásokat. A legfrissebbeket nemrég vették észre a dolgozók a parkban. Az egyik pad háttámláját valaki olyan nagy erővel rúghatta meg - akár többször is -, hogy egy jókora darab levált belőle. Nem csak a kár jelentős, ha valaki nem veszi ezt észre, könynyen meg is sérülhet. Méterekre a pádtól az egyik asztalt sem kímélték a garázdák, az asztallap négy elemét feszegették fel. (Nehéz elképzelni, hogy az eredetileg jól rögzített csavar magától szakadt ki a fából - a szerk.) A látvány elkeserítő, ráadásul az asztal emiatt elveszítette a funkcióját, ugyanis így semmit nem lehet rátenni. A gyógyászati központ dolgozói visszanézték a már meglévő térfigyelő kamerák felvételeit, ám a fák lombjai menedéket nyújtottak a rongálóknak, így a képeken nem lehet látni a tettest. Az intézmény vezetése úgy döntött, hogy bővítik a kamerarendszert. Dr. Bodnár Imre főigazgató elmondta, hogy hamarosan új, nagyfelbontású képet rögzítő kamerákat szerelnek fel, így újabb garázdaság esetén könnyen felelősségre lehet majd vonni a tettest vagy tetteseket. Lovász Krisztián MIT TEHETÜNK A SZÚNYOGOK ELLEN? n szu nyög larva program 0 +36 30 266 7588 ^ szunyogcsodor.hu yo U03 szunyogcsodorponthu Különböző használati eszközök, vizeshordók, vödrök, virágtartók, autógumik és az ezeket takaró ponyvák is megtarthatják az esővizet, kiváló helyet biztosítva a szúnyogok szaporodásához. Szüntessünk meg minden ilyen vízgyülemet a ház körül, az esővizes hordókat fedjük le hálóval, hogy a szúnyogok ne tudjanak belepetézni. Ereszcsatornák, vizes árkok, csapadékcsatornák ha eltőmődnek, a bennük pangó víz szintén szúnyogkeltetővé alakulhat. Tartsuk tisztán a ház körüli csapadékelvezető rendszereket. r®- „ . ;■ ..........— Medencék, díszkutak, kerti tavak ha nincsenek használva, hamar szúnyogtenyésző hellyé alakulhatnak. Eresszük le a vizet a használaton kívüli medencékből, diszkutakból, a kerti tavakban tartsunk halakat, így a szúnyoglárvák számát minimálisra csökkenthetjük. Három utcában bővítik a következő hetekben a közvilágítási hálózatot. Hum Ferenc, a Paksi Polgármesteri Hivatal műszaki