Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-02-24 / 4. szám

150 milliós veszteséget okoz az új rendszer A hulladékról szóló törvény módosításával gyakorlatilag állami feladattá vált a közszol­gáltatási díjak beszedése és a szektort lassan egy éve a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Ko­ordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. irá­nyítja. A törvényalkotó célja egy országosan egységes hulladékgazdálkodási rendszer ki­alakítása volt. A nemzeti cég vezetősége pak­si látogatásán elismerően nyilatkozott a Paksi Hulladékgazdálkodási (PHG) Nonprofit Kft. gazdálkodásáról, mondta el dr. Sárosi József, a kft. ügyvezetője a TelePaks stúdiójában, hoz­zátéve: bízik abban, hogy 2017-ben az új rend­szer működni fog, mivel a tavalyi indulás kao­tikusra sikerült. Az első lépcső, ahol az állami cégnek nem sikerült teljesítenie, a számlázási rendszer átalakítása volt. 2016. április í-jétől a nemzeti koordináló szervhez került a szemét­díjak beszedésének joga, ám fél évig nem ér­keztek számlák. Kettős helyzet alakult ki: a he­lyi szolgáltató már nem volt jogosult díjbesze­désre, az NHKV Zrt. viszont még nem volt rá képes. A kiskeresetűek számára gondot oko­zott öt-hat hónapig tartalékolni a szolgáltatá­si díjak összegét, számukra nagy teher lett vol­na egy összegben megfizetni a tartozásokat. Voltak cégek az országban, ahol októberben mégis egyben kérték a számlák kiegyenlítését, a paksi társulás településein azonban lehető­séget biztosítottak a részletfizetésre.- A számlákat azóta is mi készítjük bérszám­lázás keretében, ahogy a kézbesítés is a mi fel­adatunk, ezért a tevékenységért ez idáig nem érkezett pénz az állami szervtől. A közszol­gáltatási díjakat a lakosság és a közületek az NHKV Zrt. számlájára utalják, ők ebből szol­gáltatási díjat utalnak vissza a helyi rendszer és a telep működtetésére, ami a saját számítá­si metodikájuk alapján jelenleg az üzemelte­tési költségek kb. 60%-a. Bízunk benne, hogy ez az arány még javul, hiszen ez így tragiko­mikus: a 60%-os előleg, ami az utolsó három hónapban meg sem érkezett, csak a bérekre, az üzemanyagra és minimális karbantartásra elegendő, a nagyobb karbantartásokra és az amortizációs díjakra nem. Ezt szóban és írás­ban is jeleztük a vagyonkezelőnek, hiszen ha nem teljesítjük a kötelezettségeinket, sérülhet annak az európai uniós projektnek a fenn­tarthatósága, amelynek keretében létrejött a Paks és Térsége Hulladékgazdálkodási Rend­szer. Várjuk a reakciót. Az ügyvezető elmondta: a közel kétmil­liárd forintból megvalósított paksi közpon­tot 2013-ban kezdték el működtetni. Az Eu­rópai Unió egy olyan fenntartható rendszer­re biztosított támogatást, ami kitermeli az amortizációs díjakat, amelyekből 10-15 év múlva megvásárolhatók lesznek az új gépek, berendezések, gépjárművek az elöregedet­tek helyére.- Ehhez állapítottuk meg az induláskor a szolgáltatási díjakat, melyeket most, az új rendszer bevezetésével lecsökkentettek - szö­gezte le Sárosi József. Hozzátette: soha nem volt adótartozásuk, mindig pontosan utal­ták a lerakási járulékot, a fizetéseket percre pontosan megkapták a munkatársaik. Ehhez azonban szükség volt az eredetileg megállapí­tott árakra, amik országos viszonylatban kö­zepesnek számítottak.- A szolgáltatás minőségét látva, úgy vélem, a polgárok is elfogadták ezeket az árakat. A je­lenlegi szemétdíjakat az Energiahivatal javas­lata alapján állapította meg a nemzeti vagyon­kezelő szerv, ami miatt éves szinten mint­egy 150 millió forintos veszteség termelődik a paksi társulásnál. A veszteséget a társulás önkormányzatai sem kompenzálhatják: ha anyagi segítséget nyújtanának a helyzet ren­dezéséhez, azt az NHKV Zrt. levonná a szol­gáltatási díjként visszautalt összegből. Sárosi József hozzátette: a nemzeti vagyon­kezelő feladata az igazolt költségek megfize­tése, ez remélhetőleg a jövőben így lesz. Ad­dig pedig a társulás hozott egy olyan határo­zatot, hogy a 2015 -ös amortizációs díj szolgál a likviditási gondok fedezetéül. Ez szabályta­lan ugyan, de jelenleg csak így tudnak üze­melni az ország közszolgáltatóinak nagy ré­széhez hasonlóan. Az ügyvezető leszögezte: a szolgáltatásidíj­­számítási metodika alapján a jelenlegi, 30 ez­res lakosságot ellátó rendszer nem marad­hat meg, integrálódni kell egy nagyobb hul­ladékgazdálkodási központhoz. Az NHKV Zrt. vezetése északi irányt javasolt a tárgya­lások megkezdéséhez. Először a Dunanett Kft.-vei kezdődtek egyeztetések, két hónapja pedig a Vertikál Zrt. nevű szolgáltatóval tár­gyalnak, amelyhez várhatóan a Dunanett is csatlakozik. - Aki nem integrálódik, az nem marad életképes, mert a visszautalt szolgál­tatási díj nem elégséges a fenntartható rend­szer működtetéséhez. Célunk egyrészt, hogy a hulladékkezelés jelenlegi jó minősége meg­maradjon vagy javuljon, másrészt, hogy az üzemeltető személyzet átkerüljön az új szol­gáltatóhoz. Ehhez ragaszkodott a tárgyalá­sok alatt a társulás elnökeként Süli János pol­gármester és ehhez ragaszkodom a cég veze­tőjeként én is - hangsúlyozta Sárosi József, hozzátéve: az ígéretet megkapták, csak a jogi megoldásokban nem értenek egyet, ezért to­vábbra is zajlanak az egyeztetések. A paksi központ eredményeire mindenki rá­csodálkozik a szakmában. 2016-ban a hét te­lepülésen másodnyersanyag-értékesítésből (vagyis a szelektált hulladékok eladásából) közel ötvenmillió forint bevétel származott, ami nagyon jó szám. Tavaly július óta azon­ban ez a bevétel is a nemzeti vagyonkezelő szervet illeti annak ellenére, hogy továbbra is a paksi központ gyűjti, válogatja, értékesíti a szelektált hulladékot és végzi az összes admi­nisztrációs tevékenységet.- Mi bálázzuk és értékesítjük, de a bevé­tel nem marad nálunk, hiszen azt levonják a nekünk járó szolgáltatási díjból. A kialakult helyzettől függetlenül kollégáim motiváltak maradtak, a szolgáltatás minősége a vissza­jelzések alapján nem változott, ami csak ne­kik köszönhető. Komoly csapatmunka van az eredményeink mögött és ezért nagyon hálás vagyok minden egyes dolgozónknak. Dallos Szilvia Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal 2 ■ Paksi Hírnök, 2017. február 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom