Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-12-01 / 23. szám
10 ■ Paksi Hírnök, 2017. december 1 Fotó: Szaffenauer Ferenc Történetek o ládafiából Győrffiné Szabó Éva- Az 1956-os dunai jeges árvíz annyira elöntötte a házunkat, hogy az ablakig ért a víz. Utána jött a tavaszi zöldár, ami után viszszaköltözhettünk Árvíz utcai otthonunkba a szüleimmel, húgommal és két ikeröcsémmel. A fiúk a párás levegőtől megbetegedtek, aztán majdnem elvitte őket a szamárköhögés - mesélte Győrffiné Szabó Éva, akinek még számos emléke van a Dunáról.- Akkoriban kemény telek voltak. Az emberek a befagyott Dunán mentek át szekérrel a túlsó partra fáért. Jártak még a jégtörő hajók, és volt, hogy robbantották is a jeget. Mivel a házunknál nem volt kút, az édesanyám a szomszédhoz járt vízért a főzéshez. Ha viszont mosáshoz, takarításhoz kellett, akkor a Dunáról hozott télen, nyáron- idézte fel emlékeit. Mivel áramunk nem volt, negyedik osztályos koromig petróleumlámpa fényénél tanultam. Mindig is szerettem olvasni. Volt rá példa, hogy elcsentem az édesapám elemlámpáját, és két éjszaka alatt kiolvastam egy könyvet a dunna alá rejtőzve. Szorgalmasan jártam könyvtárba, aminek a hangulata rabul ejtett. A pályaválasztás közeledtével úgy éreztem, hogy az egészségügy vagy a fodrászat érdekelne, de aztán néhány személyes élmény nyomán ez megváltozott. Amikor már volt áramunk, az édesapám vásárolt egy rádiót, ami egy napon elromlott, én pedig nekiálltam megjavítani, de nem húztam ki a konnektorból. Amikor édesapám ezt meglátta, lekevert egy nagy pofont. Se előtte, se utána soha nem bántott. Bár rám parancsolt, hogy ne nyúljak hozzá, én csak szétszedtem és megjavítottam, aztán a vasalónkat is. Ekkor döntöttem el, hogy olyan helyen dolgoznék szívesen, ahol ezzel foglalkozhatok. Elektroműszerész szerettem volna lenni, és matematika tanárom, Tuba János bíztatására - a szüleim tudta nélkül - be is adtam a jelentkezésemet, és fel is vettek, de nem engedtek továbbtanulni. Az iskola befejezése után a konzervgyárban kezdtem dolgozni. Amikor nagykorú lettem, jelentkeztem egy targoncavezető tanfolymra, amire végül rábólintottak. Aztán férjhez mentem, két gyermekünk született. Amikor visszamentem a GYES-ről, elvégeztem egy adminisztrációs gépírótanfolyamot, és a vendéglátóiparban helyezkedtem el. Először a Lepkében, aztán pedig a Paksi Halászcsárdában dolgoztam. Ekkor jelentkeztem Szekszárdra a kereskedelmi szakközépiskolába, de mivel már kétgyermekes családanya voltam, a férjem pedig nem támogatott, abba kellett hagynom. Egy év múlva jelentkeztem egy hároméves melegkonyhás üzletvezető képzésre, amit jeles eredménnyel végeztem el. Amikor az üzletet kiadták, otthagytam a csárdát, és az atomerőmű rendészeti osztályán dolgoztam tovább a portaszolgálaton, majd a beléptetésnél. Közben elvégeztem az alapfokú rendészeti képzést és négy számítógépes tanfolyamot. Az atomerőműből vonultam nyugállományba. Az első férjemmel akkor váltunk el, amikor a gyermekeink már önállóak voltak. A második férjemmel tizenhat boldog évet töltöttünk együtt, aztán végső búcsút kellett vennem tőle. A fiam asztalosmester lett, a lányom pedig az egészségügyben helyezkedett el. Akkor vagyok boldog, ha őket annak látom. Weller P. Hanna
