Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-08-04 / 15. szám

Közélet Paksi Hírnök, 2017. augusztus 4. ■ 5 O Paks mellett egyelőre 17 te­lepülés résztvevője a mintapro­jektnek, kisebb Paks környéki települések mellett Szekszárd, amellyel együttműködési meg­állapodás is született. Hogy a megyeszékhely pontosan ho­gyan kapcsolódik be, most fog­ják kidolgozni. A rendszer al­kalmas lesz arra, hogy bővítsék az eredetileg tervezett körülbe­lül ötven településre, de akár országos rendszerré is válhat. -Ez egy egységes energetikai és közlekedésszervezési köz­pont lesz, ami unikális. Lét­rehozása nagyon szép szak­mai feladat. Viszonylag nagy tapasztalatom van ilyen jelle­gű fejlesztésekben, de ennyi­re komplex, ennyire integrált rendszert még nem csináltunk Magyarországon, sőt az Euró­pai Unió kommentjei szerint Európában sincs ilyen - ösz­­szegzett a vezérigazgató. Arra is rámutatott, hogy számára pozitívum, hogy a politika is mögötte áll és egyetért azzal, hogy meg kell valósítani. Ez nagyon nagy segítség, ugyan­akkor komoly figyelem övezi a projektet, nagyok az elvárá­sok. - Bízom benne, be tudjuk bizonyítani, hogy ezeknek az okos hálózati rendszereknek nemcsak papíron van meg­térülése, hanem az életben is működik, és ez a jövő - emel­te ki Kudor Attila. Vida T. Felújítják a Pákolitz felnőttkönyvtárát A nyár végétől megszépült olva­sóteremmel várják a látogatókat a Pákolitz István Városi Könyvtár­ban. - Július 26-án kezdődött a felújítás, aminek keretében a tel­jes villanyvezeték-rendszer kor­szerűsödött, új lámpatestek ke­rültek a régiek helyére, így vi­lágosabb lesz a terem, amit ki is festettek. A parketta csiszolása és lakkozása jelenleg is zajlik - tájé­koztatta lapunkat Bodor Éva, a Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. A könyvtár­ban olyan új tájékoztató táblák segítik majd az olvasók eligazo­dását, amelyek beleillenek az in­tézmény egységes arculatába. A felújítási munkálatok miatt a fel­nőtt könyvtár kölcsönzői terében lévő könyveket a raktárban és a földszinten helyezték el a dolgo­zók. - Közel harmincezer kötetet kell visszatenni a helyére, a mun­ka megkezdését augusztus má­sodik hetére tervezzük. Ahhoz, hogy minél hamarabb végez­zünk a pakolással, önkénteseket szeretnénk bevonni a munkála­tokba, akik jelentkezését szemé­lyesen, telefonon vagy a könyvtár elektronikus felületein is várjuk - mondta el Bodor Éva. A felújítási munka ideje alatt az intézmény zárva tart, de nem hagyják ol­vasnivaló nélkül a lakosságot. A délelőtti órákban napilapokat és folyóiratokat biztosítanak az érdeklődőknek a könyvtár előt­ti olvasóteraszon, délutánon­ként pedig ezt a szolgáltatást a Kincskereső Gyermekkönyv­tárban vehetik igénybe az ol­vasók, ahol kisebb állományból ugyan, de könyveket is kölcsö­nözhetnek. Weller P. Hanna Fotó: Szaffenauer Ferenc Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Paksi Hírnök iü:kag«p:i Hirdetési tarifák a Paksi Hírnökben www.observer.bu 1/1 extra oldal (205x282 mm) - 99.000 Ft + áfa (125.730 Ft) Megjelenik kéthetente, 4550 példányban 1/1 oldal (188x260 mm) - 88.000 Ft + áfa (111.760 Ft) Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. 1/2 extra oldal (205x141 mm) - 55.000 Ft + áfa (69.850 Ft) Főszerkesztő: Dallos Szilvia 1/2 oldal (188x128 mm) -42.000 Ft + áfa (53.340 Ft) Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. 1/4 oldal (92x128 mm) - 20.000 Ft + áfa (25.400 Ft) 1 E-mail: szerkesztoseg@paksihirnok.hu 1/8 oldal (92x62 mm) - 11.000 Ft + áfa (13.970 Ft) Telefon és fax: 75/310-153 1/16 oldal (44 x 62 mm) - 5.500 Ft + áfa (6.985 Ft) J Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd 1/32 oldal (44x29 mm) - 2.500 Ft + áfa (3.175 Ft) Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X A hátsó borító felára 20%. Színes felár: nincs. További információ: Fonyó Ingatlan és Média Iroda - 30/557-3645. Következő megjelenés: 2017 . augusztus 25. E-mail: fonyo.lajos@t-online.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom