Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-10-07 / 19. szám

Döntés után Szeptemberi soros ülésén többek közt ar­ról döntött a testület, hogy díszpolgári cí­met adományoz Szabó Benjáminnak. A vártnál és tervezettnél jobban állt a vá­ros költségvetése az I. félév végén - állapí­totta meg a város képviselő-testülete, amely szeptemberi ülésén elfogadta az év ezen időszakára vonatkozó, szakértő által is ki­egyensúlyozottnak minősített beszámolót. Süli János polgármester azt mondta, a 10 milliárdos költségvetés bevételeinek nagy­jából a fele helyi adókból, a többi a feladat­­ellátáshoz kapcsolódó állami normatívá­ból származik. Hasonlóképpen fele-fele az arány a kiadásoknál a működési és a fej­lesztési kiadásokat illetően. Annak, hogy a kiadások elmaradtak a tervezettől, tech­nikai okai is vannak, hiszen bizonyos be­ruházások a közbeszerzési eljárás hossza­dalmassága miatt csúsznak. Süli János pél­daként hozta a Hunyadi utcát, amelynek újjáépítését éppen emiatt csak jövőre kez­dik el. A vízi színpad tervezett építése vi­szont azért marad el egyelőre, mert ered­ménytelen volt a közbeszerzés.- Jól állunk - mondta Süli János, de azt is hozzátette, hogy a rendelkezésre álló for­rás kevés lesz a város előtt álló feladatokra.- Ha már biztos lesz Paks II, akkor me­rünk a költségvetésünkből áldozni rá, de még pluszbevételre is szükség lesz - hang­súlyozta. Beszélt arról is, hogy a kormány­zat tervei szerint jövőre szolidaritási adó­ként Pakstól elvonnak 1,6 milliárd forin­tot, ezért törekedni kell arra, hogy nőjenek a bevételek, és hatékonyan használják fel a forrásokat. A több ingatlanvételre, illetve -eladásra vo­natkozó napirendi pont közül dr. Blazsek Balázs a Duna-töltéshez vezető, ma még csak terveken szereplő útról adott tájékoz­tatást lapunknak. Azt mondta, a testület felhatalmazta a polgármestert, hogy ingat­lanforgalmi szakértő bevonásával alkudjon meg az út tervezett nyomvonalát érintő te­lek tulajdonosával a vételről. Hozzátette, a nyomvonal által érintett terület egy része a MÁV tulajdonában van, amellyel sikerült nagyon kedvező egyezségre jutni. A város hosszú távú bérleti szerződést kötött, évi 32 ezer forintért. Arra a kérdésre, hogy mi­korra épülhet meg a Paksi Halászcsárdától a Duna-töltésig vezető út, a város főjegyző­je azt mondta: - Jómagam már az idén sze­retnék rajta biciklizni. A város két fogorvosi körzete is megürese­dik a jövő év elején: a testület az orvosok­kal egyeztetve megszünteti dr. Berecz Ka­talin és dr. Hellebrand Éva feladatellátási szerződését. A praxisok 2017. február vé­gén szabadulnak fel, a tulajdonosoknak hat hónapja van az értékesítésre, utána a jog az önkormányzatra száll. A város - ahogy 2000 óta minden évben - idén is csatlakozik a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázathoz. A szükséges forrást a testület most meghozott döntésével biz­tosítja. A polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője, Badics Istvánné azt mondta, négymillió forintos keret áll ren­delkezésre. Volt ennél több is, de a tapasz­talat az, hogy ez fedezi az igényeket, a vá­ros minden, a feltételeknek megfelelő pá­lyázót támogatni tud havi 3-8 ezer forinttal tíz hónapon át. Lakossági igénynek eleget téve a jövő­ben a diétás ebéd mellett diétás tízórait és uzsonnát is biztosít az önkormányzat a gyermekintézményekben, iskolákban. Ezt főként táplálékallergiás gyerekeknek ké­rik a szülők. A testület a térítési díjról fog­lalt állást, ami megegyezik a nyersanyag­­normával. Jóváhagyta a képviselő-testület a Kalocsá­val kötött együttműködési megállapodást, valamint a Paks-Kalocsa Vízcsöppek Tár­suláshoz való csatlakozást. Napirendre került a Paksi Bezerédj Általá­nos Iskola Anna utcai épületének haszno­sítása is. Ezt az önkormányzat a szekszárdi Kék Madár Alapítvány közreműködésével venné használatba. A szervezet pályázni kíván egy konyha és étterem létrehozásá­ra. Korábban a Deák iskola egy épületré­szét tervezték e célra használni, de az érin­tett pedagógusok és szülők véleményét fi­gyelembe véve erről a tervről lemondtak. A Bezerédj iskola viszont jelezte, hogy öröm­mel fogadná az alapítvány által működte­tett éttermet, hiszen jelenleg a gyerekek­nek nem az iskola területén biztosítják az étkezési lehetőséget. A hivatal megvizs­gálja a kérdést és amennyiben a műemlék­­épületben kialakítható a konyha, tárgyalás­ba kezdenek az iskolát működtető Klebels­­berg Intézményfenntartó Központtal. Zárt ülésen döntött a város vezetése arról, hogy díszpolgári címet adományoz Szabó Benjáminnak, a paksi atomerőmű-beruhá­zás egykori kormány- és miniszteri biztosá­nak, az erőmű első igazgatójának. A város másik rangos kitüntetését, a Pro Űrbe Dí­jat hárman kapják meg idén: Iker Lászlóné gyémántdiplomás pedagógus, a sóstói tábor gondnoka, Herczeg József korábbi polgár­­mester, alpolgármester, aki hosszú éveken át felügyelte a város külkapcsolatait, valamint a Paksi Hírnök szerkesztősége. A kitünteté­seket október 23-án adják át. Vida Tünde Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: szerkesztoseg@paksihirnok.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2016. október 21. V'; ; 'lg?? Jumbo Travel utazási iroda www.jumbotravel.hu, jumbo@jumbotravel.hu, +36209660406 fW* ADVENT t' PANNONHALMÁN VÉS GYŐRBEN 2016.12.17. 5.500 Ft/fő ÉLMÉNYHEZ VEZETJÜK! SZABADKAI PIAC 2016.11.17 fa PRÁGA Vásárlás a szabadkai piacon ■ hb jak 3.000 Ft / fő ^6» 4ngp/: Kirándulásunk helyszíne a life I ’ V.v , 39.900 Ft /fö szabadkai piac mely a bazár és \. 3 bolhapiac egyfajta ötvözete. ■CT '*-. y » , .«-«..•?<.• 3 bolhapiac egyfajta ötvözete. 7030 Paks. Dózsa György u.14, U-001672 Mamut St Paksi Hírnök, 2016. október 7. ■ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom