Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-02-10 / 3. szám
Foto: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Jó napot, mi újság? Gálosi János Kaposváron, ahol az egyetemet végezte, nem talált munkahelyet Gálosi János, ezért költözött 1959-ben Paksra, tervei szerint egy évre. Több mint ötvenhét év után, mint mosolyogva mondta, talán már nem tartozik - paksi szóhasználattal - a gyüttmentek közé. Hogy miért nem vette sátorfáját a terveknek megfelelően, arra egy régi mondással válaszol: aki megkóstolta a paksi sillert, a paksi halászlét és kapott csókot paksi asszonytól, az nem vágyik máshova. A tanár úr nemrégiben betöltötte a nyolcvanat, egykori kollégái a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban köszöntőt szerveztek neki. Negyven évig tanított itt, igazgatóhelyettes is volt. Amikor az akkori időkről, pedagógusként vallott vezérelveiről faggatom, viszszakérdez, hogy szabad-e korábbról kezdeni, hiszen az életét nagyon korai dolgok határozták meg. Például az, hogy akadt olyan pedagógus, aki felfigyelt a „csóró parasztgyerekre” és mondta, hogy „a Janit be kell íratni fölsőbb iskolába”. - Ha nem ismeri fel, hogy valami spiritusz van bennem, Csokonai átka érvényesül: kanász marad, kinek a nevelője kanász - fogalmazott. Ráadásul az apja valóban pásztor volt. Ő viszont így nem a nyáj mellé került, hanem ötödikes korában Kaposvárra, a Sétatér utcai általános iskolába, ahol kis híján megbukott magyar nyelvből, ám hetedikben már városi helyesíróversenyt nyert. Szerencséjére minden iskolatípusban akadt egy-egy derék pedagógus, aki meglátta benne a tehetséget. Kimagaslóan jó volt matematikából, hogy mégis a magyart választotta, arra csupán annyit, mond, hogy gyönyörű nyelv a miénk a dallama, a gazdagsága miatt. A magyar nyelv az irodalom tanítása és a történelem elválaszthatatlan egymástól és nehezen függetleníthető a politikától, véli. Éppen ezért nagy felelősség, „szinte gálád bátorság” tanárnak lenni. Megesik, hogy a pedagógus bizonytalanságából, tévedéséből, máskor pedig hivatalból, más érdekek által vezérelve sikkad, ferdül el az igazság, ezek befolyásolják azt, hogy mi hangzik el egy-egy órán. „Divatirányzatok” befolyásolják, mit illik elmondani, mit kell elhallgatni például egy költőről. Persze egyetért azzal, hogy nem kell üvöltve kiabálni, hogy egy költő vérbajos volt, vagy bűnös cselekedet fűződik hozzá, de nem is kell szentté avatni azt, aki nem az. Természetesen most is figyelemmel kíséri az oktatással kapcsolatos híreket. Azzal kapcsolatban, hogy manapság az oktatásról rossz híreket hallani, határozott a véleménye: nem az oktatással, hanem az oktatásüggyel van baj. A pedagógusok igyekeznek legjobb tudásuk szerint tenni a dolgukat, ahogyan ezt ő is tette. Mint mondta, ma vallási nevelési szempontú oktatás van kibontakozóban. - Én már nem látom meg az eredményét, pedig nagyon kíváncsi lennék rá - teszi hozzá. Azt is elárulta, hogy természetesen őt is befolyásolta, amit tanult, de utána sem járt vakon, így próbálta megtalálni a helyes utat. Az 1956- ban lezajlott történelmi eseménysorozatról például soha nem mondta, hogy ellenforradalom, pedig évről évre tanította azt a leckét. - Nem hagyhattam ki, nem is akartam, volt is róla mondanivalóm - jegyezte meg. Hozzáfűzte, hogy másodéves bölcsészhallgatóként, „amit ésszel lehetett vállalni, vállalta”, ahogyan a többiek is tették. A megtorlástól nem tartott, világgá nem ment, sőt nincs is jó véleménnyel azokról, akik ezt megtették.- A tömeg mindig megvéd, mi nagy tömegben követtük el ezt a Kádárék szerint bűnt, szerintünk emberséges szép hazafias cselekedetet - fejtette ki. Később ugyan nem volt aktív közéleti szereplő, saját bevallása szerint különleges vállalása nem volt, de egy településhez kötötte a sors, s annak az ügye az ő ügye is volt.- Dajkáltam egy diákszínpadot, amiről azt mondták akkor, hogy az ország egyik legjobbja. Máig is büszkék rá azok, akik odajártak. 60-80 jelentkező volt. A bőség átkától szenvedtünk - mesélte. Manapság viszont inkább a magány terhe nyomja a vállát. Öt évvel ezelőtt egyedül maradt. Felesége, ahogy fogalmazott, módosítást hajtott végre az életén. Nagyon megviselte, 26 kilót fogyott, de - ahogy a mondás tartja - az élet megy tovább, ugyanúgy kel a nap és ragyogja be a Dunára néző házat, ahol napjait jobbára a számítógép előtt tölti. Saját bevallása szerint már-már rabja a számítógépnek, az internetnek. Zenét hallgat, videók, hírek között válogat, a közösségi oldalon - ahogy fogalmaz - csak vendég, semmit nem posztok lájkol. Ami a költészetet illeti, nem rekedt meg ugyan a szívének legkedvesebb költőnél, József Attilánál, de az igazán fiatalokat már nem igazán ismeri, mert a szeme már könynyen elfárad az olvasásban. Nemcsak olvas, hanem ír is. Elkészült egy újabb - ezúttal életrajzi ihletésű - könyvvel, ami a virtuális fiókban, azaz a számítógép merevlemezén vár jobb sorára. -vida-Paksi Hírnök, 2017. február 10. ■ 15
