Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-09-22 / 18. szám

4 » Paksi Hírnök, 2017. szeptember 22. Közélet Barátság utca közötti szakaszán, valamint az Építők útján. A második ütem munkate­rület átadását szeptember 13-án tartották. Ennek keretében a Rákóczi utca teljes hosz­­szában új burkolatot kap, a Pál utca a Rákó­czitól a Kinizsi utcáig, valamint a Györkö­­nyi utca, a Pál és a Péter utca csomópon­tig - tájékoztatott Pupp Gábor beruházási csoportvezető, hozzátéve, hogy a munkála­tok idején forgalomkorlátozásokra kell szá­mítani. Ebben az ütemben az Amalfi Kft. a kivitelező, 45 napja van a cégnek a mun­kálatokra. Az aszfaltozás harmadik ütemé­ben Dunakömlődön a Hegy utca egy sza­kasza újul majd meg, illetve a cseresznyési út egy része, ezeken a területeken a meg­lévő betonburkolatra fognak ráaszfaltoz­ni. Az első és a második ütemben végzett munkálatok összértéke közel 300 millió fo­rint, amit az önkormányzat saját forrásból biztosít. -kgy-Fotó: Molnár Gyula Az önkormányzat korábban döntött arról, hogy aszfaltozással javítja számos nagy for­galmú, rossz állapotú utca burkolatát. Az első ütemben a lakótelepen látott munká­hoz a Kétutas Kft., mégpedig az Ifjúság útja Gagarin és Gesztenyés utcák közötti terüle­tein, a Barátság utca körforgó és Kishegyi út közé eső részén, a Kishegyi út Tolnai út és Az önkormányzat eltökélt, hogy rende­zi az állatmenhely sorsát - mondta Bor­­dács József a gazdasági bizottság rendkí­vüli ülését követően, ahol arról döntöttek, hogy másfél millió forintot biztosítanak a Vácikai Cerberus Alapítvány által fenn­tartott kutyamenhelyen lévő állatok nyil­vántartásba vételére, védőoltásaira és chi­­pezésére. A bizottság elnöke azt mondta, hogy se szeri, se száma az önkormányzathoz ér­kező bejelentéseknek, tiltakozásoknak. Az előző városvezetés is sokat foglalkozott az üggyel, a jelenlegi előtt is ismert a prob­léma. - Feltett szándékunk, hogy meg­oldjuk - húzta alá Bordács József. A ku­tyamenhely gyakorlatilag engedély nélkül működik, nem felel meg az előírásoknak, a most tapasztalható higiéniai és bizton­sági helyzet tarthatatlan, ezért Szabó Péter polgármester előterjesztése alapján bizto­sítja a bizottság a szükséges forrást a te­lepen tartott mintegy 350-400 kutya re­gisztrálására, chipezésére és oltására.- Tudjuk, hogy ez tűzoltás, és keressük a végleges megoldást - jegyezte meg Bor­dács József. Azt mondta, a terv az, hogy a jövő évi költségvetésben elkülönítenek 40 millió forintot, és megépítenek egy új menhelyet, amit a tervek szerint egy ön­kormányzati alapítvány működtet majd. Az új telep várhatóan a nagydorogi út mellett, a körforgalomhoz közel épülhet meg - mondta az elnök.- Az előírások szerint öt négyzetméternyi fedett terület és ugyanennyi kifutó kell kutyánként - mondta el Bana János alpol­gármester, aki az elmúlt hetekben renge­teg tárgyalást folytatott az ügyben a mos­tani fenntartóval, hatóságokkal és a né­metországi szponzorral. A jelenlegi elképzelések szerint 150 férő­helyes, minden előírt létesítménnyel ren­delkező telepet hoznak majd létre.-vf-Paksi Hírnök Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Observer Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: szerkesztoseg@paksihirnok.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2017. október 6. SÖR, CSÜLÖK PRÁGÁBAN Jumbo Travel utazási iroda www.jumbotravel.hu, jumbo@jumbotravel.hu, +36209660406 ADVENT , ZÁGRÁBBAN 2017.12.16. 8.900 Ft/fő Kulturális és Kulináris kalandozás 2017.10.28-31. 46.500 Ft/fő \ ESZTERGOMI I BAZILIKA ... . -'...12017.10.07. 7030 Paks, Dózsa György u.14. U-001672 Mamut Bt Aszfaltoznak több utcát a városban

Next

/
Oldalképek
Tartalom