Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-01-13 / 1. szám

2016-ban ünnepeltek jubileumot 2016-ban is több alkalommal tudósítot­tunk helyi intézmények, civilszervezetek jubileumáról a Paksi Hírnökben. Ezekből szemezgettünk a lap archívumának segít­ségével.- Mindenki, aki valaha tagja volt ennek a családnak, biztosan magában hordozza mindazt, amit tűzvirágosként kapott: em­berséget, tartást, akaraterőt, és hiszem, hogy azok is, akik esetleg daccal távoztak, előbb - utóbb rájönnek, hogy értékekben gazdag volt számukra az itt töltött idő - mondta Mádi Magdolna művészeti igazgató, akivel a táncegyüttes alapításának 35. évforduló­ja alkalmából beszélgettünk. Hagyományos gálájukat (jobb oldali képünkön) a jubileum jegyében tartották, esszenciáját adva eddi­gi munkájuknak. Az első felvonásban ma­gyar és nemzetközi néptáncműveket mu­tattak be. A Tűzvirág társulata mellett fel­lépett a szenior együttes, az utánpótlás- és gyermekegyüttesek, valamint az aprók. A második felvonás első felében az együttes táncszínházi előadásaiból adott jó néhány koreográfiával válogatást, majd Balogh Kál­mán cimbalomművész játéka következett. Mellette közreműködött Ónodi Béla, a Ma­gyar Táncművészeti Főiskola tagozatvezető­je, Vári Bertalan, a Varidance művészeti igaz­gatója és koreográfusa, Kadír Sonuk, a HÉT Amsterdam Nemzetközi Táncszínház vezető koreográfusa, Bozár László, a Tűzvirág Tánc­­együttes művészeti munkatársa, Újvári Dá­vid a Tűzvirág Táncegyüttes tánckarvezetője és koreográfusa és Mádi Magdolna koreográ­fus, a műsor rendezője, aki beszélgetésünk­ben kiemelte, hogy ez a munka nem csupán a Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök tánctanulásról szól, hanem kőkemény peda­gógia és pszichológia is egyben. Munkájuk­ban az alkotás a legcsodálatosabb: az, aho­gyan egy gondolatból színpadkész produk­ció születik. „Ha valakit olyannak látsz, amilyen éppen most, ezzel visszatartod őt a fejlődésben. De ha olyannak látod, amilyen lehetne, ezzel elő­re segíted őt életútján” - ez a Goethétől való idézet a mottója az immáron 30 esztendős, ma is sokszor csak nevelési tanácsadóként emlegetett paksi pedagógiai szakszolgá­lat kollektívájának, amely meghívott vendé­gekkel, szakmai nappal ünnepelte az évfor­dulót. Egyetlen kollégával és egy feladattal kezdődött az intézmény munkája, ma pedig a paksi járás 15 településén, 22-en 10 szak­­szolgálati feladatot látnak el, amelyek a kö­vetkezők: gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás, fejlesztő neve­lés, szakértői bizottsági tevékenység, nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, konduktív pe­dagógiai ellátás, gyógytestnevelés, óvoda- és iskolapszichológiai ellátás, kiemelten tehet­séges gyermekek, tanulók gondozása, pálya­­választási tanácsadás - derült ki Varga Szil­via, a szakszolgálat jelenlegi vezetőjének in­tézménytörténeti előadásából. A születésnapi rendezvény további előadásain megismerhe­tett a hallgatóság egy új mozgásvizsgáló eljá­rást, valamint Béres Mária Montessori nyo­mán kidolgozott képességfejlesztő pedagó­giai módszerét, amit ő maga mutatott be. A harmincéves születésnapi programra fotóki­állítással is készültek, valamint eszközbemu­tatót tartottak, ahol a kölcsönözhetők mellett a munkájuk során használt saját készítésű fej­lesztőeszközöket is felvonultatták.- Az eltelt évek alatt beigazolódott, hogy jó döntés volt annak idején az iskola megala­pítása - mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója azon az ünnepi délelőttön, amit az ESZI fennállá­sának 30. évfordulója alkalmából tartottak. (Alsó képünk.) Emlékeztetett, hogy a követ­kező tíz évben több ezer ember képzésére lesz szükség az 5-6. blokk megépítéséhez és üze­meltetéséhez, a nyugállományba vonuló kol­légák pótlására, ami nemcsak az ESZI-re, ha­nem minden képző intézményre nagy fel­adatot ró. Mittler István, az immáron 15 éves ESZI Intézményfenntartó és Működtető Ala­pítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy egy közel hétszáz diákkal és százfős kol­lektívával működő intézményben mindig vannak feladatok, folyamatos a karbantartás és a fejlesztés. Kiemelte, hogy az alapító pak­si atomerőmű által biztosított forrásnak kö­szönhetően, ami az állami normatívával és az alapítvány tulajdonában lévő ingatlanok bérbeadásából származó bevétellel egészül ki, igen magas színvonalú működést tudnak biztosítani. - Az intézmény ismertsége évről évre növekszik - ezt már Szabó Béla igazga­tó mondta hozzátéve, széles körben ismert, hogy az ESZI-ben végzettek szakmai bizo­nyítványa mögött valódi tudás van, márpedig a különböző cégek elsősorban azokat a szak­embereket alkalmazzák, akik azonnal had­ra foghatók a munkahelyen. Az ünnepségen Lacza Csaba, Muck Pálné, Pupp Ferenc, Tor­­máné Győrfíy Éva, Szabó Béla és Szabó Sán­dor törzsgárdaoklevelet vehetett át, ők a kez­detektől fogva az intézmény dolgozói. Minden bizonnyal emlékezetes lesz a tavalyi esztendő a Roger Schilling Fúvószenekarnak is, hiszen 25 éves fennállásukat ünnepelték. A zenekar állandó szereplője a paksi nagyren­dezvényeknek, de az ország számos más tele­pülésén, sőt határainkon túl is megismerhette már muzsikájukat a közönség, többek között Paks testvérvárosában, Reichertshofenben, amelynek zenekarával, a Reichertshofener Musikantennel régóta jó kapcsolatot ápolnak. Elsősorban magyarországi sváb népzenét szó­laltatnak meg, de a teljes zenei anyagukban megtalálhatók németországi népzenék és mű­dalok is, valamint magyar indulók és filmze­nék. A zenekart Paks 2008-ban Pro Űrbe Em­lékéremmel tüntette ki, 2014-ben megkapták a Pro Cultura Minoritatum Hungáriáé, azaz a magyarországi kisebbségek kultúrájáért dí­jat, 2016-ban pedig a Paksi Német Nemzeti­ségi Önkormányzat Arany Rozmaring Díját.- Ez a 25 év nagyon tartalmas volt, folyamatos fejlődésen ment keresztül a zenekar. O

Next

/
Oldalképek
Tartalom