Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-06-16 / 12. szám

O Hozzátette, mindenkor igyekezett oko­san szeretni, nevelni a gyerekeket, és bízik abban, hogy mindannyian magabiztos, vi­dám, érdeklődő felnőttekké váltak. Közel negyven éve van a pályán, így már nem sok ideje van a nyugállományba vonulásig, de lesz bőven feladata a pihenés éveiben is, hi­szen kétszeres nagymama. Hitvallása: az emberi szív szeretetből áll össze. Adj ma egy darabot másoknak belőle, ne félj, hogy elfogy, hiszen neked is adnak. Ezért van ér­telme minden egyes napnak. Tumpek Györgyi 35 évvel ezelőtt tanító­ként kezdte pályafutását a Paksi Bezerédj Általános Iskolában, ma már alsó és fel­ső tagozaton is tanít rajz és vizuális kultú­ra tantárgyat. A tanórák és a nyári alkotó­táborok mellett múzeumi órákon is szíve­sen tanítja a művészeti ismereteket, a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola tanára­ként, városi képzőművészeti szakkör kere­tében is foglalkozott a művészpalántákkal. Iskolájában 2014-től a vizuális munkakö­zösség vezetője, tagja a Magyar Rajzta­nárok Országos Egyesületének. Rengeteg rajzversenyen és rajzpályázaton szerepel­tek már tanítványai. Önálló művészeti te­vékenysége is jelentős. Tumpek Györgyi elmondta, hogy igen erős a kötődése a Be­zerédj iskolához, hiszen egykor maga is itt volt diák. Mindig nagy figyelemmel van arra, hogy munkájában megfeleljen az el­várásoknak, és sokaknak hálás azért, hogy megszerette a tanári hivatást. Már taní­tott, amikor a Kaposvári Egyetem Művé­szeti Karán rajztanári diplomát szerzett. Tumpek Györgyi azt mondja, hogy bol­dog ember, amit annak tud be, hogy a leg­apróbb dolgoknak is tud örülni. Amikor pedig belső késztetést érez, akkor alkot: fest, szobrászkodik. Hitvallása, hogy mű­vészet nélkül nincs élet, nagyon fontos, hogy az iskolákban magas fokon oktassa­nak művészetet a gyerekeknek. Kohl Gyöngyi Dr. Tarisznyás Györgyi-díjat kaptak Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Követve a hagyományt, a Paksi Vak Boty­­tyán Gimnázium Öregdiákjai Egyesületé­nek közgyűlésén adták át a Dr. Tarisznyás Györgyi-díjat, amelyet minden esztendőben két tehetséges diáknak ítélnek oda. A civil szervezet elismerését a humán tudományok kategóriájában idén Leber Veronika 11.H osztályos tanuló érdemelte ki, a természet­­tudományok kategóriájában pedig Molnár Martin 10.H osztályos tanuló. Leber Veronika kiválóan rajzol, kreatív al­kotó. Képzőművészeti munkáit a szokatlan anyaghasználat jellemzi, szívesen dolgozik textillel, varr, hímez, még a háztartásokban fellelhető hulladékanyagokat is képes újra­hasznosítani. Elmondta, hogy írással lassan négy esztendeje foglalkozik, a rajzolás pe­dig ennél jóval korábbi keletű az életében. Leginkább személyes élményei, álmai inspi­rálják alkotásra. Öt éve tagja a gimnázium­ban működő kreatív írás szakkörnek. írásai a legújabb gimnáziumi évkönyvben jelentek meg. Az elmúlt esztendőben felnőtt amatőr alkotók között mérette meg magát, versei bekerültek a Kézjegy Tolna megyei írók an­tológiájába. Az idei antológia versírói között is ott van, a könyvbemutató június 30-án lesz Pakson. Eredményeivel kiérdemelte a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány dí­ját. Tagja a kortárs magyar költők által mű­ködtetett országos mentorhálózatnak. A vi­zuális kultúra országos középiskolai tanul­mányi versenyen a 18. helyen végzett. Ezt az eredményét maga is kiemelte, mivel ennek kapcsán új, hasznos tapasztalatokat szer­zett. Ahogy fogalmazott, megtanult projekt­ben gondolkodni, határidőre munkálkod­ni, és jó önismereti tréningnek is bizonyult a verseny. Ahogy a díj átadásakor elhangzott, Leber Veronika sikereinek titka szakmai kí­váncsisága, alapossága, kifejezéskészletének gazdagsága, önállósága. A díjjal kapcsolat­ban azt mondta, egyrészt nagy boldogság, hogy érdemesnek találták rá, másrészt meg­erősítés a számára, hogy jó úton halad. Nagyon jó érzéssel tölti el, ha sikerül megol­dani egy feladatot, ez lökést ad a folytatáshoz, a versenyeredmények pedig abszolút előre vi­szik, mondja Molnár Martin, aki leginkább a matematika és a kémia iránt érdeklődik. Ta­valy és idén is megyei első helyezést szerzett az Irinyi János kémiaversenyen, ebben az év­ben a Bolyai matematika csapatversenyben megyei első, illetve Dél-Pannónia körzetben negyedik lett. A művészet és a sport terüle­tén is szép eredményeket mondhat magáénak. A Játsszunk ismét operát! országos zenei mű­veltségi vetélkedőn csapattársaival megyei har­madik helyezést ért el. Kiemelte: fontos, hogy tanárai felfigyeltek rá, és komoly tehetséggon­dozó munkát végeznek. Szülei büszkék rá, hogy elnyerte ezt a díjat, amiben megtestesül a sok elvégzett munka, tette még hozzá. Számá­ra az Irinyi versenyen elért megyei eredményei a legemlékezetesebbek, de szívesen gondol vissza mindegyik megméretésére, a fotópá­lyázatokon elért eredményeire is. Az én Pak­­som fotópályázaton különdíjas lett, az orszá­gos középiskolai fotópályázaton két alkalom­mal is volt kiállított képe amatőr kategóriában. A fényképezés terén még sokat szeretne fejlőd­ni, és mindenképpen szeretné megtartani azt legkedveltebb elfoglaltságai között. A 2016-os UltramarAtom versenyen a Vak Bottyán Gim­názium váltócsapatának tagjaként első helye­zett lett. Évek óta a dunaszentgyörgyi Vad­rózsa Népi Együttesben táncol. Eredményei alapján tavaly a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egyik díjazottja volt. Kitűnő tanu­ló, megbízható és segítőkész diák, hangzott még el a díj átadásán. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2017. június 16. ■ 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom