Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-08-25 / 16. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2017. augusztus 25. » 15 Ásatás zajlik a római temető területén Fotó: Molnár Gyula Folytatják az ásatást Dunakömlődön, az egykori római kori temető területén. A Paksi Városi Múzeum idei feltárásának eddigi eredménye, hogy megtalálták a temető határát és újabb leletekkel bővült az intézmény gyűjteménye. Az egykori temetőre a római kori katonai erőddel szemben lévő dombon találtak rá, a területen 2009 óta végez ásatásokat a Paksi Városi Múzeum. A feltárások első évében tizenhárom, a rákövetkezőben huszonhat sírt bontottak ki, 2012-ben és 2013-ban pedig további közel hatvanat, közöttük három igazán különlegeset: két eltérő típusú sírkamrát, illetve egy kriptát. - A két hete megkezdett idei ásatáson 20 régészeti objektumot sejtető foltot találtunk a területen, ebből körülbelül 12-14 sír - mondta el Szabó Antal régész, hozzátéve, hogy az eddigiek alapján ezekről ugyanaz mondható el, mint a korábban feltártakról, azaz, hogy mintegy 95 százalékuk kirabolt, sokszor még a csontokat is elbolygatták. - Azonban a kirabolt, így csupán az eltemetettek maradványait magukba rejtő, vagy sok esetben teljesen üres sírok vizsgálata is fontos, hiszen „mesélnek” a sírrablásokról, az egykori temetkezési szokásokról, a település demográfiájáról - jegyezte meg Szabó Antal, hozzátéve, hogy a kor majdnem mindegyik sírtípusa megtalálható itt egyetlen temetőben. Annak ellenére, hogy a nyughelyeket szinte kivétel nélkül kirabolták, adott leleteket az egykori temetkezési hely. A legutóbbi, 2013-as munkálatok során például egy bolygatatlan sírra is rábukkantak, amelyben találtak egy pár bronz fülbevalót, illetve egy kiváló állapotú ólommázas kerámiakorsót, amivel egy viszonylag ritka darabbal gyarapodott a múzeum gyűjteménye. Az idei ásatás első két hetében egy övcsatot, egy övdíszt, nyakláncot és fülbevalót is találtak, valamint egy kislány sírjában egy úgynevezett bullát, ami a fiatal lányok nyakában függött, és általában személyes értékeiket tartalmazta, például az első tejfogat, hajszálat, szeméremszőrt és ehhez hasonló dolgokat. Már a legutóbbi ásatásnak is kiemelt célja volt a temető keletnyugati kiterjedésének meghatározása. Akkor arra számítottak, hogy nyugati irányban, a 2012-es feltárás határánál túlnyúlóan megtalálják a temetőárkot, ám kiderült, hogy nagy számban vannak még sírok, tehát a temető jóval nagyobb, mint azt feltételezték. Idén viszont a temető nyugati részén már megtalálták azt az észak-déli irányú, széles, mély árkot, ami valószínűleg az egykori temető „kerítése” lehetett, ezért is van az idei munkaterületen kevesebb sír, mint az előző években. így az is bizonyos, hogy az idei munka a tervezettnél rövidebb ideig fog tartani. Az ásatáson a feltárás vezetőjével, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsannával kötött megállapodás értelmében, a Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének hallgatói dolgoznak, ami számukra fontos szakmai tapasztalatot jelent, a Városi Múzeum pedig ezáltal egyetemi kutatóhelyként is funkcionál ezekben a hetekben. Kohl Gyöngyi A Tinderről szól Tóth Anikó Dóra könyve Jobbra húzott történetek címmel, magánkiadásban jelent meg Moldoványi-Tóth Anikó, írói nevén Tóth Anikó Dóra kötete. A szerző ma is gyakori vendég Pakson, ahova szülei akkor költöztek, amikor ő egyéves volt. A Bezerédj Általános Iskola után a Vak Botytyán Gimnáziumba került, ahol 1986-ban érettségizett. Az útját Dobó Éva és Takács Éva egyengették, nekik is szerepük volt abban, hogy filmelmélet, filmtörténet, esztétika szakon diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen. Újságíróként kezdett dolgozni, majd a reklámszakmában helyezkedett el. Az írás apró gyerekkorától része volt az életének. Meséket „gyártott”, mostanáig az íróasztalfióknak. Most megjelent könyvét eredetileg egy pályázatra szánta, de úgy döntött, inkább magánkiadásban jelenteti meg, nem alkuszik. - Kreatív szövegíróként az ország legkiemelkedőbb reklámügynökségeinél fordultam meg és számos hazai, illetve nemzetközi díjat nyertem, így tudom, mitől igazán izgalmas és lebilincselő egy sztori - mondja magáról. Témát is igazán jól tud választani, könyve ugyanis a Tinderről szól, ami egy partnerkereső mobil alkalmazás. Mivel tudta, hogy ez egy népszerű alkalmazás, de egyetlen író sem dolgozta fel, sőt külföldön sem született róla túl sok könyv, ezt választotta első riportkönyvének témájául. Történetei egytől egyig igazak, miként jellemzi őket: „ultragáz randik, sok éve lángoló szerelmek, meleg viszonyok”. Némelyiket mindkét fél szemszögéből megismerheti az olvasó, ami a szereplők számára is különleges, hiszen megtapasztalhatják, hogy mennyire másként élték meg ugyanazt a történetet. Egy közülük magáé Anikóé, aki szintén nagy tinderező volt. Ez azonban már a múlté, az alkalmazásnak köszönhetően találta meg élete szerelmét, akivel mondhatni viharos gyorsasággal mélyült el kapcsolatuk, és ma már házasok. Az első budapesti könyvbemutató remekül sikerült, beigazolódott, amit Anikó gondolt, azaz, hogy a téma iránt komoly az érdeklődés. Máig tartó kötődésének köszönhetően Paksra is tervez bemutatót, a jelenlegi elképzelések szerint a Csengey Dénes Kulturális Központban ismerheti meg az olvasóközönség a Jobbra húzott történeteket az Őszi könyvtári napok keretében.-vf-