Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-03-24 / 6. szám
Minden generációt megmozgatnak Teniszhírek Megvédte címét Bakó Györgyi, aki a decemberben első ízben megszervezett amatőr női teniszversenyen első helyezést ért el. A sportkedvelő hölgyek fél évvel ezelőtt öszszefogtak és megszervezték a bajnokság téli fordulóját, ami akkor nagy sikerrel zárult. A hölgyek a nőnap alkalmából újabb bajnokságot hirdettek, melyre már Dunaföldvárról is érkeztek versenyzők. A résztvevők száma is nőtt, ez alkalommal kilencen jelentkeztek a megmérettetésre. A versenyzők két csoportban körmérkőzéses meccseket játszottak. Ezt követte a keresztjáték, majd a helyosztók lebonyolítása. Bakó Györgyi mellett Csizmadia Erika és Szilágyi Istvánná állhatott dobogóra. A programot a Paksi Sportegyesület tenisz szakosztálya szervezte Pálfi Katalin koordinálásával. Faller Gábor A város összes oktatási és nevelési intézménye nevezett az idei Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért! elnevezésű programra, ami hagyományosan az úszással kezdődött. A szervezők a korosztályoknak megfelelően különböző távokat jelöltek ki, az óvodásokra például játékos feladatok vártak. A kisiskolások, akik már tudnak úszni, a tanmedencében mell- vagy hátúszással teljesítik a penzumot, tudtuk meg Rostané Katona Katalintól, a Paksi Sportegyesület szabadidősport-szervezőjétől. Amíg a pedagógusok a gyermekekkel foglalkoztak, a szülők szabadon teljesíthették az előírt távokat. A szervezők a legaktívabb intézményeket idén is értékes díjjal jutalmazzák, az esemény végén a legnagyobb arányban részt vevő intézmények 750 ezer forint összértékű sportszervásárlási utalványban részesülnek. A tavalyi dobogós Munkácsy utcai óvoda az eszköztárát bővítette a nyereményből. - Kerékpárokat, futóbicikliket, labdákat, homokozójátékokat, mozgásfejlesztő eszközöket vásároltunk - összegzett Mácsai Márta tagóvodavezető. A szervezők célja, hogy a családok megtapasztalják a közös sportolás örömét és aktívabban sportoljanak. Április í-jén az Ürgemezőn a futás következik, majd 29-én a kerékpárosokat várják. A szervezők rossz idő esetén esőnapot is hirdettek, ez mindkét forduló esetében május 6.-faller-Az IPA Paks nyerte a tornát Egyenruhások lepték el nemrégiben az ASE-csarnokot, a Gesztenyés úton rendezték ugyanis a IX. Nemzetközi Egyenruhás Futsaltornát, amit az IPA Paks nyert az Atomix Kft. biztonsági szolgálata és a Brno előtt. A legjobb mezőnyjátékos Bende Lajos, a legjobb kapus Fritz József, a gólkirály Mészáros Gábor, a legsportszerűbb csapat a Galánta Tűzoltóság lett. A helyszínen az érdeklődők megtekinthették a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A kéménytüzek megelőzhetők című kiállítását, a Paksi IPA rendőregyenruháit és a TŰK Partner Kft. tűzoltó eszközeit, továbbá bemutatták az új RÁBA típusú magyar gépjárműfecskendő e-learning oktatóprogramját is.-efgé-Tagokat toborzott Pakson a SOSZ Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Tagtoborzásra érkezett Paksra Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) elnökeként. Több Pakson, illetve a megyében működő egyesület vezetője előtt foglalta össze az 1989-ben alakult szövetség rövid történetét, amely 2015-ben az új vezetés felállásával ismét felfelé ível. A valamikor ezer tagot számláló SOSZ tagegyesületeinek száma két éve 90 volt, ma már meghaladja a háromszázat, és nem tűnik merész álomnak, hogy év végére elérje az ötszázat. A nagyobb létszám erősíti az érdekérvényesítő képességet, hangsúlyozta Deutsch Tamás. Márpedig a SOSZ erre törekszik, ahhoz pedig, hogy erősebb, szakmailag megalapozottabb legyen a szövetség, fontos, hogy a már társult paksi, megyei egyesületek mellett mások is csatlakozzanak, húzta alá. Kitért arra is, hogy a kormány számára a sport stratégiai terület, ennek eredményeként komoly fejlesztési program zajlik a sportpályalétesítéstől kezdve a stadionépítésig. A SOSZ elnöke azt mondta, az ország nagy sportegyesületeinek működési feltételeit pozitívan befolyásolták a kormányzati programok, a kis- és közepes egyesületek fejlesztése érdekében új programra volt szükség, amit 2016 elején a SOSZ fogalmazott meg a sportállamtitkársággal szorosan együttműködve. Erre alapozva született meg tavaly év végén, 150 millió forintos kerettel, Fliszek benned mottóval egy pályázati program, ami a kisebb egyesületek előtt nyílt meg. Azt, hogy mennyire szükség van erre, az elnök véleménye szerint szemléletesen bizonyítja, hogy 400 egyesület pályázott tízszeres forrásigénnyel. Március végéig győzteseket hirdetnek, és elkezdődött a feltehetően ősszel meghirdetendő újabb forduló előkészítése. A keretet legalább a duplájára emelik, tájékoztatott Deutsch Tamás, aki hosszasan taglalta a sport előnyeit. Egyik házigazdájára, dr. Kovács Antal ASE-elnökre utalva kifejtette, hogy amit ő sportolóként és sportvezetőként is képvisel, az a SOSZ alapvető meggyőződése: a sporttevékenység által lehet a legtöbbet tenni a felnövekvő nemzedék egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében. A sport ezenkívül rendkívül hatékony közösségépítő, komoly szociális szerepe van és eszköze a társadalmi előrejutásnak. Süli János polgármester a találkozó elején, több hozzászóló Deutsch Tamás előadása végeztével hívta fel a SOSZ-elnök figyelmét arra, hogy paksi egyesületek, illetve azok, amelyek a megye más településein, így például Szekszárdon az atomerőmű támogatásával értek el szép sikereket, most a támogatások elmaradása miatt komoly anyagi gondokkal küszködnek.-vt-Paksi Hírnök, 2017. március 24. ■ 19