Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-11-03 / 21. szám
12 ■ Paksi Hírnök, 2017. november 3. Mozaik Hatékony védelem a méhnyakrák ellen Évente közel 400 lány, asszony, anya hal meg méhnyakrákban Magyarországon. A 45 év alatti magyar nők körében ez a második leggyakoribb daganatos megbetegedés. Ennek azonban nem kellene így lennie, hiszen a rendszeres szűrővizsgálatok lehetősége mellett védőoltás is rendelkezésre áll. A méhnyakrákot okozó HPV vírus ellen idén is kaphatnak ingyenes oltást a 12. életévüket betöltött lányok.- A méhnyakrákot a humán papillomavirus (HPV) okozza, amelynek összesen száz törzse van, ezek közül tizenhárom okoz méhnyakrákot, és ezek közül is kettő hetven százalékban felelős a betegség kialakulásáért. Utóbbiak ellen véd az oltóanyag, amit novemberben kapnak meg az erre jogosultak. A vakcina megérkezett Paksra: százhetven adagot igényeltünk, ami azt jelenti, hogy a megszólítottak megközelítőleg nyolcvan százaléka kérte az oltást. Ez jó eredmény - tájékoztatott Péczné Kaszás Lívia vezető védőnő. A HPV vírus két legveszélyesebb törzse elleni térítésmentes oltás 2014 óta a Nemzeti Immunitási Program része. A jogszabály rendelkezése szerint kampányoltás keretében kapják meg az érintettek a HPV vírus elleni szurit, tehát az iskolaegészségügyi szolgálatok szervezik és bonyolítják le a folyamatot. Az oltást azok a lányok kaphatják meg, akik betöltötték a tizenkettedik életévüket, és szeptemberben kezdték meg a hetedik osztályt, a jogosultság magántanulói státusz esetén is érvényes. A vezető védőnő azt is elmondta, hogy az iskolavédőnők írásban értesítették a szülőket az oltás lehetőségéről egy tájékoztató kíséretében, novemberben pedig újabb értesítést küldenek az oltás időpontjáról azoknak, akik kérték az injekciót. - Vannak olyan szülők, akik nem szeretnék a gyermeküket beoltatni, ők nyilatkozhattak úgy, hogy nem élnek a lehetőséggel, illetve esetleg másik anyaggal oltatják majd be a kislányukat, ebben az esetben fel kell íratniuk és kiváltaniuk az adott vakcinát - mondta el Péczné Kaszás Lívia. Hozzátette, hogy a kampányoltásban alkalmazott vakcinán kívül két oltóanyag létezik, ami térítés ellenében szerezhető be. Ezek több komponensűek, más törzsek ellen is védelmet nyújthatnak, azonban a magas rizikójú törzsek ellen a jelenlegi térítésmentes oltás is véd. Péczné Kaszás Lívia arról is tájékoztatott, hogy miért nem ajánlják fel az oltást a fiúknak is. - Mivel a HPV fertőzés nemi úton terjed, az oltás a jelenleg még szexuálisan inaktív korosztály esetében a leghatékonyabb. A fiúk is fertőződhetnek a vírussal, és továbbvihetik a nemi élet megkezdésekor, a program legfontosabb célja azonban a nőkre nagyon veszélyes méhnyakrák elleni védelem. Természetesen minél nagyobb az átoltottság a lányok körében, annál kevesebb HPV törzs kering, így a fiúk is kisebb eséllyel találkoznak a vírussal, így a felmenő rendszerben adott oltás őket is egyre jobban védi. A fiúk általában tünetmentes hordozók, jellemzően továbbadják a fertőzést. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az oltás nem elég a megelőzéshez, ugyanilyen fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok is. A kettő együtt nyújthat hatékony védelmet a méhnyakrák ellen. Sólya E. Oltással megelőzhető az influenza Hamarosan ideér az influenzaszezon. Tanácsos már most kérni a védőoltást, hiszen azzal megelőzhetjük a sokszor súlyos szövődményeket okozó megbetegedést. Vannak, akik térítésmentesen megkaphatják a vakcinát, számukra az oltóanyag már megérkezett a háziorvosokhoz.- Influenza elleni térítésmentes vakcinát a rizikócsoportokba tartozóknak adhatunk. Ilyenek például a 60 év felettiek, a várandósok, a krónikus szív- és érrendszeri, a légzőszervi betegek, az anyagcsere betegségben szenvedők, a sertés-, baromfigondozók és a szociális, valamint egészségügyi intézményekben dolgozók. Tizennégy paksi háziorvoshoz juttattuk el az oltóanyagot. Ők már előzetesen jelezték, hogy a területükön mennyi ingyenes oltóanyagra van szükség. Ha ez a szám emelkedne, akkor is elegendő vakcina áll rendelkezésre - tájékoztatta lapunkat dr. Valler Gyöngyi. A Paksi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy csupán az oltás nem elegendő a betegség megelőzéséhez, szükséges a fokozott kézhigiénia és a köhögés-tüsszentés etikett is az influenzafertőzések számának, illetve a betegség terjedésének csökkentése érdekében. Fotó: Molnár Gyula Dr. Szilágyi Szabolcs háziorvos ugyancsak kiemelte az influenza elleni védelem fontosságát. Kétezer-kétszáz fős praxisában szinte minden évben 130-140 oltást ad be, a rizikócsoportba tartozóknak mindig javasolja, és ők kérik is a vakcinát. - Az influenza tünete a hirtelen kezdet, magas láz, torokfájás, köhögés, bőrirritáció, általános levertség - mondta dr. Szilágyi Szabolcs, kiemelve, hogy a betegség cseppfertőzéssel terjed, zárt közösségekben még beszéd útján is, tehát iskolákban, óvodákban, munkahelyen könnyen fertőz, de akár a postán is elkaphatjuk a vírust. Ez a megbetegedés nagyon komoly szövődményeket, például tüdőgyulladást okozhat, de akár halállal is végződhet elsősorban olyan esetekben, amikor a páciens eleve súlyos betegségben, például autoimmun vagy szív- és érrendszeri megbetegedésben szenved. Aki nem oltható térítésmentesen, felírathatja az oltóanyagot a háziorvosával, és térítés ellenében juthat hozzá a gyógyszertárban. Mivel az influenza szezonja általában decemberben indul és a teljes védettség körülbelül két hét alatt alakul ki, a védőoltás már most időszerű. A járvány tetőzése január közepén-végén várható, így január közepéig még van értelme oltatni.- A vakcina legyengített kórokozót tartalmaz, az immunrendszer erősítését várjuk tőle. Az oltást követő 1-2 napon belül előfordulhatnak megfázási tünetek, helyi bőrpír kialakulhat - mondta az orvos, kiemelve, az influenzajárvány terjedésének megakadályozásában nagyon nagy jelentősége van annak, hogy minél többen védettek legyenek a betegség ellen, amire az egyetlen hatékony megoldás a védőoltás.-emma-